1. Deportált ellenállóból alapító atyja: Paul Rassinier


 

A holokauszttagadók gyakran gúnyolódnak azon, hogy a holokauszt nem történelmi tény, hanem vallás. Valójában éppen a tagadók viselkednek úgy, mintha egy zárt vallási közösség, egy szekta tagjai lennének. Az igazság bajnokaként, a valódi tudás letéteményeseiként tekintenek magukra, messianisztikus elkötelezettséggel állnak szemben a világgal. Első, háború utáni nemzedékük az 1960-as évek elején, a jeruzsálemi Eichmann-per idején, nyugaton tűnt fel. Ha a holokauszttagadásnak van alapítója, akkor kétségtelenül a francia Paul Rassinier (1906-1967) az. A történelem-földrajz szakos tanár élete bővelkedik fordulatokban. Volt békeharcos, politikai gondolkodó, majd zsidókat mentő ellenálló, megkínzott deportált. A holokauszttagadók ma mégis szellemi atyjukként tekintenek rá.

 

A pacifista fiatalember már 16 évesen belépett a kommunista pártba. Miután onnan kirúgták, saját szocialista pártot alapított. Furcsa ideológiai kombinációkért Rassinier nem ment a szomszédba: egyszerre követelt jogokat a munkásoknak, állt ki leszerelésért és az 1919-es versailles-i béke revíziójáért. Náciellenes cikkeket írt, de rajongott a Csehszlovákiát az európai békéért „feláldozó” 1938-as müncheni szerződésért. A háború kitörése után potenciális náci szimpatizánsként lecsukták, majd belépett a hadseregbe. Sok honfitársával ellentétben Franciaország 1940-es veresége és megszállása után nem kollaborált a németekkel. Sőt, 1941-ben, a Szovjetunió megtámadása után csatlakozott az ellenálláshoz. Zsidók és menekültek számára hamisított papírokat, ellenállókat csempészett, együttműködött az angol titkosszolgálattal. Közben illegális cikkekben erőszakmentes ellenállásra buzdított, és arról írt, hogy nincs különbség Hitler és Sztálin között. A felbőszült kommunisták ezért halálra ítélték, de „szerencséjére” a nácik hamarabb letartóztatták. A fogságban brutálisan megkínozták, napokig verték a veséjét. Buchenwaldba deportálták. Túlélt betegséget, halálmenetet, és 15 hónapnyi rabság után 1945-ben megszökött a vonatról. Életét az amerikaiak mentették meg.

 

Az alapító atya: Paul Rassinier

 

Rassiniert egyik zsidó rabtársa, későbbi barátja már a táborban figyelmeztette: ne higgyen el mindent, amit a fogolytársai mesélnek, mert „az embereknek szükségük van arra, hogy eltúlozzák a rosszat és a jót, a csúnyát és a gyönyörűt”. Franciaországba visszatérve úgy érezte, hogy az egykori deportáltak egymást túllicitálva meséltek szenvedéseikről. Volt, aki sajnálatra, mások a rivaldafényre vágytak és a „hazugságok taposómalmába” kerültek. A ténybeli hibáktól, tévedésektől, túlzásoktól hemzsegő visszaemlékezések elleni küzdelmében Rassinier kezdetben nem tett különbséget zsidó és nem zsidó foglyok között. Később már igen és egyre inkább a zsidókra koncentrált. A háború után kitüntették, de a megpróbáltatásokba belerokkant. Sikeres könyvet írt buchenwaldi élményeiről és nem titkolta, hogy sok fogoly haláláért nem az SS, hanem a hatalmaskodó kommunista funkcionáriusok, vagy a brutális kápók felelősek. Következő könyvében már a többi túlélő visszaemlékezéseit bírálta, és megkérdőjelezte a gázkamrák létezését. Buchenwald és a Dora-Mittelbau láger esetében igaza is volt, hiszen ezekben a lágerekben valóban nem folyt gázosítás. A kötetből hatalmas botrány lett: megtámadták, beperelték, még saját pártjából is kirúgták.

 

Rassinier hosszú metamorfózisa akkor ért végső stádiumába, amikor szocialista létére egykori német nácikkal került munkakapcsolatba. 1962-ben már a háborús bűnösök elleni pereket bírálta, amelyeket a kommunista, cionista megosztó stratégia eszközeiként definiált. Két év múlva eljutott a globális holokauszttagadásig. „Az európai zsidóság drámája” című művében kijelentette, hogy a náci Németországnak sosem volt megsemmisítési politikája. Ugyanakkor a zsidó halottak számát 1-1,6 millióra becsülte. Az igazi áttörést az jelentette, hogy kapcsolatba került egy amerikai holokauszttagadóval, Harry Barnes-szal, aki angolul is megjelentette könyveit. A nyelvi korlátokat átlépve Rassinier munkássága így vált a holokauszttagadó szubkultúra első „bibliájává”.