4. A náci propaganda


 

A háború során a sajtó alig tett valamit a holokauszt leleplezése érdekében. A gyilkolásról szóló információk, beszámolók, hírszerzési jelentések számához képest kevés cikk foglalkozott a témával. A hírháborúban Goebbels náci propagandaminiszter sokáig nyerésre állt. A német és a kollaboráns európai sajtó tobzódott az antiszemita, rasszista, antidemokrata uszításban. Az 1939 és 1941 között Berlinnel szövetséges, Moszkvából irányított kommunista lapok elhallgatták a zsidóüldözést. Bár a gyilkolásról többször beszámolt a BBC, és a londoni képviselőházban néma felállással emlékeztek az áldozatokra, a holokauszt részletei nyugaton mégis fennakadtak a cenzúrán. A megjelenő beszámolókat Berlin propagandának minősítette és dühödten, vagy gúnyosan cáfolta. Goebbels azt szajkózta, hogy a háborút a zsidók tervelték ki és minden az ő érdekükben történik. Így a nyugati szövetségesek a zsidók érdekében indított sajtókampánnyal nem akarták a nácikat igazolni.

 

A legnagyobb propagandaháború 1944-ben bontakozott ki. Tavasszal Roosevelt elnök és a britek már megtorlással fenyegették a német megszállás után hivatalba lépett új, kollaboráns magyar kormányt a zsidók üldözése miatt. Amikor megkezdődtek a városokat és az ipari létesítményeket sújtó légitámadások, a magyar szélsőjobboldali sajtó fokozta a zsidóellenes kirohanásokat. 1944 júniusában feloldották Svájcban a cenzúrát. Így az Auschwitz-Birkenauból megszökött szlovák és lengyel zsidók beszámolói, az ún. Auschwitz-jegyzőkönyv részletei megjelenhettek.

 

A brit, amerikai, svéd és svájci lapokban rövid idő alatt több száz cikket publikáltak. (Horthy kormányzó jelentős részben e sajtókampány, valamint az annak nyomán érkező diplomáciai tiltakozások hatására állította le a deportálásokat. A döntés hozzájárult a budapesti zsidók megmeneküléséhez.)

 

A náciknak reagálnia kellett. 1944. július 19-én, amikor a nemzetközi sajtó már tele volt a magyar zsidók auschwitzi elgázosításáról szóló hírekkel, Helmut Sündermann, helyettes náci sajtófőnök „célzatos hírverés”-nek és ”uszítás”-nak minősítette, hogy „az európai zsidókkal való bánásmódban súlyos visszásságok történtek”.

 

A nácik tagadják a holokausztot. A Függetlenség 1944. július 21-i száma

 

A propagandaguru kifejtette, hogy a zsidóellenes intézkedések önvédelmi jellegűek, hiszen Németország sokáig engedélyezte a kivándorlást. Ezután „tervszerűen elkülönítették őket és bekapcsolták a zsidókat az európai munkafolyamatba…Az elkülönítést és a munkafolyamatba való bekapcsolást elrendelő intézkedéseknél egy egész csomó emberies szempontot tartottak szem előtt.” Beszélt a theresienstadti gettó idilli körülményeiről, ahová a kivételezett öreg zsidók és a prominensek kerültek. Nem véletlenül: tudta, hogy időközben már készül a Theresienstadtot zsidó paradicsomként bemutató propagandafilm.

 

 

A deportálásokról és a táborokról Sündermann a következőképpen hazudozott: „A többi zsidókat, akiket munkára lehetett fogni, először rendszerint egy nagy gyűjtőtáborban megvizsgálják…A munkára alkalmas zsidókat szétosztják a különféle munkaszervezetekbe, így a Todt-szervezetbe, a mezőgazdaságba…A munkaképtelenek egy úgynevezett családi gettóba kerülnek, a többieket hivatásbeli képzettségük szerint állítják munkába és az az alapelv, hogy a házaspárok együtt maradjanak.”