7. Zéró óra: a felszabadulás


A Vörös Hadsereg 1944 júliusában elsőként a majdaneki tábort érte el. A nácik alig egy évvel korábban mutatták be a világsajtónak a katyni tömegsírokat. Most persze az oroszok igyekeztek revánsot venni rajtuk. A helyszínre vitték a New York Times szkeptikus moszkvai tudósítóját, Bill Lawrence-t, aki korábban a kijevi zsidók Babij Jar-i lemészárlását sem hitte el. Miután látta a 820 ezer cipőt, a gázkamrát és a krematóriumot, beszélt a fogoly SS-ekkel, a kételkedő amerikai majdnem összeroppant: „Éppen most láttam a világ legborzalmasabb helyét – a majdaneki német koncentrációs tábort…Most már kész vagyok elhinni bármilyen német atrocitásról szóló hírt.”

 

Majdanek, 1944. Szovjet katonák és a cipőhegyek

 

Nyugaton azonban kevesen hittek neki és a szovjeteknek. A patinás lapok főszerkesztőit még mindig kísértette az első világháborús átverés. Hasonlóan csekély visszhangot kapott Auschwitz fél évvel későbbi felszabadítása. Három nappal azután, hogy az oroszok megérkeztek, a tudósító Borisz Polevoj már „Halálgyár Auschwitzban” címmel írt a Pravdában. Gázkamrák helyett Polevoj egy futószalagról írt, amelyen egyszerre több száz embert öltek meg áramütéssel. Ezután a berendezés a hullákat egy hatalmas kemencébe szállította. Bár lehet, hogy a valóság e fantáziálásnál is rosszabb volt, nem meglepő, hogy a beszámolót egyszerű szovjet propagandának tartották. Az angliai Jewish Chronicle arról írt, hogy Auschwitz a legrosszabb haláltáborok egyike volt, ahol becslések szerint 1,5 millió embert, köztük több százezer zsidót öltek meg. Ez a beszámoló nagyon közel állt a valósághoz, de érdemi figyelmet szintén nem kapott.

Az áttörés végül 1945 áprilisában következett be. Az amerikaiak Ohrdrufban majd Buchenwaldban, a britek pedig pár nap múlva Bergen-Belsenben szembesültek a holokauszttal. Az itt készült képek és filmek égtek be először az emberiség kollektív tudatába. „Láttam, hogy Eisenhower átmegy az út túloldalára és hány. A távolból láttam, hogy Patton összegörnyed, az egyik kezével a fejét fogja, a másikkal a gyomrát.” Egy szemtanú szerint így reagáltak az amerikai tábornokok, amikor 1945 áprilisában beléptek az elsőként felszabadított lágerbe, Ohrdrufba. Dwight Eisenhower - a nyugat-európai szövetséges haderők főparancsnoka, az USA későbbi kétszeres elnöke - harcedzett katona, George Patton tábornok pedig az amerikai hadsereg fenegyereke volt. Tankjaival, kezében hatlövetűvel kergette a nácikat Normandiától Németországig. Most viszont sápadtan állt egy helyiség bejáratánál. Pedig odabenn Tigris tankok helyett csupán 20-30 csonttá soványodott hulla feküdt egy rakáson. Patton azonban képtelen volt belépni. Azt mondta Eisenhowernek: fél, hogy összehányja magát.

 

 

Úgy tűnik, hogy a leggyorsabban Eisenhower tábornok értette meg, hogy a szögesdrótok átvágása után a világ már sosem lesz olyan, mint korábban. Amerikai katonák tízezreit vezényelte a táborokba, hogy saját szemükkel lássák a valóságot. „Azt mondták nekünk, hogy az amerikai katona nem tudja miért harcolt. Most legalább tudni fogja, hogy mi ellen harcol” – nyilatkozta a főparancsnok. Felettesének írt jelentésében azt is elárulta, szándékosan kereste fel a táborokat, „hogy első kézből számolhassak be ezekről dolgokról, ha a jövőben valaha is úgy alakulna, hogy ezen állításokat a propaganda számlájára írják.” Eisenhower sürgetésére hamarosan 30 szenátor, kongresszusi képviselő és újságíró érkezett Amerikából. Köztük volt egy világhírt szerzett makói zsidó fiú, bizonyos Joseph Pulitzer hasonnevű unokája is. Ekkoriban ő vezette az újságírózseni-nagypapa első lapját (St. Louis Post Dispatch). A látogatók többségéhez hasonlóan a Pulitzer-unoka sem hitt a náci rémtettekben. Estére megváltozott a véleménye: „gyanakodva jöttem ide, úgy érezve, hogy úgy találom majd, hogy az Egyesült Államokban elindulásom előtt kinyomtatott sok szörnyű történetet túlzásnak fogom találni, nagyrészt propagandának, hasonlóan azokhoz az utolsó háborúban a keresztrefeszítésekről, karamputációkról beszámoló jelentésekhez, amelyek utólag hamisnak bizonyultak. Az a rémisztő kötelességem, hogy jelentsem: a tábori szörnyűségek leírása…alábecsülte a valóságot.”

данильченко юрій броніславович