2. A politikai antropológia kiválása a kulturális antropológiából


A kulturális antropológiai vizsgálódásoknak mindig is része volt a politika és a hatalom struktúráinak és funkcióinak vizsgálata, de kezdetben ez a vizsgálódás része volt az adott társadalmak teljes kulturális leírásának. A 19. sz. végétől kezdve tünedeznek fel a politikai antropológiai szakmunkák, melyek az államnélküliségből az állammá válás útját mutatják be a leírás alapjául választott egyes társadalmakban.

 

A politikai antropológia sokáig a kulturális antropológia része volt. Önálló tudományágként csak a múlt század 40-es éveiben mutatkozott be, amikor Fortes és E.E. Evans Pritchard megjelentettek egy afrikai politikai rendszerekkel foglalkozó kötetet (Fortes, Evans-Pritchard 1940). A. Gergely András a politikai antropológia tárgykörét két nagy területen leli fel. Az első tárgykörbe tartozik azon antropológiai kutatások és iskolák együttese, melyek a politika és a kultúra sajátos kapcsolatrendszerét vizsgálják a modern és a nem modern társadalmakban. A második tárgykörbe pedig a sajátosan politikai jelenségek antropológiai vonatkozásai tartoznak (A. Gergely 1996).

 

 

A politikai antropológia kialakulása

 

A politikai antropológiai vizsgálódások kezdetben a távoli, ezoterikusnak tűnő társadalmak törzsfőnökei, királyai, rokonsági kapcsolatai, furcsa rítusokat bemutató varázslói iránti érdeklődést elégítették ki. A felvilágosodással kezdődött a politikai jelenségek szisztematikus kutatása, ami később megnyitotta az utat a nyugati politikai élet antropológiai szemléletű kutatásához is.

A nem európai társadalmak politikai rendszereit a kutatók kezdetben a funkcionalizmus paradigmája szerint értelmezték. A nyugati társadalmak nézőpontjából tekintve a nem nyugati társadalmak korábbi fejlődési szintek képviselőiként jelentek meg. Henry Main 1861-ben közzé tett művében (Ancient Law) „primitív” társadalmi mintaként írta le azt a helyzetet, melyben az egyes csoportok az apai ág mentén szövött rokonsági szálak mentén szerveződtek, amit később a területi elvű szerveződés követett.  Louis Henry Morgan a New York államban élő irokézeket vizsgálva írta le a rokonsági terminológiát, melynek segítségével érthetővé vált az irokézek társadalmának politikai szerveződése. Morgan szerint az emberi csoportok kezdetben a „vadság” korszakában éltek, melyet a „barbarizmus”, majd a „civilizáció” korszakai követtek. Morgan szerint a vadság korában a szexualitást semmi sem korlátozta a csoportokban, s az endogámia tilalma csak a barbárság korában jelent meg, ami egyúttal a csoportok közötti kapcsolatok létrehozásának eszköze is lett a be-és kiházasodások révén.

 

A huszadik századi kulturális antropológia lemondott az evolucionizmus paradigmájának alkalmazásáról. Robert Lowie volt az egyetlen kivétel, aki az állam eredetéről szóló művében (Lowie 1927). Az Egyesült Államokban Franz Boas „történeti partikularizmusa” vált uralkodóvá, mely az egyes kultúrák külön-külön történő leírását és összehasonlítását szorgalmazta, ami azután általános következtetések levonására adott lehetőséget. Franciaországban Durkheim hatására megindult egy folyamat, mely Levi Strauss strukturalista irányzatában csúcsosodott ki. Angliában az evolucionizmust Bronislaw Malinowski „pszichobiológiai funkcionalizmusa” és Radcliffe-Brown „strukturális funkcionalizmusa” váltotta fel. Malinowski „résztvevő megfigyelésen” alapuló módszere a kulturális antropológia általánosan alkalmazott eljárása lett, melyet a brit kulturális antropológusok egész következő nemzedéke magáévá tett. Az ő munkásságuk alapján született meg az afrikai társadalmak tanulmányozásának eredményeire építő sajátságosan politikai antropológia a múlt század 40-es éveiben.

 

Radcliffe Brown strukturális funkcionalizmusa lett azonban az a paradigma, melyet alkalmasnak találtak arra, hogy megmagyarázzák azoknak a társadalmaknak a működését, melyek nélkülözték az állam összetartó erejét. A funkcionalizmus szerint az állami szerveződés hiányában a rokonsági és leszármazási szempontok szerint tagolódó csoportokban a rendet a különféle szegmensek között létrejövő egyensúly biztosítja. Az egyensúly a funkciók közötti koordináció és az aktorok közötti szolidaritás eredményeként jön létre. Az egyensúlyelvű megközelítés a normákra és az értékekre koncentrál, amelyek a társadalmi működés zökkenőmentességét biztosítják.

 

Gombár helyesen mutat rá, hogy a politikai antropológiát „nem véletlenül művelték az angolszász és általában a gyarmattartó országokban. Az angol gyarmati uralom alapelve az „indirect rule”, a közvetett irányítás, eleve megkövetelte, hogy a gyarmatot irányító adminisztráció megfelelően kapcsolódhasson a gyarmatosított terület eredeti politikai viszonyaihoz. Egy „primitív’ patrimoniális állam esetén például a gyarmatosítás végtelenül labilissá tette a belső helyzetet, mivel politikailag és a misszionáriusok tanítása által is deszakralizálta a központi hatalmat jelentő főnöki funkciót. A főnök így vagy a gyarmatosítók kiszolgálójává, vagy reménytelen ellenállóvá vált. Mindkét esetben azonban megrekedt az állam kialakulását jelentő szerves, belső fejlődés, és a patrimoniálishoz képest a szegmentáris, kifejezetten rokonsági viszonyok konzerválódtak, mint a politikai rezisztencia hathatósabb elemei.” (Gombár 1984: 220-221.).

 

 

A politikai antropológiai vizsgálatok egyre inkább az egyes folyamatokra irányultak, miközben dinamikus leírást adtak azokról a kognitív mintákról, melyek az aktorok számára a politikai folyamatokat jelentésekkel látták el (Zentai 1997). Az egyensúlyelvű megközelítést felváltotta a konfliktuselvű vizsgálat, mely feltárta a hatalom és a társadalom közötti sajátos dialektikát. Max Gluckman például afrikai törzsek körében leírja a „lázadás rítusát”, melynek során a király időnkét koldusnak vagy bolondnak öltözik, és miután átöltözött, a rítus résztvevői szimbolikusan megölik, vagy ha nem is ölik meg, becsmérlik és gúnyolják. A rítus értelme Gluckman szerint annak tudatosítása, hogy a királyság felette áll a királynak, akinek tudnia kell, hogy ő is ugyanolyan ember, mint alattvalói (Gluckman 1960).

 

A politikai antropológia az állam nélküli társadalmi szervezetek leírása során szükségképpen nem tudott mit kezdeni a nyugati politikai filozófiában magától értetődőnek számító kérdéssel, mely a hatalom mibenlétére, specifikumára vonatkozott. Amikor a kulturális antropológusok a nyugati társadalmaktól távoli népek rokonsági kapcsolatait, „szent és profán” társadalmi konstrukcióit, csereelvű gazdaságát vizsgálták, H. D Lasswell, a politikatudomány chicagoi-i professzora a politika tárgyát a befolyásolók és a befolyásoltak viszonyában határozta meg (Laswell 1936). Egyetérthetünk Gombár Csabával, aki szerint a politikai antropológia nem definiálta a politika szféráját, s a politikai antropológiai vizsgálódások nyomán a politika és más társadalmi folyamatok között a határ semmivel se vált világosabbá, de nem is válhatott azzá, hiszen a vizsgált társadalmakban ez a határ nincs is meg (Gombár 1984: 224.). Ugyanakkor a politikai antropológiai vizsgálódások alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a hatalom az állam nélküli társadalmakban is reális tényező, s nem olvasztható be a leírt rendszer egészébe.  A hatalmi pozíció betöltése sehol sem automatizmus szerint ment végbe. Hatalmi pozícióra csak az jelentkezhetett, aki megfelelő genealógiai háttér mellett erős személyiség volt, aki akart és tudott hatni a többiekre (Balandier 1970).

 

Az új politikai antropológia érdeklődése a nyugati társadalmak felé fordul, összhangban a kulturális antropológia hasonló fordulatával. A hatalom, nem tartozik a politikai élet fenomenológiájához, hanem a politika lényegi, tartalmi mozzanata. Emiatt a kulturális antropológia módszerei a hatalom természetének megismerésére elégtelenek, hiszen, mint arra a későbbiek során utalni fogunk, a hatalom láthatatlan. „A hatalom mint a politikai test egészére vonatkozó tényleges döntések valamilyen fokon legitim birtoklása egyúttal a tagolt politikai egységek közötti viszonyban rejlik” (Gombár 1984: 225).

 

A hatalom merőben másként jelenik meg a történetileg változatos politikai rendszerekben. Mihelyst létrejön azonban az állam, létrejön a szuverén hatalom, melynek birtoklása sajátos antropológiai feltételekhez kötött, s hatása alól senki nem vonhatja ki magát, aki tartósan vagy ideiglenesen, saját akaratából vagy a sors szeszélyéből a hatalom birtokosává vált. A modern társadalmak politikai antropológiai leírásai azt mutatják, hogy a hatalom emberi kihívásai ma sem mások, mint voltak akkor, amikor az archaikus államok létrejöttek (Abélčs 2007, Weatherford, J. McIver 2005).

 

Irodalom

A. Gergely A. 1996. Politikai antropológia. Interdiszciplináris közelítések. Budapest. MTA. PTI

A. Gergely, A. (szerk.) 2002. A nemzet antropológiája. Budapest: Új Mandátum

Abélčs, M. 2007. Az állam antropológiája. Budapest: Századvég

Balandier, G. 1970. Political Anthropology. London: Penguin Books

Boas, F. 1975. Népek, nyelvek, kultúrák: válogatott írások. Budapest: Gondolat

Easton, D. 1953. The Political System. An Inquiry into the State of Political Science. New York: Alfred A. Knopf

Fortes, M. Evans-Pritchard, E.E. (eds). 1940. African Political Systems. Norwich and London: Oxford University Press.

Frazer, J.G. 2005. Az aranyág. Budapest: Osiris

Geertz, C. 2001. Az értelmezés hatalma. Budapest: Osiris

Gerő, A., Pető I. 1997. Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. Budapest: Tegnap és ma Kulturális Alapítvány

Gluckman, M. 1960. Order and Rebellion in Tribal Africa. Vlencoe, Ill.: Free Press

Gombár, Cs. 1980. A politikai antropológiáról. In Egy állampolgár gondolatai. Budapest: Kossuth. 215-229.

Gombár, Cs. 1986. A politika parttalan világa. Budapest: Kozmosz

Kapitány, Á., Kapitány G. 1989. Intézménymimika. Budapest: Vita

Kézdi Nagy G. (szerk.)  2008. A magyar kulturális antropológia története. Budapest: Nyitott Könyvműhely

Lasswell, H.D.  1936. Who Gets, What, When, How? New York, London: Whittlesey House

Lowie, R.H. 1927. The Origin of the State. New York:Russel and Russel (1962-es kiadás)

Main, H. S. 1867. Ancient Law: Its Connection with the Early History of Society, and Its Relation to Modern Ideas. New York: Charles Scribner & Co.

Malinowski, B. 1972. Baloma: válogatott írások. Budapest: Gondolat

Morgan, L. H. 1877. Ancient Society. London: MacMillan & Company

Radcliffe-Brown, A.R. 2004. Struktúra és funkció a primitív társadalomban. Debrecen: Csokonai

Sárkány, M. 2000. Kalandozások a 20. századi kulturális antroplógiában. Budapest : L’Harmattan

Somlai, P. 1997. Szocializáció. A kulturális átörökítés és a társadalmi beilleszkedés folyamata. Budapest: Corvina

Szabó, I. 1991. Az ember államosítása Magyarországon. Budapest: Tekintet

Weatherford, J. McIver 2005. Törzsek a „Dombon”: Az Egyesült Államok Kongresszusa: rítus és valóság. Budapest: Századvég

Zentai, V. (szerk.) 1997. Politikai antropológia. Budapest: Osiris

данильченко юрій броніславович компромат