6. A holokauszttagadók világképe


 

A 21. században számos komolytalan összeesküvés-elmélet van forgalomban. Különösen népszerűek az 1963-as Kennedy-gyilkossággal és a 2001. szeptember 11-i amerikai terrorcselekményekkel kapcsolatos negacionista tézisek, a közeledő világvégét hirdető próféciák, és a földönkívüliekre vonatkozó konspirációs teóriák. Ezeknek az alternatív világmagyarázatoknak a többsége általában egy konkrét eseményhez, vagy éppen nehezen kibogozható rejtélyhez kapcsolódóan fordul szembe a tudományosan bizonyított tényekkel. A holokauszt tagadása azonban ennél jóval összetettebb jelenség. Többet jelent annál, minthogy valaki nem hisz a gázkamrákban. A holokausztot tagadók – többnyire tudatosan - valójában megtagadják a 20. század második felének teljes nyugati civilizációját. Nem csupán az auschwitzi gázosításban nem hisznek, de egyben csalónak tartanak mindenkit, aki erről szemtanúként beszámolt. Az olasz Primo Levit, a 14 éves korában elhurcolt Kertész Imrét, a Máramarosszigetről Birkenauba vitt Elie Wieselt, az osztrák Hermann Langbeint, a német-francia Jean Ameryt. A holokauszt tagadói szerint a különböző náci háborús bűnökről beszámoló tanúk tízezrei – zsidók és nem zsidók egyaránt -1945-től egészen napjainkig hazudtak a Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Magyarországon, vagy éppen Izraelben megrendezett perek ezreiben. Ebből következően az összes ilyen üggyel foglalkozó állam rendőrsége, ügyészsége és bírósága vagy megtévesztett ostobákból, vagy társtettesekből áll.

 

A náci zsidóüldözésről ma már sok tízezer visszaemlékezés ismert. A lengyelországi Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum mintegy 3000, a magyar Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság több mint 5000, az amerikai Survivors of the Shoah Visual Foundation 52 ezer túlélő történetét gyűjtötte össze.

 

A holokauszt tagadói szerint valamennyien hazudnak, amikor azt mondják, hogy meghaltak a szüleik, gyerekeik, barátaik. Évtizedek óta, folyamatosan ezt teszik, hiszen halottnak hazudott hozzátartozóik eközben állítólag Ausztráliában, Izraelben, vagy éppen Amerikában bujkálnak. Sőt, a revizionisták szerint valójában kettős életet élnek egy hazugság szolgálatában: nem találkoznak velük sem az állami, sem a családi vagy vallási ünnepeken. És persze nemcsak a zsidó szemtanúk, hanem más tízezrek is csalók. Köztük a lágereket felszabadító amerikai, brit, francia, orosz, kanadai stb. katonák. Sőt, ők kifejezetten buzgón csaltak: álgázkamrákat, kivégző helységeket építettek, tömegsírokat kreáltak, fotókat, filmeket, dokumentumokat hamisítottak. A holokauszttagadók szerint Eisenhower későbbi kétszeres amerikai elnök a táborokban éppúgy nem láthatta a náci bűnök bizonyítékait, mint a magyar költő, Pilinszky János. A lengyel ellenállóként deportált Tadeusz Borowski nem létező szelekciókról és kivégzésekről írt, akárcsak a spanyol kommunistaként Buchenwaldba hurcolt Jorge Semprun.

 

A holokauszt tagadói azt állítják, hogy valakik a világ archívumaiba beszökve a mai napig milliószámra hamisítják a dokumentumokat, a tanúvallomásokat. Persze joggal merül fel a kérdés: ha a sok hamisító ennyit dolgozik, miért nem készítették már rég el Hitlernek a zsidók kiirtását elrendelő parancsát, amelyet évtizedekig kerestek a történészek, és aminek a hiánya a holokauszttagadók leggyakoribb érve?

 

De a revizionisták, negacionisták szerint nemcsak a levéltárosok, a muzeológusok csalnak. Ebben a gigantikus összeesküvésben részt vesznek a világ sok ezer egyetemén dolgozó a tanárok és kutatók, akik hazugságokkal tömik a hallgatók fejét. Így Oxfordban, a Harvardon, vagy a párizsi Sorbonne-on a diákok azért fizetnek szemeszterenként több tízezer fontot, dollárt, vagy eurót, hogy buta dilettánsok, szélhámosok és ügynökök előadásait hallgassák.

 

A holokauszt tagadói szerint 1945 óta valamennyi demokratikus ország összes kormánya szisztematikusan megtéveszti népét egy titokzatos (zsidó) világhatalom parancsára. Úgy vélik, hogy az elmúlt évtizedekben tartott megemlékezéseken a politikusok egy fiktív, meg nem történt eseményről szónokoltak.

 

1970: Willy Brandt német kancellár letérdel a varsói gettó emlékműve előtt

 

 

Konzervatívok, demokraták, liberálisok és szociáldemokraták egyaránt átverték az összesen több milliós közönséget és milliárdnyi televíziónézőt. Konrad Adenauertől Angela Merkelig az összes német kancellár éppúgy hazudott és hazudik, mint Harry Trumantól Ronald Reaganen keresztül Barack Obamáig minden amerikai elnök, Winston Churchill óta valamennyi brit miniszterelnök. És persze csalók az ENSZ főtitkárok, pápák is, beleértve az olasz XXIII. Jánost, aki bíborosként nyilván nem menthetett egy nem létező holokauszt elől menekülő zsidókat. Aki a holokausztot tagadja, nemcsak a felvilágosodás és a humanizmus hagyományát, a tudományt és a demokráciát veti el, de egyben elutasítja kultúránkat is. Az elhagyott zsidó temetőktől és a lerombolt zsinagógáktól Radnóti utolsó verseiig, a „Jób lázadásá”-tól a „Zongoristá”-ig, Willy Brandt német kancellár varsói térdre borulásától II. János Pál auschwitzi könnyeiig. Az „Ember tragédiájá”-ban Lucifer azt mondja Ádámnak: „Hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni.” A holokauszt tagadása ezt a földrengést készíti elő.