2. Gyilkosok fényképezőgéppel
Bár a holokauszt és más tömeggyilkosságok megörökítését szigorúan tiltották, a szemtanúk és a gyilkosok a háború alatt több ezer fotót és jó néhány filmet készítettek. Különösen sok kép készült a Szovjetunió területén működő speciális bevetési csoportok (Einsatzgruppen) által végrehajtott kivégzésekről. Amikor 1941 nyarán Himmler SS-Reichsführer erről tudomást szerzett, azonnal betiltotta a filmezést és a fényképezést. Szeptemberben Rundstedt tábornok nemcsak azt tiltotta meg a Wehrmacht katonáinak, hogy zsidókat öljenek, vagy ukrán pogromokban vegyenek részt, de azt is, hogy lefényképezzék az SS kommandók akcióit. Persze továbbra is sokan fotóztak. A parancs megszegésének azonban akár komoly következményei is lehettek. A szadista SS-hadnagyot, Max Taubnert, a hadbíróság három év börtönre ítélte, mert a zsidók megöléséről fényképeket készített, és azokat a sarki fotósnál hívatta elő. Ezzel pedig veszélyeztette a Birodalom biztonságát. (Az ítélet egyébként kimondta, hogy „a zsidókat ki kell irtani, és egyetlen zsidó sem nagy veszteség”.) Taubner mégsem került börtönbe, ügyét később ejtették.
Az SS-ek a koncentrációs táborokban is sok fotót csináltak. Többségük a vezetőket ábrázolja, mások ünnepségeken, magas rangú felettesek látogatásai során készültek, vagy a táborok hétköznapjait, a dolgozó, sorakozó foglyokat örökítették meg.
A holokauszt során a tettesek több, azóta már világhírűvé vált fényképgyűjteményt is készítettek. 1943 tavaszán, a varsói gettólázadást leverő SS-tábornok, Jürgen Stroop albumba rendezte az akció során készült 52 fotót. A fényképek bekerültek a „Varsóban többé nem létezik zsidónegyed” (Es gibt keinen jüdischen Wohnbezirk in Warschau mehr) című, 75 oldalas hivatalos jelentésbe.
Varsói gettó, 1943. Stroop SS-tábornok saját albumának egyik képén
1944 májusában, a magyar zsidók érkezésekor néhány napra Auschwitz-Birkenauban is feloldották az általános fényképezési tilalmat. Ekkor készült a később híressé vált Auschwitz Album mintegy 200 fotója. Az SS Azonosítási Szolgálat vezetője, Bernhard Walter és asszisztense, Ernst Hoffmann néhány napig Birkenau egész területén fényképezhette a Kárpátaljáról deportált magyar zsidókat. Néhány fénykép kedvéért még a vagonok tetejére is felmásztak. Munka közben, a rámpán szelektálva örökítették meg Dr. Mengelét és kollégáját, Dr. Thilót.
Auschwitz Album, 1944: magyar zsidók szelekció előtt. Jobbra Mengele cigarettázik
Lefényképezték a gázkamrák felé tartó halálraítélteket, a zsidóktól elrabolt javak feldolgozását. Még a krematóriumok előtt gyanútlanul várakozó áldozatokat is megörökítették. A képek hátterében feltűnt a II., a III. és a IV. krematórium is.
Bár a gyilkolást nem fotózták le, egyes fotók nyugtalanító, erőszakos jeleneteket is ábrázolnak. Az Auschwitz Albumot a kárpátaljai Bilkéről deportált magyar zsidó lány, Jákob Lili (Jakab Lenke) véletlenül találta meg a felszabaduláskor egy elhagyott SS kaszárnyában. Az első képek között meglátta két, időközben elgázosított öccsét, amint zsinóros magyar ruhában és sapkában állnak a birkenaui rámpán.
Ugyanebben az időszakban az auschwitzi táborparancsnok segédtisztje, Karl Höcker SS-Obersturmführer (főhadnagy) is buzgón rendezgette személyes albumát. A képek zöme 1944 nyarán, a magyar zsidók kiirtásakor készült, és a főbűnösöket ábrázolja szabadidejükben. Beszélgetnek, söröznek, énekelnek, lányoknak udvarolnak. Jó néhány képen láthatjuk a „Halál Angyalát”, Dr. Mengelét és kollégáját, a nők tömegeit sterilizáló Dr. Clauberget. A fotókon feltűnik Rudolf Höss, az Auschwitz-komplexumot 1940-ben megalapító és 1943-ig vezető parancsnok, aki ekkoriban személyesen irányította a magyar zsidók róla elnevezett megsemmisítését (Höss-akció). Gyakran Höss társaságában látható Höcker közvetlen főnöke, Richard Baer (Bär) auschwitzi parancsnok. Van, hogy éppen az ekkor Birkenaut irányító Josef Kramerrel együtt, akit később a britek „belseni fenevad”-ként akasztottak fel.
Höcker Album, 1944 nyara: Baer, Mengele, Höss (felnyírt hajjal) és Kramer (takarásban) együtt lazítanak
Néhány képen Otto Moll, a birkenaui krematóriumok szadista parancsnoka is látható. A Höcker-albumot a háború után az amerikai hírszerzés egyik tisztje találta meg. Évtizedekig titokban tartotta, majd 2007-ben a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumnak adományozta.
Keresés
Tananyag ajánló
Politikai antropológiai előadások
Negyedik éve tanítom egy félévben kulturális antropológusoknak a Politikai antropológia c. tárgyat. Az előadásokat alaposan kidogoztam, s hallgatóim a maguk által készített jegyzetek alapján készülnek a vizsgára. A megadott szakirodalmat feldolgozzák, de közös tapasztalat, hogy nincs olyan szöveg, mely egységes keretben, a politika jelenségvilágára koncentrálva, az antropológiai szempontokat figyelembe véve képes lenne arra, hogy közel hozza a politika világát a hallgatókhoz, megértetve velük, hogy de te fabula narratur.
Támogatók
A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósul meg.