A holokauszttagadók másik állítása szerint a németországi koncentrációs táborokban sosem működtek gázkamrák. Persze ez nem számít nagy újdonságnak, hiszen szerintük egyáltalán nem voltak gázkamrák. 1945-ig, mert akkor a szövetségesek megépítették őket. Ez az állítás természetesen nem igaz. Több okból sem. Nemcsak azért, mert a hivatalosan koncentrációs tábornak (KL, vagy KZ) titulált Auschwitz a Birodalomhoz csatolt Felső-Sziléziában volt. (Ismét a szokásos földrajzi „vetélkedő”.) De azért sem, mert bár a KL-ek fő profilja elvileg valóban nem a tömeggyilkosság lett volna, esetenként mégis szerepet játszottak benne. 1941-től új kódnév alatt (14f13) itt folytatták a hivatalosan leállított eutanáziaprogramot. Majd az orosz hadjárat beindulása után a KL-ek is részt vettek a szovjet hadifoglyok, és néha a zsidók megölésében.

A tagadó Rassinier-nek igaza volt: Buchenwaldban nem volt állandó gázkamra. Parancsnoka viszont 1942 elején gyakran levelezett a bernburgi eutanáziaközponttal foglyainak átszállításáról (Lieferung der Häftlinge). Bernburgban a háború alatt 9 ezer betegen kívül mintegy 5 ezer KL foglyot öltek meg Az áldozatokkal egy gázkamrában szénmonoxid végzett.

A bernburgi gázkamra ma

Valószínűleg Dachauban sem gázosítottak. Kialakítottak gázkamrákat, és a hűtéses emberkísérleteiről hírhedt Rascher különleges kamrákba irányított rokkanttranszportokról („Invalidentransporte”), harci gázok kipróbálásáról levelezgetett Himmlerrel, de úgy tűnik, nem használták őket. Nem történt gázosítás Bergen-Belsenben sem. Itt a foglyok tízezrével haltak éhen, vagy pusztultak bele a tífuszba.

Több klasszikus KL-ben viszont volt gázkamra és használták is őket. Sachsenhausenben 1942-ben láttak hozzá egy gázkamrából, krematóriumból, kivégző kamrából álló létesítmény építésének. Mivel a KL bejáratánál állt az „A” őrtorony, az SS gúnyolódva „Z” állomásnak nevezte. Az áldozatok nagy része orosz hadifogoly volt, köztük sok zsidó. Neuengamméból 1942 nyarán még a bernburgbi „szanatórium” gázkamrájába küldték a legyengült orosz hadifoglyokat. Szeptember végén azonban egy bunkerben 200, novemberben 250 főt gázosítottak el Zyklon B-vel. Mauthausenben 1942-ben történt az első és 1945 áprilisában az utolsó gázosítás.

A mauthauseni gázkamra ajtaja: a tagadók szerint nem jól zárt

Kisméretű, ventillátorral, világítással és fűtéssel felszerelt, zuhanyzónak álcázott gázkamrában öltek Zyklon B-vel. Az akciókat a krematórium parancsnoka, Martin Roth SS-Hauptscharführer irányította. Néha gázteherautókat is használtak, amelyekben kipufogógázzal, vagy éppen Zyklon B-vel ölték meg a foglyokat. 1941-től az eutanáziaprogram folytatásaként (14f13) Mauthausenből a hartheimi kastélyba is vittek foglyokat, akiket aztán ott gázosítottak el. A hivatalos papírokban lábadozó táborként utaltak Hartheimre. Az egyik ottani akciót Ziereis, a KL parancsnoka is megnézte.

A hartheimi szürke buszok

1943 augusztusában Natzweiler-Struthofban (ma Franciaország) állítottak fel egy ideiglenes gázkamrát, amelyben 86 teljesen egészséges zsidót öltek meg. Azért kellett meghalniuk, hogy holttestüket a strasbourgi egyetem Anatómiai Intézetébe, August Hirt professzor csontvázgyűjteményébe küldhessék. A professzor aggódó levelet írt, mert a parancsnoktól (Josef Kramer) megtudta, hogy a gázosításhoz szükséges anyag nem áll rendelkezésre (das Material zur Vergasung nicht vorhanden ist). Levelének tárgya: gyűjteményépítés (Aufbau einer Sammlung). A kivégzést személyesen Kramer hajtotta végre. Gyakori feltűnésére két magyarázat lehetséges. Megbízható tömeggyilkos-káderként lehetett rá számítani nehéz helyzetekben is. A revizionisták szerint ez nonszensz, vallomásait a britek bántalmazással csikarták ki tőle. A másik magyarázat, hogy az SS-Hauptsturmführer peches ember volt. A szövetségesek pikkeltek rá. Bárhova ment (1943 Natzweiler-Struthof, 1944 Birkenau, 1945 Bergen-Belsen) mindig belekeveredett egy tömeggyilkosságba. És persze mindig tökéletesen ártatlan volt.

Hirt professzor aggódó levele a még élő csontvázgyűjtemény elgázosítása ügyében

A felszabadulás előtti hónapokban az SS gázkamrát létesített a Birodalom egyetlen női koncentrációs táborában, Ravensbrückben is. Jelenlegi ismereteink szerint mintegy 5000 nőt gázosítottak el. A Birodalom akkori területén a különböző koncentrációs táborokban évekig folyt hosszabb-rövidebb ideig a kisebb-nagyobb fogolycsoportok elgázosítása. A KL-ek sűrűn együttműködtek az eutanáziaprogramban közreműködő megsemmisítő központokkal. Legyengült, nem kívánatos, vagy éppen fogyatékos foglyaikat ezekbe utalták, máskor maguk végeztek velük, esetleg a birkenaui gázkamrákba küldték őket.

A holokauszttagadók szerint mindebből egy szó sem igaz. A zsidó és nem zsidó túlélők hazudnak. Az SS-ektől kínzással csalták ki a beismerő vallomásokat. Meg vannak győződve, hogy természetesen ezeket a gázkamrákat is a szövetségesek építették a háború után. (Nyilván nagyon ráértek, nem jelentett elég feladatot fél Európa megszállása, Japán legyőzése és a Vörös Hadsereg fenyegető közelsége.) Az is gyakran olvasható, hogy ezek a létesítmények technikailag alkalmatlanok voltak az ölésre. A mauthauseni gázkamra ajtaja például egyes tagadók szerint nem záródik légmentesen. Úgy látszik, a nácik mégis megoldották valahogy.