4. A szovjet hadifoglyok kiirtása


 

A Szovjetunió megtámadása előtt Hitler többször kijelentette, hogy keleten nem hagyományos, hanem megsemmisítő háborút (Vernichtungskrieg) akar vívni. 1941. június 6-án kiadták a hírhedt komisszárparancsot (Kommissarbefehl). Ennek értelmében a Vörös Hadseregben szolgáló politikai tiszteket, a „teljesen bolsevizálodottakat és a bolsevik ideológia aktív képviselőit” fogságba esve az SD, vagy a zsidókat likvidáló Einsatzgruppen kivégezte. Egyes becslések szerint 38 ezer embert öltek meg. További tízezreket gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban. Agyonlőtték, elgázosították, halálra verték és éheztették őket, orvosi kísérleteket végeztek rajtuk. Az Auschwitzba deportált 15 ezer főből alig százan maradtak életben. Buchenwaldban több mintegy 8 ezer, Mauthausenben 3 ezer, Sachsenhausenben legalább 10 ezer szovjet hadifogoly halt meg.

 

Orosz hadifoglyok Mauthausenben (BA)

 

Hitler megsemmisítő háborúja azonban nemcsak a kommunista hadifoglyokat fenyegette. A második világháború során összesen mintegy 5-5,7 millió vöröskatona esett német fogságba. 57-60 százalékuk, azaz mintegy 2,6-3,5 millió fő meghalt a nácik kezében. A németek villámháborúra készültek, ezért nem tervezték meg a hadifoglyok ellátását. Több száz kilométeres menetekben hajtották őket a front mögé.

 

 

A gyengéket a német őrök lelőtték. Gyakran azokat a civileket is megölték, akik egy darab kenyeret akartak nekik adni. Az évszázad egyik leghidegebb telén csak 1941 decemberétől engedélyezték a zárt vagonok használatát. Addig a parancs értelmében szovjet foglyoknak csak nyitott vasúti kocsi járt. A transzportok negyede-fele megfagyott. Hadifogolytáborok helyett szögesdróttal elkerített üres mezőkön zsúfolták őket össze.

 

1942 nyara: orosz katonák tömegei egy „hadifogolytáborban” (BA)

 

Milliók próbáltak a puszta földbe vájt lyukakban áttelelni. A német őrök alsóbbrendűként bántak a leromlott, tífuszos, eltetvesedett, elférgesedett, bűzlő, köhögő csontvázzá vált foglyokkal. Egy parancs szerint „Az engedetlenséget, aktív vagy passzív ellenállást, azonnal a fegyverek erejével kell letörni. A hadifoglyokkal szemben a fegyverhasználat törvényes és szabályszerű.” 1942-től „a mintegy 45 fokos szöget alkotó bélyeget, amelynek 1 cm-es hosszabb szára felfelé irányul, tüzes vassal kell a bal tomporba égetni.” A legtöbb áldozatot az éhezés szedte. Kezdetben napi 700-1000 kalóriát szántak egy fogolynak, de ahogy a számuk nőtt, az ellátmány csökkent. A Wehrmacht élelmezési hivatala ezt írta: „minden a foglyoknak adott élelemadag túl sok, mert saját családjaink szájától, vagy csapatainktól vesszük el.” 1941 októberében a fejadag napi 20 gramm kölesre és 10 deka kenyérre csökkent, ami a létfenntartáshoz elegendő szint negyedének felel meg. A szerencsétlenek megfőzték a füvet, a lombokat, lerágták a fák kérgét, felfalták a mezei rágcsálókat, madarakat. A német-szovjet háború első 7 hónapjában naponta 6000 orosz fogoly halt meg. A náci Tervhivatal 1942 februárjában ezt jelentette: „3,9 millió orosz fogoly állt rendelkezésre. Közülük 1,1 millió maradt. Csak november és január között 500 ezer orosz halt meg.” 1942 tavaszára a Lengyelországba szállított foglyok 85%-a, összesen 309.816 fő pusztult el.

 

1941 nyara: éhező orosz hadifoglyok élelemért tülekednek (BA)

 

A háború elhúzódásával felértékelődött a munkaerő. A behívott német korosztályokat az orosz foglyokkal akarták pótolni. Az ellátás javítására új koncepciókat dolgoztak ki. Göring azt javasolta, hogy betegségben elhullott állatokkal etessék őket. Az Élelmiszerügyi Minisztérium által kikísérletezett „orosz kenyér” 50% rozsdarát, 20% cukorrépaszármazékot, 20% cellulózlisztet, 10% szalmalisztet tartalmazott. Ettől viszont a foglyok megbetegedtek. Az ellátás 1942-től fokozatosan javult, és a halálozás csökkent. A fogságot túlélő szovjet hadifoglyok sorsa a felszabadulással teljesedett be. Sztálin parancsára árulóként százezrével végezték ki, vagy deportálták őket a Gulág valamelyik táborába.