1. Titkos birodalmi ügyek


 

A történelem első holokauszttagadói a náci gyilkosok voltak. Jól tudták ugyanis, hogy asszonyok, öregek és gyerekek tömeges agyonlövése, elgázosítása és elégetése még saját szavazóikat, a velük szimpatizáló antiszemiták jelentős részét is elborzasztotta volna. A népirtást ezért számtalan intézkedéssel próbálták álcázni. Igyekezetük a mai napig nehezíti a tudományos kutatók feladatát és segíti a holokauszttagadókat.
Az SS és a rendőrség a hivatalos iratokban kódolt nyelvet használt. Így lett a zsidók kiirtásából „a zsidókérdés végső megoldása” (Endlösung der Judenfrage), az elgázosításból többnyire „különleges kezelés” (Sonderbehandlung), a deportálásból „áttelepítés” (Umsiedlung), a haláltáborokból „átmenő tábor” (Durchgangslager) vagy éppen „munkatábor” (Arbeitslager), a zsidók ezreit a halálba szállító vonatokból „különleges szerelvény” (Sonderzug).

 

A Lukowból Treblinkába induló „kitelepítetteket szállító különleges szerelvény” (Umsiedlersonderzug) menetlevele. 1942. augusztus 25.

 

A nem megfelelően megfogalmazott jelentéseket az elöljárók átíratták. Heinrich Himmler, az SS Birodalmi Vezetője azzal bízott meg egy statisztikust, hogy készítsen összefoglaló jelentést a zsidók kiirtásáról. Amikor 1943 márciusában a dokumentumot megkapta, bizonyos kifejezéseket nem talált megfelelőnek. Megparancsolta, hogy a megsemmisítő táborokban megölt 1 449 692 zsidóra vonatkozó „különleges bánásmód” megfogalmazást javítsák ki, és helyette a „zsidók elszállítása a keleti tartományokból az orosz keletre” (Transportierung von Juden aus den Ostprovinzen nach dem russischen Osten) kitételt használják. A deportálásokat szervező Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetőjének, Ernst Kaltenbrunnernek azt írta, hogy a jelentés a későbbiekben „főleg álcázási célokból” lesz majd hasznos. (A jelentés rövidített verzióját egyébként Himmler személyesen mutatta be Hitlernek.) Egy másik alkalommal az auschwitz-birkenaui krematóriumok építését irányító Karl Bischoff hibázott. Egy 1943. január 29-én kelt, a II. számú krematórium építéséről szóló jelentésében véletlenül benne maradt az „elgázosító pince” (Vergasungskeller) kitétel. Ez komoly hiba volt, mivel éppen Bischoff adta parancsba beosztottainak, hogy a „gázosítás” kifejezés használata tilos. Nem csoda, ha a jelentést olvasó felettese dühösen aláhúzta a tiltott szót.

 

Auschwitz, 1943. a titoktartási előírások megszegése


A kódolt nyelvhasználat nemcsak a holokausztra, hanem más bűncselekményekre is jellemző volt. Himmler parancsára az elnémetesítésre fajilag alkalmas (Eindeutschungsfähig) lengyel gyerekeket elrabolták, hogy német családoknak adják őket. Utasítására a hivatalos iratokban az elrabolt gyerekek, mint „a visszahódított keleti területekről származó német árvák” szerepeltek.


A treblinkai, sobibori és belzeci megsemmisítő táborokban 1942-1943 során mintegy 1,4-1,5 millió zsidót gázosítottak el. A gyilkolást irányító a lublini SS és rendőrparancsnok, az osztrák Odilo Globocnik büszkén mondta, hogy nem kell törődni a következő generáció esetleges lágyszívűségével: „Ellenkezőleg, szerintem bronztáblákat kéne eltemetnünk, hogy megörökítsük: bennünk megvolt a bátorság e hatalmas és szükséges munka végrehajtásához.” Himmler azonban megparancsolta, hogy Globocnik beosztottait szigorú titoktartásra eskessék fel: „Semmilyen körülmények között semmilyen formában, sem írásban, sem szóban, semmilyen… kívülálló személynek nem teszek említést a zsidók áttelepítésével kapcsolatos folyamatról, annak állásáról vagy a közben lezajlott eseményekről”. Ugyanez történt 1944 májusában Auschwitzban, amikor megkezdődött a magyar zsidók kiirtása. Az SS-ekkel aláírattak egy nyilatkozatot arról, hogy a zsidó javak ellopásáért halálbüntetés jár, és „valamennyi, a zsidók evakuálásával kapcsolatban végrehajtandó intézkedés tekintetében feltétlenül betartandó a titoktartás, még a bajtársaimmal szemben is.”


Az SS a tömeggyilkosságokat még a táborokban is megpróbálta álcázni. Tömegesen hamisították a halotti bizonyítványokat. A lelőtt, agyonvert, elgázosított, éhen halt rabok személyi kartonjaira fiktív halálozási okot írtak. A hazudozás és képmutatás extrém mérteket öltött. A gázkamrák hivatalosan nem léteztek, még beszélni is tilos volt róluk. Ha egy fogoly megsértette a tabut, akkor megölték. Amennyiben egy SS jártatta a száját, magánzárkába, vagy a frontra kerülhetett. A leveleket a cenzúra ellenőrizte, aki pedig a kocsmában gyilkosságokról beszélt, „rémhírterjesztéséért” könnyen a Gestapón, vagy éppen egy táborban találhatta magát.