4. „Nincs írásos bizonyítéka, hogy Hitler elrendelte az Endlösungot”


A holokauszttagadók szerint a holokauszt nem történt meg, mert senki sem találta meg Hitler erről szóló parancsát, így a dokumentum hiányában természetesen ő sem vádolható a zsidók kiirtásával. A közvetett és közvetlen bizonyítékok egyaránt világosan cáfolják ezt a tézist is. A holokauszttagadók szerint a zsidóság érdekében évtizedek óta, világszerte folyik a szervezett irathamisítás. Ha ez így lenne, akkor miért pont éppen Hitler parancsát, a látszólag minden vitát eldöntő, végső bizonyítékokat nem kreálta meg senki? További probléma, hogy egy irat hiánya önmagában semmire nem bizonyíték. Nehezen tudnánk konkrét, Sztálin által aláírt papírokhoz kötni az 1937-1938-as nagy terrort, a Vörös Hadsereg lefejezését, milliók Gulágra küldését. Nincs meg Sztálin parancsa, amelyben elrendeli Kirov, vagy Trockij megölését. Mégis, számtalan más közvetett és közvetlen bizonyítékból tudjuk, hogy ő volt az ötletgazda. Még akkor is, ha néha a dokumentumokat is próbálta manipulálni. 1937 májusában például arról szavaztatta meg a Politbürót, hogy náci kémként kizárják-e a pártból Tuhacsevszkij marsallt. A Politikai Bizottság engedelmesen megszavazta az indítványt, a marsallt pedig több társával együtt hamarosan tarkón lőtték. Sztálin szavazócédulája azonban üres maradt. Ebből nem az következik, hogy nincs bizonyítékunk Sztálin bűnösségére. Ellenkezőleg: ez inkább arra utal, hogy a szovjet diktátor jobbnak látta, ha formálisan kimarad néhány döntésből.

A történészek valóban sokáig keresték és nem találták Hitler holokausztparancsát. Valószínűleg azért, mert sosem létezett írásban. Rudolf Höss auschwitzi táborparancsnok az SS vezérétől, Himmlertől értesült arról, hogy Hitler elrendelte a zsidókérdés végső megoldását. Papírt nem mutattak neki, mégis azonnal munkához látott. Eichmann Heydrichtől tudta meg. A parancsból később kapott egy példányt és megmutatta beosztottjának, Dieter Wislicenynek. Az egykori SS-Hauptsturmführer szerint a vörös dossziéban lévő dokumentumot Himmler írta alá, és így kezdődött: „A Führer elrendelte, hogy azonnali hatállyal kezdődjön meg a zsidókérdés végső megoldása.” Eichmann ekkor közölte vele, hogy ez a zsidó faj fizikai megsemmisítését jelenti, bár a munkaképeseket még egy darabig üzemekben dolgoztatják majd. Wisliceny állítólag kifakadt: reméli, hogy Isten sosem engedi, hogy az ellenség ezt tegye a német néppel. De Eichmann letorkolta: „Ne legyél szentimentális. Ez egy Führerbefehl!”

 

Heydrich irodájában osztogatja (1934) a parancsokat, a falon Himmler képe (BA)

 

A háborúban számos, bűncselekményt elrendelő parancsot adtak ki Berlinben. Hitler ezeknek csak egy részét írta alá. Az 1941. június 6-i komisszárparancs alapján tömegesen végezték ki a Vörös Hadsereg politikai tisztjeit. A parancs Hitler korábbi direktívái alapján készült, de Warlimont tábornok aláírásával küldték ki. 1941. december 7-én elrendelték, hogy az állambiztonságra veszélyes elemeket az „éjszaka és köd” (Nacht und Nebel) akció keretében titokban szállítsák táborokba. Nyugat-Európában emberek ezrei egyszerűen eltűntek. Otthonukból elrabolták, vagy a börtönből elszállították őket. Ítélet, letartóztatási parancs nem volt, a hozzátartozóknak semmilyen tájékoztatást nem adtak, levél- és csomagküldés tilos volt. Az akció célja a félelem fokozása volt. Tudjuk, hogy Hitler kezdeményezte, a parancsot viszont Keitel tábornok írta alá. Nürnbergben fel is akasztották ezért (is). Más alkalmakkor Hitler borzalmas parancsokat szignált. Például a fogyatékosok kiirtását elrendelő Euthanasiebefehlt (vagy Gnadentoderlass), a szövetséges kommandósok kivégzését 1942. október 18-án előíró Kommandobefehlt, és a felperzselt föld taktikát Németországban kötelezővé tevő utasítást (ún. Nero-Befehl, 1945. március 19.). Az iratkezelési tehát vegyes képet mutat.

Ugyanakkor elég jól ismerjük Hitler hatalomgyakorlási technikáit. Sztálinról tudjuk, hogy bürokrata volt. Dokumentumok, levelek, halállisták ezreit olvasta el, írta alá, kommentálta. (Ezek bizonyító erejét az ortodox kommunisták nem hajlandók elfogadni.) Hitler éppen az ellenkezőjét csinálta. Míg a szürke Sztálin grafomán volt és írásban kormányzott, a karizmatikus Hitler főleg verbális úton gyakorolta a hatalmat. Hadvezérként túlzottan is részletekbe menő utasításokat adott, politikus-pártvezetőként viszont kerülte a nyílt felelősségvállalást. Nem írt nagy terveket, kevés iratot szignált, hogy aztán elküldje a hivataloknak. Inkább meghatározta az általános politikai irányvonalat, konkrétumokat ritkán említett. Ezt beosztottaira bízta, majd személyes találkozókon elfogadta, módosította javaslataikat. A keleten kinevezett helytartóknak, birodalmi biztosoktól azt kérte, 10 év múlva jelentsék, hogy tartományaikat germanizálták. A módszereket rájuk bízta. A lengyel Wartheland urának, Arthur Greisernek azt mondta, a zsidókkal bánjon saját belátása szerint. Greiser nem konkrét hitleri parancs, hanem az általános führeri irányelvek alapján küldte őket a chelmnói gázteherautókba.

Hitler arra bátorította bizalmasait, hogy nehézség esetén hivatkozzanak rá. A mitikus vezéri parancsokat („Führerbefehl”) nem ő, hanem a többi vezető foglalta írásba. „A Führer akarata az, hogy”, „a Führer azon a véleményen van”, „a Führer megbízásából közlöm” – ezek voltak a náci bürokrácia bevett formulái. Kiváló példa erre a Bormann útján kiadott titkosítási utasítás. Vagy éppen Himmler egyik levele, amelyet a zsidókat deportálás helyett dolgoztatni akaró Wehrmacht egyik tábornokához írt, kelletlenül engedélyezve, hogy a zsidók egy része a táborokban felállított üzemekben dolgozzon. Az SS-Reichsführer azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy ez az engedmény átmeneti. Közölte, hogy e tábori vállalatokból „…a Führer kívánsága szerint a zsidóknak egy napon el kell majd tűnniük”.

Ezekkel a technikákkal Hitler saját tévedhetetlenségének nimbuszát is megőrizhette. Probléma esetén utólag azt mondhatta, hogy akaratát félreértették, félremagyarázták. Sztálinhoz hasonlóan előszeretettel versenyeztette embereit. Ugyanannak a parancsnak a végrehajtását párhuzamosan több vezetőre bízta. Igyekezett nem belefolyni a személyi ellentétekbe, hatalmi harcokba. A megszállt keleti (szovjet) területek minisztere, Rosenberg egyetemet akart Kijevben. Ukrajna rivális Reichskommissarja, Erich Koch eközben még az általános iskolákat is bezáratta, mondván azokra az ukrán gyerekeknek nincs szüksége. Mindketten Hitlerhez szaladgáltak panaszkodni. Ő meghallgatta őket, majd nem döntött.

 

Riválisok egymás mellett: Rosenberg miniszter és (világosban) Koch Reichskommissar (BA)

 

Rosenberg 1941 júliusában arról beszélt neki, hogy erősíteni kell a németbarát ukrán nacionalizmust. Hitler egyetértett régi harcostársával. Szeptemberben Kochhal volt egy véleményen és a jegyzőkönyv szerint elvetették „a független Ukrajna ötletét”, miközben a német hatalmat „Oroszország nagyvárosainak elpusztításával” akarták megerősíteni. Ezzel, a precíz, hatáskörök és feladatok pontos megfogalmazását elkerülő technikával, Hitler saját hatalmát erősítette. Ő maradt a döntőbíró, és ha úgy alakult, utólag moshatta kezét.

topcargo кидалы