A holokauszt tagadói szerint, ha Hitler aláírt volna egy parancsot a végső megoldásról (nem tette), abban bizonyára a kivándorlásról, esetleg a zsidók internálásáról lett volna szó. Azt állítják, hogy a nácik nem megölni akarták a zsidókat, hanem meg akartak tőlük szabadulni. Mindezt olyan hangnemben, mintha békés polgárok százezreinek, millióinak elűzése érthető, helyeselhető cselekedet lenne.

Érvelésük, logikájuk azt sugallja, hogy az etnikai tisztogatás normális politikai eszköz. Ha ez így lenne, akkor a 20. század számos rossz, bűnös döntését rehabilitálnánk. Az 1919-1922-es görög-török háborúban egymás lakosságát mészároltató és kiüldöző vezetőket. Sztálint, aki a volgai németeket és a kaukázusi népeket Szibériába, vagy a Szovjetunió belsejébe deportáltatta. Himmlert és a náci helytartókat, akik lengyelek százezreit űzték el a Birodalomhoz csatolt területekről. A háború után a német kisebbséget kitelepítő lengyel, csehszlovák, magyar kormányokat. A Boszniát a muzulmánoktól megtisztítani szándékozó Radovan Karadzsicsot és főparancsnokát, Ratko Mladics tábornokot, a srebrenicai hóhért. A Koszovóból albánokat eltüntetni szándékozó Szlobodan Milosevics szerb elnököt, vagy a helyi szerbeket kiűző albán gerillákat. Érdekes lenne megkérdezni a magyar nácikat, vajon az erdélyi magyarok deportálását is helyeselnék-e? És a francia szélsőségeseknek vajon mennyire tetszik, hogy a nácik Elzászból, Lotharingiából az ő honfitársaikat is tömegesen elűzték? A válasz kalkulálható: ők nem holmi „jött-ment” zsidók. Hanem őslakosok, e földek kizárólagosan urai, birtokosai.

A nácik valóban a zsidók kivándoroltatására törekedtek. 1938-tól a korábbi szolid haszonszerzés helyett előtérbe került a zsidók totális kifosztása. Ekkortól azonban alaposan megnehezítették a saját dolgukat. Gyorsabban és több területet foglaltak el, mint amennyit meg tudtak tisztítani a zsidóktól. 1938-ig 170 ezer zsidót űztek el Németországból, a közösség harmadát. Az Anschluss-szal azonban mintegy 190 ezer került a fennhatóságuk alá. Ekkor kezdődött Adolf Eichmann karrierje, aki 1939 májusára több mint 100 ezret elűzött közülük.

Bécs, 1938: Eichmann nem szerette, ha fényképezik. A Belügyminisztérium udvarán gyanakodva nézi a fotóst (jobb szélen, feketében)

Csakhogy az időközben megszerzett Szudéta-vidéken újabb 15-20, az 1939 elején elfoglalt Csehországban további 100 ezer zsidót találtak. Ezt követte Lengyelország nyugati része 1939-ben (több mint 2 millió), majd Észak- és Nyugat-Európa megszállása 1940-ben (520-570 ezer zsidó), végül Jugoszlávia és Görögország (kb. 140 ezer zsidó) 1941 tavaszán. A Szovjetunió megtámadásának pillanatában mintegy 3 millió zsidó volt német fennhatóság alatt a hatalmassá duzzadt Reichben és a megszállt Európába. Ugyanakkor 1933 óta kevesebb, mint 500 ezret sikerült elűzniük. Ráadásul közülük sokan a hódítások során újra a kezükbe kerültek. Franciaország legyőzése után egy ideig gigantikus, madagaszkári deportációban gondolkodtak. Hajók és tengeri fölény hiányában az ötlet elhalt. A kivándorlás nem volt már járható út. 1941 októberében Himmler be is tiltotta.