10. Mi volt az Einsatzgruppen valódi feladata?


A holokauszttagadók szerint az SS és a rendőrség bevetési csoportjai (Einsatzgruppen) nem kaptak parancsot az összes zsidó likvidálására keleten (Szovjetunió, Lengyelország). Elismerik, hogy történtek kivégzések, de előszeretettel bizonygatják, hogy nem átfogó népirtás történt, mivel a zsidókat különböző konkrét okok (munkamegtagadás, szabotázs, fosztogatás, rémhírterjesztés) miatt ölték meg. Persze a holokauszttagadók nincsenek könnyű helyzetben: a gyilkosok számos dokumentumot hagytak maguk után. S bár ezekben szerepelnek az említett ürügyek is, valójában egy szisztematikus népirtást fednek fel. Az egyes különleges osztagok (Einsatzkommandók, Sonderkommandók) és a nagyobb bevetési csoportok (Einsatzgruppen) jelentései közül éppúgy számos rendelkezésre áll, mint az ezek alapján Berlinben összeállított ún. szovjetunióbeli eseményjelentések (Ereignismeldungen UdSSR), valamint az ún. jelentések a keleti területekről (Meldungen aus den Besetzen Ostgebieten). Az előbbieket szinte napi rendszerességgel termelték, hiszen 1941 júniusa és 1942 áprilisa között 195 darab készült el. Ekkor az utóbbiak váltották őket heti gyakorisággal (55 darab). Az egységek parancsnokai elsősorban a kivégzettek számát és kategóriáit jelentették. Felsorolták a megölt cigányokat, kommunistákat, komisszárokat, szabotőröket, hadifoglyokat, partizánokat, elmebetegeket, litvánokat, lengyeleket, örményeket. És leginkább a zsidókat.

 

 

Az Einsatzkommando 3 a Baltikumban és Belorussziában működő Einsatzgruppe A egyik alegysége volt. 1941. december 1-én a parancsnok, Karl Jäger SS-ezredes részletes összefoglalót készített alakulata addigi működéséről. Öt hónap alatt 113 kivégzést sorol fel, melyek során emberei összesen 133 346 embert öltek meg. Jelzi, hogy érkezésük előtt a helyi pogromok során még 4000 halott volt. Így a jelentés 6. oldalán szereplő végösszeg: 137 346 fő. Az áldozatok 99 százaléka zsidó.

 

Majd így folytatja: „Ma megállapíthatom, hogy a litvániai zsidókérdés megoldásának célját az Einsatzkommando teljesítette. Litvániában a dolgozó zsidókon és családjukon kívül nincsenek már zsidók… Ezeket a dolgozó zsidókat és családjukat is le akartam teríteni, de a civil hatóságok (Reichskommissar) és a Wehrmacht a legélesebben rám támadtak és kiadtak egy utasítást, amely megtiltotta ezeknek a zsidóknak és családjuknak az agyonlövetését…Az ilyen akciók végrehajtása mindenekelőtt szervezési problémát jelent.” Ezt követően Jäger a nehézségeket ecseteli, de nem is titkolja, hogy a gyilkolás nem helyi kezdeményezésre, hanem egy szisztematikus terv alapján történik: „A döntés, hogy valamennyi kerületet megtisztítsuk a zsidóktól, valamennyi akció esetében átfogó előkészületeket és a helyi feltételek tanulmányozását igényli. A zsidókat egy vagy több helységbe kell összegyűjteni, a helyszínt a számuknak megfelelően kell kiválasztani és gödröket kell ásatni. A gyűjtési pontok és a gödrök közötti menettávolság átlagosan 4-5 kilométer. A zsidókat 500 fős csoportokban hozzák a kivégzés helyszínére, az egyes csoportok közötti távolság legalább 2 kilométer. Hogy ennek során milyen nehézségeket és milyen idegfeszítő munkát kell teljesíteni, néhány véletlen példa mutatja.”

A konklúzió sem marad el: „Úgy vélem, hogy az EK 3 számára a zsidóellenes akciók lényegében befejeződtek.” Majd, mivel bosszantja, hogy a munkaképes zsidók likvidálását a többi német szerv megakadályozta, szigorú óvintézkedéseket javasol: „Azon a véleményen vagyok, hogy a dolgozó zsidó férfiakat a szaporodást megelőzendő azonnal sterilizálni kell. Mindazonáltal, ha egy zsidónő terhes lesz, akkor likvidálni kell…”

 

Liepaja, Lettország, 1941. december 15. Zsidó nők kivégzése (USHMM)

 

Az ehhez hasonló jelentések és beszámolók alapján az Einsatzgruppe A-t vezető Stahlecker SS-tábornok készíttetett összefoglalókat. 1941. október 15-én azon sajnálkozott, hogy túl sok a képzett zsidó szakember és szakmunkás, akik nem pótolhatók litvánokkal, lettekkel. „Az első nagyszabású kivégzések végrehajtása után Litvániában és Lettországban már bebizonyosodott, hogy a zsidók teljes eltávolítása nem lehetséges, legalább is nem mostanában.” Stahlecker azonban lesben állt: „A munkaközvetítő irodákkal együttműködésben mindazonáltal azokat a zsidókat, akik több nem munkaképesek, kiemelik és hamarosan kisebb akciókban kivégzik.” Egyik jelentéséhez egy térképmellékletet csatoltak, amely szépen megrajzolt, arányosan méretezett koporsókkal szemléltette a kivégzett zsidók számát.

 

1942. januárjában Stahlecker, az Einsatzgruppe A vezetője jelentette Berlinnek, hogy emberei már több mint 200 ezer zsidó kivégeztek. Jelentéséhez ezt a térképet csatolta

 

A Jäger-jelentéshez hasonló kép tárul elénk Lettországban, Belorussziában, Oroszországban, Ukrajnában, a Krím-félszigeten működő Einsatzgruppék és más rendőrségi egységek tevékenysége nyomán is. A Szovjetunió megtámadását követő évben kivégzett áldozatok döntő többsége zsidó volt. Ugyanez mondható el a Himmler Hitlerhez írt jelentésében szereplő, az 1942 második félévi partizánvadászatban megölt több mint 400 ezer emberről.

Лобановский