1. Auschwitz, 1944: „..feltétlenül betartandó a titoktartás”
A magyar zsidók megsemmisítésekor kitöltött titoktartási formanyomtatvány
1944. május 16-án indult az Auschwitz-komplexum történetének legnagyobb tömeggyilkossága, a Höss-akció. Ennek során 56 nap alatt 430 ezer zsidót deportáltak Birkenauba Magyarországról. Többségüket azonnal kivégezték a gázkamrába. Az akció méreteire való tekintettel a résztvevőknek külön titoktartási kötelezettséget kellett vállalniuk. Egyben sikertelenül próbálták megakadályozni, hogy az SS-ek lopjanak a magyar zsidók vagyonából. Jelen dokumentumot az akkor 34 éves, Lembergben (ma Lviv, Ukrajna) született SS-őrmesterrel, Arthur Breitwieserrel íratták alá. A háború után halálra, majd életfogytiglanra ítélték a krakkói Auschwitz-perben. 1959-ben szabadult. Az 1963-1965-ös frankfurti Auschwitz-perben azzal vádolták, hogy gázosítási akcióban vett részt. Bizonyítékok hiányában felmentették.
Kötelezettségvállalás
1) Ismeretes előttem, és a mai napon felvilágosítottak, hogy ha bármilyen zsidó tulajdonra illetéktelen módon teszek szert, akkor halálbüntetés vár rám.
2) Valamennyi, a zsidók evakuálásával kapcsolatban végrehajtandó intézkedés tekintetében feltétlenül betartandó a titoktartás, még a bajtársaimmal szemben is.
3) Kötelezem magam, hogy teljes személyemmel és munkaerőmmel fellépek ezeknek az intézkedéseknek a gyors, és zökkenőmentes végrehajtása érdekében.
Breitwieser SS-Unterscha s.k.
Auschwitz, 1944. 05. 22.
Keresés
Holokauszttagadás
-
III. Bűn és bűnhődés: a tagadók
- 1. Deportált ellenállóból alapító atyja: Paul Rassinier
- 2. Amerikai mester és tanítványa: Barnes és Hoggan
- 3. Egy francia tanár: Robert Faurisson
- 4. A német-kanadai neonáci: Ernst Zündel
- 5. A Leuchter-jelentés
- 6. David Irving
- 7. Saulusból Paulus: Jean-Claude Pressac
- 8. A Sztálin és a kommunista „anticionizmus”
- 9. Az iszlám és a holokauszt
- 10. A modern holokauszttagadás-ipar
- 11. Bűncselekmény-e a holokauszttagadás
-
IV. Kérdések, témák, válaszok
- 1. „Nincs bizonyíték a holokausztra”
- 2. „Hitler nem akarta kiirtani a zsidókat”
- 3. „Hitler nem tudott a holokausztról”
- 4. „Nincs írásos bizonyítéka, hogy Hitler elrendelte az Endlösungot”
- 5. „A nácik a zsidók bojkottja és hadüzenete miatt üldözték őket”
- 6. „A nácik együttműködtek a cionistákkal”
- 7. A nácik valójában a zsidók kivándorlására törekedtek
- 8. „A nácik kénytelenek voltak a veszélyes zsidókat koncentrációs táborokba zárni”
- 9. A zsidókat azért kellett megölni, mert partizánok voltak
- 10. Mi volt az Einsatzgruppen valódi feladata?
- 11. A nácik a megszállt Keleten nem törekedtek a zsidók kiirtására
- 12. „Nem azért küldték a Birodalomból keletre a zsidókat, hogy kiirtsák őket”
- 13. A nácik nem akarták és nem tervezték a teljes európai zsidóság kiirtását
- 14. Hány zsidó halt meg?
- 15. Az élő holtak: hova tűntek a zsidók?
- 16. Miért hazudnak a túlélők?
- 17. A nagy „irathamisítás”: a szövetségesek
- 18. Miért hazudtak az SS-ek és a nácik?
- 19. „A koncentrációs tábori halálozásokért a szövetségesek felelősek”
- 20. „Nem voltak gázkamrák a koncentrációs táborokban”
- 21. Chelmno és a gázteherautók
- 22. A Reinhard-akció: Belzec, Sobibor, Treblinka
- 23. A gázkamrák: „Kipufogógázzal nem lehet ölni”
- 24. A tömegsírok: „Lehetetlen ennyi halottat eltemetni”
- 25. A holtestek elégetése: „Nem volt ennyi benzin és fa”
- 26. Miért ez a szimbólum? Az Auschwitz csatahajó „elsüllyesztése”
- 27. Höss visszaemlékezései
- 28. „Nincs bizonyíték”: az iratok
- 29. „Nincs bizonyíték”: fotók és légifotók
- 30. Visszaemlékezések, tanúvallomások
- 31. Halottak: a nagy számháború
- 32. Gázkamrák és krematóriumok
- 33. Gázkamra vs. hullaház: a koncepcióváltás
- 34. Tömeggyilkosság vagy tífuszjárvány?
- 35. Zyklon-B: öngyilkos nácik?
- 36. „No holes, no holocaust”
- 37. „Nem férnek be annyian”: gázosítás, égetés
- 38. Zsúfoltság, szellőztetés, lift, füst
- 39. Az emberi zsír
- 40. Hamisítvány, óvóhely? Az I. krematórium (Auschwitz)
-
VI. Náci dokumentumok
- 1. Auschwitz, 1944: „..feltétlenül betartandó a titoktartás”
- 2 „A Führer megbízásából közlöm…”
- 3„…kegyelemből halálba juttassák”
- 4. „363 211 kivégzett zsidó”
- 5. „…összesen 137 346… Mindazonáltal, ha egy zsidónő terhes lesz, akkor likvidálni kell…”
- 6. „A Sonderkommandók nagyszabású kivégzéseket hajtottak végre”
- 7. „ebből 55 556 nő, 34 464 gyerek”
- 8-9.„Ostland területén valamennyi zsidót likvidálni kell?”
- 10 „Nagy részük a természetes csökkenés következtében ki fog hullani”
- 11. „El kell pusztítani a zsidókat, bárhol is találjuk őket…”
- 12. „Mi legyen a nőkkel és a gyerekekkel?”
Tananyag ajánló
Politikai antropológiai előadások
Negyedik éve tanítom egy félévben kulturális antropológusoknak a Politikai antropológia c. tárgyat. Az előadásokat alaposan kidogoztam, s hallgatóim a maguk által készített jegyzetek alapján készülnek a vizsgára. A megadott szakirodalmat feldolgozzák, de közös tapasztalat, hogy nincs olyan szöveg, mely egységes keretben, a politika jelenségvilágára koncentrálva, az antropológiai szempontokat figyelembe véve képes lenne arra, hogy közel hozza a politika világát a hallgatókhoz, megértetve velük, hogy de te fabula narratur.
Támogatók
A Társadalominformatika: moduláris tananyagok, interdiszciplináris tartalom- és tudásmenedzsment rendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, az ELTE TÁMOP 4.1.2.A/1-11/1-2011-0056 projekt keretében valósul meg.