Rassinier felfedezése az amerikai Harry Elmer Barnes (1889-1968) „érdeme”. Barnes a neves Columbia University tiszteletreméltó történészeként kezdte pályafutását. Egy ideig támogatta hazája első világháborús politikáját, de egy pálfordulással elkötelezett németbaráttá vált. 1927-re odáig jutott, hogy Párizst és Moszkvát tartotta az igazi agresszornak. Nem csoda, ha Berlinben hamar nagy kedvenc lett. Még a hollandiai száműzetésben élő egykori német császár, Vilmos is fogadta. Barnes tőle megtudta, hogy mindaddig rossz nyomon járt: az első világháborúért valójában a zsidók és a szabadkőművesek voltak a bűnösök. Innen már egyenes út vezetett a harmincas évek amerikai bezárkózását hirdető izolacionisták és a hitleri külpolitika támogatói közé. A korábbi összeesküvés-elméleteket Barnes-nál a jelek szerint ekkoriban váltotta fel a paranoia. Amikor egyre vállalhatatlanabb nézetei miatt egy lap megszüntette rovatát, az angol titkosszolgálat és az összes (!) New York-i zsidó boltos konspirációját vádolta.

Harry Elmer Barnes

A háború után két évtized alatt jutott el a holokauszttagadásig. 1948-ban a Churchillt és Rooseveltet kezükben tartó csoportokat, 1962-ben már az angolokat és lengyeleket vádolta a második világháború kirobbantásával. Kollégáival ekkoriban már durva hangú vitákba bonyolódott. Hamarosan összebarátkozott Rassinier-vel, akinek könyveit lefordította és kiadatta, majd sorban előállt új teóriáival: a holokausztot csak a propaganda kreálta, hogy legyen ürügy volt a németellenes agresszióhoz, a szövetséges bombázásoknak sokkal több áldozata volt, mint Hitlernek. Ráadásul szerinte a légitámadások során megölt németek fájdalmasabb halált haltak, mint a zsidók az állítólagos gázkamrákban. Barnes meggyőződéssel vallotta, hogy nem voltak haláltáborok, és a gázkamrákat utólag fabrikálták. Szerinte a különleges SS egységek (Einsatzgruppen) a Szovjetunióban nem a zsidókat gyilkolták, hanem a partizánok ellen harcoltak.

A világ egy másik holokauszttagadó történészt, David Hoggant (1923-1988) is Barnesnak „köszönhet”. A Harvard University-n ismerkedtek össze, ahol a szárnyai alá vette a nála 34 évvel ifjabb fiatalembert. Hoggan profi történészként rangos egyetemeken (Berkeley, a bostoni MIT, München) kapott állást.

David L. Hoggan

Közreműködésük gyümölcseként 1961-ben az NSZK-ban jelent meg Hoggan első kötete „Kierőszakolt háború” (Der erzwugene Krieg) címmel. A könyv rögtön botrányt kavart szakmai körökben. Azt állította, hogy Hitlert akarata ellenére Anglia rángatta bele a háborúba, és hogy a nácik zsidótörvényei csak a lengyel antiszemitizmus által gerjesztett keleti bevándorlást akarták megállítani. 1965-ös „The Myth of a New History” című munkájában Hitlert már egyenesen a „béke emberének” nevezte, a szövetséges Szovjetunió megtámadását pedig preventív háborúként magyarázta. Az 1969-ben egy kis, Los Angeles-i antiszemita kiadónál név nélkül jelent meg „A hatmillió mítosza” (The Myth of the Six Million) című esszéje. Bár a kiadást Hoggan nem engedélyezte, ez volt az első angol nyelvű könyv, amely már nemcsak Hitlert és a nácikat mentegette, de nyíltan tagadta a holokausztot. Ezzel Hoggan felzárkózott mesteréhez és az alapítóatyák egyikévé vált.