A holokauszt tagadói szerint a náciknak több okuk is volt arra, hogy a zsidókat koncentrációs táborokba zárják. Azt állítják, hogy ez érthető önvédelmi intézkedés volt, hiszen „a kommunista felforgatók, túlnyomórészt zsidók voltak”. (Egyébként sietnek hozzátenni, hogy az első koncentrációs táborokat az angolok állították fel a dél-afrikai búroknak. Ezek szerintük, a náci lágerekkel ellentétben, borzalmas helyek voltak.) A nácik csak pár tízezer kommunistát küldenek a táborokba. Ha mindegyik zsidó lett volna is (nagy többségük nem volt az), akkor mi volt a baj a többiekkel? A holokauszttagadók szerint a másik ok, hogy a nácik háborúban nem kockáztathatták meg, hogy a Birodalommal ellenséges zsidók a front hátában zavart keltsenek. Ezek természetesen Hitler és Himmler „érvei”.

De nemcsak az indoklás, de jórészt az állítás sem igaz. A zsidók túlnyomó része ugyanis nem koncentrációs táborokban halt meg. A legismertebb holokausztkutató, az amerikai Raul Hilberg 5,1 millióra teszi a zsidó holokauszt áldozatainak számát. Szerinte a gettókban, lakossági pogromokban vagy bujkálva több mint 800 ezren, néhány megsemmisítő táborban (Belzec, Sobibor, Treblinka, Chelmno, Auschwitz-Birkenau, Majdanek) mintegy 2,7 millióan, az SS és rendőri osztagok, illetve a román, horvát, magyar stb. nácik kivégzései során több mint 1,3 millióan haltak meg. Hilberg úgy véli, hogy a román, horvát és egyéb nácikkal szövetséges országok lágereiben 150 ezer, a klasszikus német koncentrációs táborokban pedig további 150 ezer halt meg. Más vélemények szerint számuk a 200-250 ezer főt is elérheti.

Sok függ persze attól is, hogy melyik lágert, hogyan definiáljuk. Ebben néha a nácik is bizonytalanok voltak. Bergen-Belsenben először hadifogolytábort (Kriegsgefangenenlager) állítottak fel, majd 1943 májusában civil internálótábor (Zivilinterniertenlager) következett, amit júliusban tartózkodási táborként (Aufenthaltslager), 1944 nyarán pedig koncentrációs táborként említettek. Auschwitz hivatalosan koncentrációs táborként működött. Hol egy tábornak számolták, máskor három részre osztották (Auschwitz II, azaz Birkenau, valamint Auschwitz III, azaz Monowitz). Ugyanakkor 1941-42-ben Auschwitzban, 1942 tavaszától 1944 őszéig Birkenauban zajlottak az elgázosítások.

A nácik sok ezer különféle tábort (munkatábor, gyűjtőtábor, hadifogolytábor, internáló tábor, börtön stb.) állítottak fel Európában. Ezekbe zárták az 5,7 millió orosz, a mintegy 2 millió francia és 700 ezer olasz, és a több százezer amerikai, angol, kanadai, ausztrál, indiai stb. hadifoglyot, valamint a főleg orosz, ukrán és lengyel kényszermunkások (Ostarbeiter) millióit. Ezek nagy részében nem voltak zsidók. A koncentrációs táborok ehhez képest lényegében olyan internáló táborok voltak, ahol a rabok szigorított kényszermunkát végeztek. Az 1944-es csúcsponton a „klasszikus” koncentrációs táborok (Konzentrationslager, rövidítve KL, vagy KZ) száma így alakult: 24 főtábor (Stammlager) és 1000-1200 altábor (Aussenkommando vagy Nebenlager). A háború kitöréséig kevés ilyen intézmény működött. Az SS adatai szerint 1937 elején például 3365 SS őr 7500 fogolyra vigyázott. 1938 októberében már 24 ezren voltak. Ekkor, a novemberi Kristályéj pogromjai után, érkeztek először zsidók tömegesen a lágerekbe. Pár nap alatt 30 ezren jönnek, és így az összlétszám megduplázódik.

Kristályéjszaka, 1938: zsidó foglyok várják, hogy Dachauba vigyék őket (USHMM)

A halálozás azonnal megugrott: 700 zsidót ölnek meg, kergetnek a halálba a KL-ekben. Csak Dachauban az első éjszaka 68 halott volt. A többieket pár hét múlva azzal a feltétellel engedték ki, hogy emigrálnak. A háború során a koncentrációs táborok foglyainak száma megsokszorozódott. 1939 augusztusa (21 ezer) után három év alatt 5,5-szeresére (1942 augusztusa: 115 ezer), majd a következő két évben újabb 4,5 szeresére (1944 augusztusa: 524 ezer) nőtt. 1945 januárjában a zsugorodó Birodalomban 714 ezer foglyot őriztek 13 nagy koncentrációs táborban és 662 altáborban.