A magyar nemzeti radikalizmus fenomenológiája


Nemzeti radikalizmus, szélsőjobb - projekt

 

2010 őszén az ELTE Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpontja és a Debreceni Egyetem munkatársai egy kelet-magyarországi nemzeti radikális szervezet vezetőivel, tagjaival készítettek csoportos interjút, melyet három egyéni narratív életútinterjú követett.1 Az interjúk szövegét legépeltettük és a leírt szöveg vizsgálatára a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszékének egyik kutatóját, valamint az ELTE Interdiszciplináris Társadalomkutatások Doktori Programja hallgatóit kértük föl.2

 

 

A Szervezet vezetésének véleménye alapján öt olyan tagot hívtunk meg a fókuszcsoportos interjúra, akik leginkább meghatározzák és befolyásolják a nemzeti radikális szervezet ideológiáját. A csoportos interjú arra teremtett lehetőséget, hogy a résztvevők a felvetett témákkal kapcsolatosan kifejthessék gondolataikat, amelyeket vallanak és a társaik előtt is vállalnak. A fókuszcsoportos interjú három résztvevőjével 2011 januárjában rögzített egyéni interjúk során a narratív életútinterjú struktúráját követtük, az utókérdésekben olyan témákra kérdeztünk rá, amelyek a csoportos interjú szövegének pontos megértése érdekében részletesebb kifejtést igényeltek (nemzeti jelképek, a magyar történelem fordulópontjai, történelmi emlékhelyek).

 

A választott kutatási módszer egyszerre jelentett kihívást a kérdezők és a megkérdezettek számára. A kérdezőknek óvakodniuk kellett attól, hogy a saját nézetrendszerüktől nyilvánvalóan távol álló nézetek hallatán bármilyen értékelő megállapítást tegyenek, ugyanakkor az sem lett volna helyes, ha azt a látszatot keltik, hogy ők ugyanazokat a nézeteket képviselik, mint a megkérdezettek. A kérdezők nem választhatták a beépített ügynök diszkrepáns szerepét, de teljesen kívülállók sem maradhattak, mert ha ezt teszik, már a kérdéseiket sem tehették volna fel.

 

A megkérdezettek számára a kihívás abban állt, hogy képviseljék és megjelenítsék az általuk választott politikai közösség értékeit, miközben nem ismerhették a szociológiai kutatás logikáját, mely eleve kizár minden propagandisztikus lehetőséget. A megkérdezettek számára szokatlan volt a kérdezés, melyben számukra idegen személyek személyes kérdéseket tesznek fel életükről, értékeikről, múltjukról, jövőbeli terveikről.

 

A beszélgetés sodrában a kérdezettek és megkérdezettek közötti határok fellazultak. Spontán, ugyanakkor a korábbi indoktrinációkra visszavezethetően szigorúan strukturált szövegek születtek, melyek stiláris és tartalmi elemzése jól kiegészíti a kvantitatív kutatás eredményei alapján leszűrt következtetéseket.3

 

Kommunikációs kihívás


A fókuszcsoportos interjú résztvevőinek meg kellett küzdeniük azzal a dilemmával, hogy beszéljenek, s ugyanakkor hallgassanak is. A Szervezet etikai szabályzata több helyen is felhívja a tagok figyelmét arra, hogy a szervezeten kívüliek a tagság viselkedése és nyilatkozatai alapján ítélik meg a Szervezet egészét. Ugyanakkor a fókuszcsoportos beszélgetésben résztvevők azzal is tisztában voltak, hogy a vizsgálat páratlan lehetőséget ad arra, hogy a kívülállóknak megmutassák magukat.

 

Az egy önfenntartó védekezés. (…) Volt az a riporter ember. (…) Mi magunk sem szerettünk volna buta módon belemenni egy olyan kommunikációba, ami esetleg kicsavarható, vagy kitekerhető, és (…) mindenfélét megpróbált, mindenféle trükköt bevetett, ami csak létezik, és akkor, mint ragadvány ragasztotta ránk, hogy néma leventék vagyunk, mert én voltam az, aki azt mondtam, hogy húzzon már bőrt a fogára, hagyjuk ezt a dolgot, és nem fog senki nyilatkozni. Ezt továbbgondolva, és tényleg kikristályosítva jött az a fajta dolog, hogy nem beszélünk össze-vissza, nem beszélünk kifelé, (…) egyetlenegy nemzetvédőnek nincs meg a lehetősége, hogy ő nyilatkozzon, beszéljen, cikkezzen, újságot írjon, vagy egyáltalán. (…) És van ember, akinek a lehetősége fennáll, de az is egy valamifajta döntés alapján kommunikálhat kifelé bármit, de hát ez egy.” (ffi, 39 éves: f).


A beszélgetés résztvevői tudatában vannak a téteknek. Egy-egy félresiklott gesztus, rossz szó, csökkenti a szervezet támogatását.

 

„…ez valóban így van, hogy inkább egy percig legyek hős, mint rabszolga, viszont én (…) inkább, hogy is szokták mondani, aki lesből támad, pl. az afgán tálibok. Én nem akarok mártír lenni, (…) és a gárdisták inkább mártírt csinálnak magukból. (…) Jó emberek, tényleg jó közösség, de felesleges, amit csinálnak. És sőt, ez az emberekben nem pozitívumot, hanem inkább negatívumot vált ki. (nő, 26 éves: e).

 

A beszélgetés résztvevői éreztették a kérdezővel, hogy a Szervezetnek van ugyan kommunikációs stratégiája, de a kívülállókkal bonyolítandó kommunikáció fórumai még nem épültek ki. Többször és többen hangsúlyozták, hogy az interneten keresve találnak rá a főként történelemmel kapcsolatos tartalmakra, melyeket más személyekkel próbálnak hitelesíteni. A kommunikáció leginkább kis csoportokban, személyes találkozások során zajlik:

 

Mi nem hiszünk ebben a liberális mozgalomban, hogy ’a média mindenekfölött’. Kaptunk mi a médiából akkor mindent. Onnantól kezdve hogy a média mindig csak azt szajkózza, hogy nacionalista, rasszista, fasiszta, meg mindenféle népek vagyunk, akkor mehet a levesbe. Innentől kezdve nem használjuk a médiát. Mit használunk? Azt, amit a globális hatalom azon kereskedelmi szekciója, amit… tehát a multi-level marketingnek megfelelően a direkt értékesítés, és direktben, szóban mondjuk el az embereknek azt, amit el kell mondjak”. (ffi, 39 éves: f).

 

Álarc és arc


Az interjúalanyok „kódolják” mondanivalójukat. A „kódolás” célja kettős: azok is megértsék, akik egyívásúak velük, de azok se köthessenek bele, akik másképpen éreznek és gondolkodnak mint ők. Az egyes mainstream közbeszédi tabukra folyamatos figyelemmel igyekeznek ’kódolni’ mondanivalójukat. A különböző megbélyegzésektől való félelem különböző erősségű: míg a homofóbia nyíltan vállalt, addig az antiszemitizmus és a cigányellenesség is másképpen merül fel – vagy másképpen rejtőzködik. Két példát hozunk fel a rejtőzködésre, mely legalább annyit megmutatat a beszélőből, mint amennyit elrejt belőle.

 

„… tehát beszélgethetünk polkorrekten is, de szerintem abból nem derülne ki, hogy én mit gondolok ezekről a dolgokról, én ezt nem is rejtem véka alá. Nahát pogány a pont, pont, pont, és itt kisípoltam, mert, hogy, és itt csak egy kérdéssel válaszolnék zsidó módjára, hogy a kedves papjaink, mi a fitty fenét csinálnak ma, azonkívül hogy sírnak, mennek házat szentelni, és mondjuk itt a katolikusról beszélek, megy házat szentelni, és pénzt kér.” (nő, 26 éves: e).

 

A tabusítás a beszélgetésen belül is érvényesül (egyben másik szép példáját adva a PC igyekezetnek):

 

„…ugye nálunk interdit (tilos ) azt használni, hogy honfoglalás, mert azt a zsidó találta ki - ezt a zsidót lehet, hogy ki kell vágni.” (ffi, 47 éves: e).

 

Az önfeltáró rejtőzködés kulcsszava az „egyenes” és a „tiszta” beszéd, melynek alternatívái a beszélő által nem kedvelt „kicsűrt”, „kicentrifugázott”, „beáztatott” szavak.

 

Amikor úgy jön haza a harmadikos gyerekem, hogy anya – az én gyerekem, akinek erről soha az életben nem beszéltem – (…) azt mondja, hogy anya, képzeld el, a mit tudom én kicsoda egy horogkeresztet lerajzolt, és hogy azt mondják, hogy az büntetendő. Nem kisfiam. A horogkereszttel semmilyen probléma nincsen az egy napszimbólum. Hogy az emberek mit fűznek hozzá és mit kötnek hozzá, az már megint egy másik dolog. Tehát én szeretem az egyenes és tiszta beszédet…(nő, 26 éves: f).

 

A dilemma feloldása a kizárólag belső kommunikáció, melynek nincsenek kívülálló tanúi.

 

Ezért nem lehet hiteles hírportál, azért nem lehet senki hiteles ebben a dologban, hiszen azonnal rásütik azt a fajta bélyeget, hogy ő egyfajta dolgot tagad, egyfajta dologgal szemben megy, sőt most már kitalálták ezt a terrorizmus veszélyét… (…) Tehát innentől kezdve, hogyan lehet azt mondani, hogy hiteles valaki, főleg, ha hírportálokról beszélünk, nem lesz hiteles valaki. Hitelesek vagyunk egymás között barátainkkal, mert egymás között meg tudjuk beszélgetni azokat a dolgokat, amik esetleg előre viszik a dolgokat.” (ffi, 47 éves: e).

 

Ha viszont a hitelesség kizárólag a belső kommunikáció sajátja, akkor felmerül a kérdés, hogy mit ér az a beszélgetés, melyet a résztvevők a kutatókkal folytattak. Meggyőződésünk, hogy a fókuszcsoportos helyzetre is érvényes a palo alto-i kommunikáció elméleti iskola által felállított maxima, miszerint „nem tudunk nem kommunikálni”.

 

Ők és Mi


Már a kívülállókkal folytatandó kommunikációs kihívások ismertetése kapcsán is kiderült, hogy a radikális nemzeti érzés meglehetősen szűkre szabja a szervezet által elérhető tagok körét. A beszélgetések résztvevői egy olyan magyarságközpontú világot tételeznek és élnek meg, melynek egyik kisebb része az a közösség, melynek tagjai. A világ másik része tagolt. Külső és belső ellenségek, passzív magyarok, valamint nagyszámú, „elbutított” honfitársak élnek a világnak ebben részében.

 

A sajátnak tekintett és az idegennek tekintett csoportok közötti határok meghúzása nem egyszerű. Az identitás genetikailag meghatározott és szabadon választható elemei ellentmondásba kerülnek. Keverednek a jobboldali és baloldali politikai ideológiákból ismert magyarázó elvek. Nem világos a „passzív” ingroup tagok státusza. A határok meghúzását megnehezíti a „politikai korrekt” beszédre való álságos törekvés.

 

Ez a passzivitás azonban könnyen a másik oldalra sodorhatja az embert: az egyik interjúalany éppen az aktív részvételt és a kiállást követeli meg azoktól, akik a közösséghez akarnak tartozni, más csoporthoz tartozóként asszimilálódni vagy integrálódni. (Könnyű belátni, hogy egy ilyen kategorizálás milyen mértékben kirekesztő a Szervezet tagjai számára: míg az etnikai kategorizációban kénytelenek együtt élni a más véleményű ’magyarokkal’, addig a szervezet közösségében nem.)

 

„ …engem aztán rohadtul nem érdekel, hogy ki milyen származású, ki milyen vallású. Engem ez nem érdekel, viszont azt elvárom tőle, hogy ha a csatasorban ott kell állni - és most nem feltétlenül puskára gondoltam, hanem akár ideológiai, vagy bármilyen csatában - , hogy ott álljon mellettem az első sorban. Egyenlők a jogaink, egyenlők a kötelezettségeink. (…) És aki ezt nem teljesíti, és mindegy, hogy milyen származású, lehet az, magyar ember is (…) aki azt fogja mondani, hogy én bocsi, de én inkább most elmegyek, mert hogy én ebbe nem akarok belekeveredni, az, számomra már nem magyar ember.” (nő, 26 éves: e).

 

Külső ellenségek


A külső ellenség kategóriája mindenkit átfog, akiket sem a magyarok, sem a nem magyarok nem tartanak magyarnak, sem ők maguk nem tartják magukat magyarnak, ám annál inkább idegenkednek a magyaroktól, akiknek ott ártanak, ahol tudnak.

 

A külső ellenség az, aki a ..hát.. hogy fogalmazzak? Kisantant.” (ffi, 47 éves: f).

 

„… hiszen 90 éve már mondhatjuk azt, hogy miről szól az ellenségeink stratégiája, arról szól, hogy a társadalmat a lehető legkisebb darabokra szaggassák, megszűntek a szakszervezetek, megszűntek a nagy vállalatok, megszűntek azok a munkaközösségek, amikor együtt beszélgetett az ember. Ellehetetlenítették a családjában a még munkára alkalmas ember, és akkor annyit kell dolgoznia, és annyi plusz munkát kell vállalnia, hogy fönn tudja tartani a családját, hogy gyakorlatilag széthullik a család. Tehát már odáig jutott ez a fajta akarat, hogy már a családokat szedi szét, tehát ma már az apa, és fia nem érti egymás szavát”. (ffi, 47 éves: e).

 

Belső ellenségek


A belső ellenségek meghatározása nehezebb, mint a külső ellenségeké. A belső ellenségek ugyanis magyarnak vallják magukat, s látszólag azok is, de a „szívük idegen”

 

„… azokat tekintjük igazából belső ellenségnek, (…) akik nem a nemzet érdekét szolgálják.(ffi, 39 éves: f).

 

Nemzetérdeket szolgálnak csak nem a magyar nemzetet”. (nő, 26 éves: f).

 

Ezeknek, a globalizáció mellett küszködő hatalmaknak a belső magyar idegenszívű kiszolgálói. (…) Nincs magyar hadsereg, nincs magyar történelem, mert ugye voltak elődök, akik tettek ezért, hogy ne legyen történelmünk, illetve van történelmünk, csak ugye legyen ez tiltva, és a külső globális cionista akarat.” (ffi, 47 éves: e).

 

A belső ellenség köreiben tartozik a jelenlegi hatalom is, amihez viszonyítva a Szervezet lényege is definiálható (homogén ideológia, újszerűség, ember-ember közötti kapcsolat):

 

„…a hatalomnak a [ Szervezet] nem azért probléma, mert mi különböző államellenes dolgokat szervezünk, hanem megtaláltuk egymást, és létrejöttek újból kapcsolatok, ember és ember között, egy egyfajta gondolat mentén”. (ffi, 47 éves: e).

 

 

Zombik”


A „zombik” csoportja sem nem külcsoport, sem nem belcsoport. Beszélgető partnereink tőlük még az „ember” státuszát is megtagadnák. A globalizációt tükröző, fogyasztásorientált, nem emberi és individuális külvilág abnormális reprezentánsai:

 

„…nem egyszer szoktam olyat csinálni, megállok a Tescoban, vagy (…) mindegy melyiket mondom, megállok és nézem az embereket, mint a zombik. Ez - mindegy, hogy minek hívjuk kapitalizmus, vagy bárminek - ez nem normális. Abnormális dolog. És onnantól kezdve, hogy megszűnnek a szűk közösségek, gyakorlatilag a családok meg vannak mérgezve.” (nő, 26 éves: e).

 

„…nem hazudok, be szoktam menni a Tesco-ba, beszaladok egy darab papír zsebkendőért, vagy valami, de gyűlölettel”. (nő, 26 éves: e).

 

 

Multikulti”


A „zombi” csak fogyaszt és vásárol. A „multikulti” mindazt képviseli, amitől a „Mi” csoport tagja fél és retteg. A szokások, ízlések, értékek, nemi orientációk sokfélesége a „Mi” nézőpontjából tekintve felfoghatatlan.

 

Hát persze, hogy jobban érzi magát, és utána jobban fogja magát érezni, amikor már multikulti, és mindenféle, és akkor az a kötött dolog, amikor a gyermekeit ebben a rendszerben nevelhette volna föl, hogy fiú a lánnyal, vagyis lány a fiúval, és a multikulti kapcsán fiú, fiúval, és lány a lánnyal”.(ffi, 47 éves: e).

 

A zsidók


A megkérdezettek láthatóan zavarban vannak, amikor a zsidókról beszélnek. Nem tudják eldönteni, hogy a zsidó név mit jelent pontosan: vallási csoportot, etnikumot, az önbesorolás által létrejött csoportot, vagy a nem zsidók által önkényesen alkalmazott elnevezést.

 

Énnekem van zsidó ismerősöm, aki azt mondja, hogy én magyar vagyok, és aztán zsidó, mint ahogy én magyar vagyok, és keresztény egyben, vagy teljesen mindegy, én ezeket el tudom fogadni. Aki magyarnak vallja magát, az magyar, de akkor magyar érdeknek kell alávetnie magát, onnantól kezdve számomra zsidó az, aki mondjuk a zsidó törvényeknek, vagy a zsidó céloknak veti magát alá, és szembe megy a magyar nemzet érdekével, lásd szabadkőművesség. (…) Tehát itt, itt, itt választom szét, lehet zsidó bárki, az is csak egy vallás, nem? Tehát, milyen érdekes, zsidó az egy vallás, de ugyanakkor lett egy nép is, vagy zsidó a zsidó, és Izraelita a vallás? Tehát, hogy van ez? Mi a különbség a kettő között, miért, és, hogy tehát ezen megint el kellene gondolkodni.”(ffi, 47 éves: f).

 

„…a nyilasok által való államosítás az egyértelműen és elsősorban - nem rossz fogalmazás -, nyilvánvalóan antiszemita megközelítésből történik, addig a baloldal államosítása az pedig a zsidó tulajdon növelése érdekében történik.” (ffi, 39 éves: e).

 

„…nekem is vannak zsidó barátaim, mert én nem általánosan beszélek a zsidóról, tehát a zsidó ember is ugyanolyan ember, mint én, és nagyon jól el tudunk beszélni dolgokat, és nagyon jó meglátásaik vannak. (…) Nekem problémám a cionista zsidóval van, és mivel náluk van a pénz, és ők működtetik a világot (…). Hát nekem ezzel (…) a nemzetközi zsidóval van bajom, aki igazándiból nem hithű, és nem feltétlenül a hitében éli meg a zsidóságát, hanem a cselekedeteiben.” (ffi, 47 éves: e).

 

 

A megtévesztettek


Ők a „Mi” tartalékai. Magyarok, akikkel elfelejtették hovatartozásukat. A Szervezet kötelessége ezeknek a Csipkerózsika álmot alvó magyaroknak a felébresztése. Ez a Szervezet küldetéstudatának egyik markáns eleme. E világképben a ’honfitársak’ megtévesztett áldozatok, akikből módszeresen - nagyjából Szent István óta - törlik a nemzettudatot.

 

Tehát itt látom, hogy az a fajta nemzettudat, vagy (…) a magyarság érzése az hiányzik az emberekből, hiszen ki lett ölve. Akarattal ki lett ölve. A történelmünk meghamisításával, az oktatási rendszerünk olyanságával, amilyen”. (ffi, 47 éves: f).

 

 

A semlegesek


A semleges csoport egyfajta potenciális „Mi”, a kádári konszolidáció öröksége.

 

Hát van egy semleges státusz. A semleges státusz az, aki nem ellenségünk az a barátunk, de tevőlegesen nem járul hozzá s mi munkásságunkhoz. Aki tevőlegesen is érti a mi gondolatainkat, illetve akaratunkat, az előbb-utóbb megtalálja az utat hozzánk, tehát csatlakozik, és tevőlegesen is részt vesz.” (ffi, 39 éves: f).

 

A magyarok


A Szervezet tagjait a magyarokkal kapcsolatban különféle definíciós törekvések jellemzik.

A bennünk rejlő magyar – genetikai determináció:

 

A magyar ember az egy határozott, gerinces, és egyenes gerinccel élő ember, akinek fontos a családja, (…) Igazságérzete hatalmas, mert hát, a magyar soha nem volt eltaszító, soha nem volt, tehát egy befogadó társadalom vagyunk és voltunk”. (nő, 26 éves: e).

 

Kulturális azonosulás és integráció:

 

„…ezen én is sokat gondolkodtam, mindenki, aki magyarnak vallja magát. És mit jelent az, hogy magyarnak vallja magát? Aki el tudja fogadni, el akarja fogadni, én úgy gondolom, a magyar emberek történelmét, a magyar emberek igazságérzetét, keresését, összes fájdalmát, az akkor magyar. Ha el tudja azt fogadni, hogy magyarnak lenni ebben az érdekes Európában nem véletlen, -- én legalábbis ezt hiszem – akkor az magyar. Ha megtanulja a nyelvünket, és hajlandó a mi közösségi formánkban élni, és tud is benne élni, akkor az lehet magyar”. (ffi, 39 éves: f).

 

A hétköznapok forradalmára:

 

De én azt mondom ma, hogy, aki magyarnak vallja magát, és a nemzetéért hajlandó tenni, bármit, tehát a „hajlandó tenni” alatt, azt értem, hogy minden nap fölkel, elmegy dolgozni, hazamegy, neveli a családját, és már az a nemzetért tevés. Nem kell neki forradalmárnak, vagy politikusnak, vagy bárminek lennie, tehát egyszerű hétköznapi ember is tesz a nemzetért, akkor magyar.” (ffi, 39 éves: e).

 

Tehát az a fajta, én azt gondolom, hogy genetikai kód, itt a genetikai örökség újra, ami a magyar nemzet közösségi életét ugye befolyásolja, a szabadságvágya, az a fajta helyzet ahonnan származunk, ahonnan jöttünk, a sztyeppék világából, meg egyáltalán, az a fajta mentalitás mindenkit befogad a magyar nemzet, ez, erről szól a történelmünk. De akiket befogadtunk, vagy befogadunk, azoknak igazándiból integrálódnia kell. Ha nem tud integrálódni, akkor ma már hol vagyunk? (…) A többségi társadalom már nem többségi társadalom, hiszen ugye nagyon-nagyon sok nációból tevődik már az is össze. (…) Ha kivonjuk az összes nációt, akkor a magyarság igazándiból már kisebbség.” (ffi, 47 éves: f).

 

„…egyetlenegy dologban tudok hinni, abban, amikor a magyar nemzet azon tagjai, akik[ben] genetikailag ott van még az a kód, le fogják magukról rázni az igát.” (ffi, 47 éves: e).

 

A belső törésvonal: a kizsákmányoló

 

„…mi történik most államosítás címén: (…) bizonyos érdekcsoportokhoz kerül, igaz, magyar érdekcsoportokhoz, de érdekcsoportokhoz kerül. Nem neked, vagy nekem, vagy a többinek osztják vissza, hogy na, te barom csináld, és műveld, vagy, vagy foglalkozz vele, és gyarapodj, mert ha te gyarapszol, gyarapszik az állam is, vagy egyáltalán, nem erről szól a történet.” (ffi, 39 éves: e).

 

Mi”


A „mi” a külső üldöztetés által meghatározott csoport, amely az ellenállás jegyében a belső kapcsolatok hálóját szövi újra össze:

 

Véleményem szerint ez a legnagyobb kihívás a mi ellenségeinknek, hogy ez a kis szervezetecske újból megpróbálja azokat a kapcsolatokat, amit ők nagy nehezen 90 év alatt sikeresen szétdaraboltak, ezek most megpróbálják újból összehozni.” (ffi, 47 éves: f).

 

A „mi” erejét a küldetés adja, melynek lényege a külső ellenséges világ által hallgatásra és rejtőzködésre ítélt tudás felszínre hozatala és átadása mindenkinek.

 

Mást nem tettünk, csak egy picit nyitottunk a szemhéján, egy picit tettünk egy gondolatot a fejébe, amit mi igaznak hiszünk és igaz, és minden bizonnyal igaz is, akkor már megérte”. (ffi, 39 éves: f).

 

„…a Vatikánban, bizonyos vagyok benne, (…) hogy őriznek olyan dokumentumokat, amik lefedik a való igazságot, de ha ezt most, - és nem is mondom azt, hogy ezt helyes lenne - , ezt előrehozni, és kiteregetni… Hiszen akkor a világnak bizonyos működési mechanizmusai fejre állnának”. (ffi, 47 éves: e).

 

 

Stigmák elleni identifikáció


Az interjúalanyok szükségét érzik annak, hogy kivonják magukat a stigmatizáció alól. A leginkább a fasiszta, rasszista, antiszemita címkék elhárítása a személyes hitelesítés stratégiája. A stigmatizálás ellenpólusát és egyúttal érvényességének cáfolatát megkérdőjelezhetetlen attribútumok alkotják: magyar identitás, a nemzettel és a nemzeti jelképekkel azonosulás.

 

Ha ez az antiszemitizmus, akkor vállalom, de ez számomra egyenlő a nemzetellenességgel.” (ffi, 47 éves: f).

 

„… ma már ha felveszek egy terepnadrágot, vagy egyáltalán kiteszem nemzeti jelképeinket, akkor már rögtön azt mondják ránk, hogy fasiszta vagyok. Nos, ha ez azt jelenti, hogy én a nemzeti jelképeimet magamon hordom, illetve büszke vagyok rá, akkor vállalom, hogy fasiszta vagyok. Egyébként nem. Tehát itt fogalomzavar van, és a szavaknak az értelmét kicsűrték, kicentrifugázzák, beáztatták.”(nő, 26 éves: f).

 

Tehát hogyha azt mondom, hogy magyar vagyok, akkor azt mondja az a valaki, hogy fasiszta, rasszista… hogy miért is?” (nő, 26 éves: f).

 

Az érvelések stratégiájának fontos jellemzője a relativizálás, de érvényesül a kivételképzés és az áldozat hibáztatása is.

 

„… van zsidó ismerősöm is, akit magyar embernek tartok. Azokat a zsidókat én személy szerint nem szeretem, aki azért jött ebbe az országba, hogy kizsigereljen bennünket.”(ffi, 47 éves: f).

 

Persze ezt mi most, úgymond civilizált emberek elítéljük, hogy valakit megköveznek, vagy csadorban járatják, de az ő rendszerükben, az ő világukban, amíg nem kapnak különböző külső impulzusokat, hogy járhatnál te rózsaszín tangabugyiban is nem kéne neked csadorban járni, addig nem volt vele probléma. Azzal sem volt probléma, hogy Hun Attilának több felesége volt, és itt most nem a bigámiáról beszélek, hanem arról, hogy abban a társadalmi rendszerben ez egy teljesen elfogadott dolog volt.” (ffi, 47 éves: e).

 

Radikális, igen, mihez képest. (…) Hát ő a legnagyobb pogányabb.” (nő, 26 éves: e).

 

Mert ő nem magyar. Ennyi.” (ffi, 47 éves: f)

 

 

Gemeinschaft


A magyarság-élmény kiöletése a spontán közösséggel kapcsolatos nosztalgikus elképzelésekkel ér össze (ld. 1.2.).

 

Ott látjuk, hogy „az ellenségeink stratégiája, arról szól, hogy a társadalmat a lehető legkisebb darabokra szaggassák” (5), ami valamikor egy organikus közösség volt. „Anno, annak idején nem így volt. Megtanították a gyereket játszani, megtanították beszélni. Szomszédok ismerték egymást, kiültek a kapuba. Most semmi nincs. Mindenki bezárt.” (nő, 26 éves: e).

 

Emlékezet és ellentörténelem


Mindazt, amit a Szervezet tagjai a múltról vallanak, leegyszerűsítő lenne a „történelem” vagy „áltörténelem” címkéjével illetni. Hosszú évszázadokon át a szakszerű, intézményesített történeti kutatást tekintették a múltra vonatkozó információk megszerzésre irányul egyetlen hiteles módszernek. A 20. század utolsó évtizedeiben az uralkodó diskurzusok kizárólagosságát megkérdőjelező posztmodern megközelítések ingatták meg az akadémiai történetírás kizárólagos, privilegizált pozícióit. Az új megközelítések elsősorban arra a kérdésre keresték a választ, hogy egyes speciális csoportok, akik kívül rekedtek a történetírás intézményesített diskurzusából, hogyan használják fel a múltat gondolataik, identitásaik megjelenítésére és átadására. Ebbe a vonulatba tartoznak a társadalmi emlékezetre (pl. Assmann 1992) és az emlékezethelyekre (Nora 2010) vonatkozó kutatások, amelyek a történetírás mellett (vagy akár azzal szemben) létező, emlékezetben megőrzött és átadott múltat és annak diskurzusát vizsgálják.

 

Sok tekintetben rokon az emlékezettel Michel Foucault ellen-történetírás fogalma, amelyet egy 1975-ös előadásában (2003) említett először. Foucault egymással szembeállítva mutatta be a biblikus történetírást és a római történetet. Előadásában két teljesen eltérő diskurzustípust vázolt fel: a történetírást, amely az uralkodó hatalom diskurzusa. Ennek célja a hatalom legitimizálása és támogatása. Az ellen-történetírás célja nem a hatalom megerősítése, hanem éppen annak kritikája. Ez egy lázadó diskurzus, amely az elnyomottak emlékezetének feltámasztására törekszik, a szolgaságot, a száműzetést és a vereséget írja le és jellemzően manicheista kategóriákban (igazak-hamisak, zsarnokok-elnyomottak) gondolkozik (Domanska 2010, 166; Erős 2010).

 

Ewa Domanska dolgozta fel részletesen az ellen-történetírás koncepcióját, az amerikai kontinensen elterjedt új humántudományok kutatásait írva le ezzel a fogalommal (Domanska 2010, Erős 2010). Ennek az átpolitizált, konfrontatív, kritikai irányzatnak a célja az uralkodó diskurzus pozícióinak aláásása, és a változás talajának előkészítése. Az interjúk alapján úgy tűnik, hogy a Szervezet tagjainak múlthoz való viszonya sok tekintetben ezzel a diskurzustípussal mutat rokonságot, jóllehet számos eltérés is tapasztalható. Ewa Domanska koncepciója szerint az ellen-történetírást és az új humántudományokat a szaktudományon belül művelik, és képviselői idővel beléphetnek az uralkodó diskurzusba. A mi interjúalanyainknak azonban ilyen igényük nincs, ők nem történészek. Ellen-történetírásnak azt a lassan könyvtárnyi irodalmat lehet tekinteni, amit az interjúalanyok vitathatatlanul felhasználtak valamilyen formában múltjuk konstruálásakor. Az ellen-történetírók tudományos fokozatokat viselnek (prof. Badiny Jós Ferenc), könyvsorozatokat szerkesztenek, konferenciákat szerveznek és a tudásreprodukció intézményesített formáit ostromolják (Weaver 2006, 124). Az interjúk alapján leginkább az állapítható meg, hogy az interjúk egy ellenkultúra és egy ellen-történetírás sikeres egymásra találásáról tanúskodnak.

 

Az interjúalanyok múlthoz való viszonyát az ellen-történetírás által inspirált emlékezetként, múltképként jellemezhetjük. Homérosz írta az Odüsszeiában: „hisz még senki se tudta, miképpen esett születése” (Hom. Od. I. 216.). Mindent, amit a múltról tudunk, kívülről kapunk, és annak alapján konstruáljuk. Attitűdjeink, várakozásaink, vágyaink és félelmeink határozzák meg, hogy milyen történeteket választunk, fogadunk el igaznak. Az egymásnak ellentmondó történetek a „hivatalos” történetíráson belül is versenyeznek egymással. Az interjúalanyaink következetesen a hivatalos történetírás mezsgyéjén kívül mozognak, amikor történeteiket kiválogatják maguknak.

 

...engem a történelemnek sosem az a része érdekelt, amit megtanítanak, hanem mindig azok a kicsik, amiket kihagytak...” (nő, 26 éves: e).

 

Elégedetlenek a hivatalos történetírással, amelynek tényeit és értelmezéseit nem fogadják el.

 

...akik ott a Magyar Tudományos Akadémián ott ülnek fönn...” (kérdező).

Még beszélni sem tudnak magyarul.” (ffi, 47 éves: f).

És ugye a Habsburg ház után és attól folyamatosan ugye meghamisítják a történelmünket, hogy ne legyen miről beszélni. Ne legyen az, hogy a gyermek történelem óra után libabőrösen jön ki, hanem ááh, de egy bukott, vesztes, áhh, nem is érdemes róla beszélni.” (ffi, 39 éves: f).

Nyelvtan óráról pedig úgy jön ki, hogy hordalék nyelv a magyar, holott ez az első nyelv, ami létezett.” (ffi, 47 éves: f).

 

Az ellenséget a Magyar Tudományos Akadémia jeleníti meg, amely meghamisítja a történelmet, megfosztva azt a nemzeti büszkeségre okot adó történetektől. Az egyesület weblapján olvasható egy szerző nélkül, de webhelyre való hivatkozással megadott szöveg (Kik is vagyunk, kik értékelnek?). Ez a szöveg személy szerint Glatz Ferencet, az MTA korábbi elnökét támadja egy állítólagos kijelentése alapján.4

 

A „Glatz idézet” széles körben terjed. Az internetes keresőprogramok több mint száz szó szerinti találatot adnak különböző weboldalakról (a Google például 182 esetet adott meg), amelyek szó szerint idézik ezt a mondatot – jóllehet az nyilván nem Glatztól származik.5 A honlapok különféle forrásokat jelöltek meg (televíziós beszélgetés, Magyarok Krónikája c. enciklopédia). Valószínűleg egymástól másolt, “kopipésztelt” szövegről van szó (ugyanis még a pontok száma is azonos, melyből “mém” lett. A “mém” széles körben való elterjedése mutatja, hogy az internetes források milyen fontos szerepet játszanak az ellentörténelem sémáinak a terjedésében. Ezeken a felületeken a vád mindig az „igazi magyar” történelem meghamisítása, a nemzeti büszkeség letörése.

 

A Szervezet tagjainak múltképében a magyar történelem két időszaka bizonyult kiemelkedően fontosnak: a mitikus régmúlt és a huszadik század. A mitikus régmúlt egyik eleme annak (negatív) lezárása6 és a Szent István-i államalapítás. Az államalapítás előtti időkben azonban voltak dicsőséges történések is: Attila hódításai, az írás és a magaskultúra meghonosítása Európában, vagy éppen az ősi kultúra rovásírással történő megőrzése. Még az államalapítás után is akad arra példa, hogy dicsőséges történetekre bukkanjunk. Ilyen eset volt Búvár Kund hősies helytállása a pozsonyi csata7 idején:

 

...de a pozsonyi csatát én rettentően kiemelném, ugye, mit Búvár Kund... hát könyörgöm hát egy mesébe, – egy idézőjelbe tettem most a mesét ugye, – egy mondába belebújtatva, egy hatalmas csata, amit a gyerekeink nem tudnak, nem úgy élik meg, hogy Úristen nem úgy jövök ki arról a történelem óráról, hogy magyar vagyok, és ilyen nép nincs a Földön.” (nő, 26 éves: e).

 

A dicsőséggel teli, pogány korszakhoz képest a közelmúlt a vereségek ideje. Ez alól az egyetlen kivétel Horthy Miklós személye és tevékenysége. A múlt felé fordulás fő célja a hiányzó nemzeti tekintély megtalálása, amely a nemzeti büszkeség vagy felsőbbrendűség alapjává válhat. Az alap a mitizált, nemzetivé stilizált régmúlt. Ennek megkonstruálása egyben az uralkodó történelmi diskurzus megtagadását is jelenti, zsarnokinak, nemzetellenesnek beállítva azt.

 

A közelmúlt történeteire fordított intenzív figyelem a nemzet ellenségeinek és tönkretevőinek, így a szubkultúra tagjait marginális szerepbe kényszerítő erőknek a beazonosítását szolgálja. Rendkívüli aktivitást tulajdonítanak a nemzet olyan ellenségeinek, mint a cionisták, a kis-antant, a kommunisták, a nyilasok, míg a XXI. században a legtöbbet a médiát, a politikusokat, a FIDESZ-t és az MSZP-t kárhoztatják. Az ellen-történetírás által inspirált emlékezet fontos funkciója, hogy legitimálja az egykori Magyar Királyság területének visszaszerzésére irányuló követeléseket is.

 

Szent István „hátrakötött kézzel” és felpofozva


A beszélgetések során az interjúalanyok a nemzeti érzés és a nemzeti közösség “Gemeinschaft” mintáját követve narratív sémákat is felhasználtak a magyar nemzetről alkotott elképzeléseik megértetése érdekében. Ennek során a mainstream történetírástól eltérő, mitikus szimbólumokkal és történetekkel teli alternatív nemzeti múltat jelenítettek meg, amely a sajátos nemzeti karakter, a kollektív erő kifejezésére valamint a fennálló hatalommal szembeni elutasítás és ellenállás legitimálására bizonyult alkalmasnak.

 

A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk azokat a stratégiákat, amelyek révén a csoport tagjai kifejezték identitásaikat, és feltárjuk a nemzeti múltat számukra reprezentáló narratív struktúrákat, melyeket sikerrel alkalmazhattak nemzeti identitásuk bemutatására. Ez a múltszemlélet sok tekintetben ahhoz áll közel, amit Michel Foucault ellentörténelemként jellemzett (Foucault, 2003).

 

Ezeknek történeteknek a vizsgálata révén megérthetjük, hogy e nemzeti radikális szubkultúra tagjai hogyan látják a világot, és hogyan helyezik el magukat benne. A fókuszcsoportos interjú alábbi részlete a kulcs annak megértéséhez, hogy miért kellene Szent István kezét hátra kötni.

 

És ha időben egy kicsit visszalépnénk és játszunk el azzal a gondolattal, mintha én lennék Óz a nagy varázsló, szívesen visszavarázsolnátok az időt egy, ebbe a korszakba, ebbe a Horthy korszakba?” (kérdező).

Ez egy érdekes kérdés.” (ffi, 47 éves: f).

Mondjuk én vagyok az Óz.” (kérdező).

Egy kicsit korábbra. A Horthy korszak az…, én személy szerint nem oda, kicsit korábbra. Meg lehessen akadályozni azt a folyamatot, ami odáig juttatja majd a magyar királyságot, hogy megtörténhessen… egy kicsit korábban vissza.”(ffi, 39 éves: f).

Tehát Istvánnak hátrakötözni a kezét.” (ffi, 25 éves: f).

Én István vagyok, Szent István király.” (kérdező).

Tehát onnantól kezdve, hogy a mi Arvisura aranylemezeinket beolvasztotta, és ezzel, ugye behódolva teljesen Bizáncnak, és eltüntette a történelmünk nagy részét ezzel, tehát ezt azért, visszamennék és aztán úgy lepofoznám az öreget.” (ffi, 39 éves: f).

 

A kereszténységet institucionalizáló, államalapító Szent Istvánt azért kell az interjúalany szerint megbüntetni, mert megsemmisítette a magyar eredet igazi forrásait dokumentáló aranylemezeket. Az aranytáblákról az Arvisura számol be, amely a Szervezet tagjai számára a nemzeti múlt kulcsfontosságú forrása. Az Arvisurák az emberiség, a hun törzsszövetség és a magyarság történetét mesélik el az elveszett őskontinensről, az Ataisról való kivándorlástól kezdve a hun törzsszövetség megalapításán át a hagyomány második világháború alatt való felfedezéséig. Minderről Paál Zoltán ózdi kohász közel 9000 oldalas hagyatéka számol be, amelyet a Püski Könyvesház adott ki (Paál 2003).

 

A történet szerint a második világháborúban finnugor származású szovjet ejtőernyős partizánok érkeztek Ózd környékére, és kiszabadították a munkaszolgálatos vasgyári munkás Paál Zoltánt. Közülük a manysi sámán, Szalaváré Tura – beteljesítve titkos küldetését – beszélgetései során átadta az Arvisurák hagyományát Paál Zoltánnak, és a hun törzsszövetség rovósámánjává avatta. Így az Arvisurák aranytáblára rótt hagyománya újra utat talált magyarsághoz, és Paál Zoltán lejegyezte illetve már saját történetével tovább is írta azt. Jóllehet a szerző is regének nevezi írását: „Arvisura (igazszólás) – Regék a hun és a magyar törzsszövetség rovásírásos krónikájából”, az Arvisura-hagyomány követői már nem hagynak kétséget a történetek igazságát illetően (Kozsdi, 2005; Arvisura honlap).

 

Az Arvisura kiválóan illeszkedik a magyarság primátusának igazolására törekvő nacionalista áltörténeti diskurzusba, jóllehet több olyan vonást hordoz, ami példa nélkülivé teszi ebben a „műfajban”. A magyar őstörténet iránt érdeklődő kutatók korábban már meglévő, dokumentált forrásokat olvastak újra magyarul. Ezt tette például Badiny-Jós Ferenc (1997), aki ékírásos agyagtáblákat értelmezett, óriási támadási felületet nyitva maga ellen a hivatásos történelemtudomány képviselői részéről. Az Arvisura viszont új forrást teremt, megszólaltatva az elhallgattatott hagyományt. Az Arvisura rendszerbe foglal számos olyan történetet, amelyek korábban csak szórványos, sokszor ellentmondó, nehezen összekapcsolható írásokból, tanulmányokból voltak megismerhetők. Egységes keretben tárgyalja a magyaroknak a hunokkal, párthusokkal8 és sumerekkel való rokonságát, a Szent Korona tant, Jézus szkíta eredetét, stb. A Szervezet tagjai körében folytatott kutatás azt igazolja, hogy az Arvisura nem véletlenül lett az új nacionalista történeti diskurzus „bestsellere” az elmúlt években.

 

Az új nacionalista diskurzus megjelenítése az államalapító király képe, akit megbüntetnek a Szent Jobb hátracsavarásával. Egyik jellemzője az állammal, a hatalommal és az uralkodó diskurzussal való szembenállás. Fő állítása, hogy a magyar állam már megalapításától kezdve elhallgattatta az igazságot, a régmúltat hordozó hagyományt, beolvasztatta az igazságot hordozó aranytáblákat. Az új nacionalizmus másik jellemzője a dicsőséges régmúlt felelevenítése, amikor a magyarság a más népekkel szembeni felsőbbsége, igazi karaktere megmutatkozott. Természetesen ez egy olyan múlt, amely a nemzeti büszkeség és a nemzeti felsőbbrendűség alapjául szolgálhat.

 

A Szent Korona visszatérése


Különösnek tűnhet, hogy az interjúalanyok negatívan értékelik Szent Istvánt, miközben rendkívüli tiszteletüket és megbecsülésüket fejezik ki a Szent Korona iránt, mellyel szerintük Szent Istvánt királlyá koronázták. Ezt csak azon az áron tehetik meg, hogy leválasztják a tárgyat az emberről, a Szent Koronát Szent Istvánról. A Szervezet esküszövege szerint a belépők a „Szent Korona által sugallt egyetemes és örök isteni törvényekre” esküsznek fel, és a korona kiemelt jelentőségét az interjúalanyok is megerősítették:

 

Közülünk valónak mindenkinek a Szent Korona a legfelsőbb főméltóság, aki létezhet. Hiszünk abban, legalábbis én, személy szerint, hiszek abban, hogy az a fajta isteni kinyilatkozás, ami a magyar... végig követhető, és a Szent Korona akár eltorzított magyarázata mellett is hiszem azt, hogy egy felsőbb rendű hatalom irányítja a mi kis nemzetünket, a Kárpát Hazát, ugye természetes a történelem, Magyarország összes területét, illetve a Szent Korona országait, ugye ami valamikor egy egységes rendszert képezett. És ez a fajta isteni kinyilatkozás az én gondolatom szerint és megérzésem szerint az elkövetkezendőkben mindenféleképpen helyes irányba fogja terelni ezt az egész, pejoratív leszek, szutykot, amiben most élünk. Ennek már közel van a vége, bizonyos vagyok benne. És visszatérve a Szent Koronának a hatalma illetve visszatérve az a fajta isteni akarat, ami a magyar nemzet fennmaradását és egyáltalán küldetését kell, hogy takarja.”(ffi, 39 éves: f).

 

A Szent Korona természetfölötti erők képviselője, amely kifejezi a történelem logikáját, irányítja a nemzetet és a Kárpát Hazát. A Szent Korona „jogforrás”, mely a korona alá tartozó területek egységét jelenti. Szent István a korona képében felajánlotta az országot Szűz Máriának, hogy ezen a földi hatalmak már ne változtathassanak. Felbukkan azonban egy figyelemreméltó elem, ami már arra utal, hogy itt nem csak a hagyományos értelmezésről van szó.

 

A „Kárpát Haza” kifejezés nemcsak Nagy-Magyarországra hanem egy alternatív eredetmítoszra utal, mely szerint a magyarság volt Európa első kultúrateremtő népe. A magyarok csak visszatértek a Kárpát-medencébe, az őshazába, ahol már korábban is éltek. A magyarság etnogenezise a Kárpát-medencében ment végbe. A Kárpát-medencei magyar etnogenezist hangsúlyozó írások a magyarságot a neolit alföldi vonaldíszes kerámia kultúrával azonosítják, régészeti vagy akár genetikai „bizonyítékokat” is felvonultatva. Árpád fejedelem honfoglalása tehát nem erőszakos invázió, hanem visszatérés volt.

 

Az Arvisura nem hagy kétséget a Szent Korona sokkal ősibb eredetével kapcsolatban sem: a korona alsó része Gilgames koronája volt. Ezzel a koronával koronázták meg Attila hun királyt is. I. Szent László egyesíti majd ezt a koronát a bizánci és egy harmadik (római) koronával (Paál 2003, 1172-1173). Az egyesítés teszi lehetővé, hogy a korona egyszerre uralkodjon a keleti és nyugati kereszténységet vallók és az ősi egyistenhit követői fölött.

 

...nem onnan származik a Korona, ahonnan kaptuk, hanem az ugye, hogy hun Attilának is koronája volt, már jóval régebbi történet ez. Párthus korabeli, ugye van a párta, és egyáltalán, és, és mi történik a fedett koronákkal, ugye nem koronázási jelkép a Magyar Szent Korona, hanem ő fölötte már nincsen senki, csak az Úr, tehát. A törvényesség a Szent Korona országai, a Szent Korona alatt lévő nemzetek védelme a Szűzanya által.” (ffi, 47 éves: e).

 

Hasonló jelentést jelenít meg a Szervezet toborzó plakátja is (1. ábra). A hegytetőn Mária látható a Szent Koronával a fején, párthus ruhában:

 

Tehát hogy magad elé tudd képzelni ezt a plakátot illetve ezt a festményt, csodaszép szerintem, van egy domb, az meg fogalmaz mindent véleményem szerint, ami kiben és hová bízunk a Szent Korona és a történelem, Magyarok Nagyasszonya, aki párthus hercegnő, és párthus ruhában van megfestve. Tehát innentől kezdve lehet látni azt, hogy honnan jöttünk, hová megyünk, és mit akarunk.” (ffi, 39 éves: f).

 

 

TKK-SZJobb-1-2-nemzetiradikalizmus_html_kep

1. ábra: A Szervezet toborzóplakátja (a Szervezet nevét a zászlóról és a kép bal felső sarkából a Szervezettel kötött megállapodás szerint eltávolítottuk)

 

Nem új a gondolat, miszerint Szűz Mária és Jézus nem zsidók voltak, hanem szkíták vagy párthusok (ld. pl. Zajti, 1999; Badiny Jós 1998). Jézus és Szűz Mária zsidótlanítása nem magyar sajátosság, hiszen már a náci Németországban is árjásították Jézust (Weaver 2006, 124). A Magyarországon elterjedt változat szerint Mária egy párthus herceg lánya volt. A korona a fején (Badinyi Jós 1998), a „párta”, illetve a párthus ruházat is ezt igazolja. A koronát nem István tette Mária fejére, Mária uralkodóként is viselhette a koronát, mint ahogy az Arvisura szerint Jézust is a Gilgames-koronával koronázták meg (Paál, 2003, 374, ld. még Badiny Jós 1998). A Miasszonyunk Mária mögötti Nagy-Magyarország térkép üzenete is egyértelmű: a Szent Korona országait, a Kárpát Hazát – így az ország területi integritását isteni erők oltalmazzák.9

 

A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a „honfoglalás” kifejezést nem fogadják el az interjúalanyok.

 

Tehát ha a honfoglalásig vissza...” (kérdező)

Olyan nincs.” (nő, 26 éves: f)

Cseréljük ki ezt a szót. Ez hazatérés volt. Visszajöttünk. A honfoglalás az egy dinamikus dolog, az egy erőszakos dolog, és pontosan ezt akarják sulykolni.” (ffi, 39 éves: f).

 

A Szervezet tagjainak a fejében egy olyan Kárpát-medence él, melynek legelső lakói a magyarok voltak. A Kárpát Haza sértetlenségén a Magyarok Nagyasszonya őrködik. Ennek következtében a magyarok a trianoni békeszerződés alapján elszakított területekre továbbra is jogot formálhatnak.

 

 

Nacionalizmus


A Szervezet tagjainak világképét szélsőségesen erős nemzeti attitűd rendezi egységbe. „Nemzettudatomból élek és fiaimat is ebben nevelem” fogalmazta meg tömören és kifejezően az egyik beszélgetőpartner (nő, 26 éves:f). A nemzet iránti pozitív attitűdön kívül más pozitív attitűdöt nem fogalmaznak meg. Európa, a régió vagy a nemzetközi dimenzió semleges, vagy gyakrabban inkább negatív viszonyulások tárgyai.

 

Tehát itt látom, hogy az a fajta nemzettudat, vagy magyarnak lenni, a magyarság érzése az hiányzik az emberekből, hiszen ki lett ölve. Akarattal ki lett ölve. A történelmünk meghamisításával, az oktatási rendszerünk olyanságával, amilyen. Innentől kezdve gyakorlatilag fölhígul az egész, és innentől kezdve nem lehet beszélni erről. És onnantól kezdve, azt mondja az aktuális hatalom, vagy teljesen mindegy, azt mondja, hogy ezek nacionalisták, soviniszták, mindazonáltal, hogy nem erről van szó. Nem arról van szó. Hogy azt a fajta hiányos nemzettudatépítést, amit egyébként a kormányzatoknak kötelessége lenne, nem teszi, mert európaiak vagyunk.” (ffi, 47 éves: f).

 

Mese az összes alko… úgynevezett alkotmányos demokrácia, mese minden ebben a történetben, mese az, hogy most a FIDESZ mit akar, nem akarja, a globalizáció, amit akar, Orbán Viktor azt fogja csinálni, amit mondanak neki, szabadkőművestől nem lehet mit várni.” (ffi, 47 éves: e).

 

Semmi nem változik, tehát a FIDESZ-nek ugye most már kétharmada van, meghozhatja azokat a döntéseket, ami előre viszi a nemzet érdekeit, de nem azt akarja előre vinni, hanem azt a fajta európai álca mögé bújtatott semmit, ami nem a nemzetet képviseli. Tehát itt, itt mindig, számomra legalábbis az a probléma, hogy most a nemzetet akarod képviselni, vagy Európát akarod képviselni.” (ffi, 47 éves: e).

 

A nemzetközi, globalizált világgal szembeni ellenérzések kifejezésére számtalan példa van az interjúk során. „Így igaz, hogy benne vagyunk a globális világban, de azok a munkásságok, amiket mi végzünk, az pontosan ez ellen a globális világ ellen szólnak.” (ffi, 47 éves: f). Helyi és regionális dimenziókban a résztvevők nem nyilvánulnak meg. A helyi közösségek nem jelennek meg az interjúalanyok által elmesélt történetekben sem. Amikor a lakóhelyükkel kapcsolatos történelmi emlékhelyekről kérdezték a Szervezet tagjait, kizárólag a nemzeti történelem helyi vonatkozású eseményeit említették (a honfoglalás kori temető Karoson, az Erdély elcsatolása ellen harcoló Székely Hadosztály fegyverletétele Demecseren 1919 áprilisában).

 

A Szervezet tagjainak identitása láthatóan a nemzet köré szerveződik. Negatív a viszonyulásuk Európa és a globalizált világ irányában, és semlegesek a régió és a helyi közösségek iránt. A kutatás is igazolja a Dekker és szerzőtársai által felállított hipotézist, mely szerint valószínűtlen, hogy a hazájukhoz, vagy egy nemzetközi régióhoz erősen pozitív vagy szélsőségesen pozitív attitűdökkel rendelkező egyének bármit is elfogadnának, ami keresztbe metszi, s ezáltal gyengíti nemzeti identitásukat (internacionalizmus, kozmopolitizmus, lokalizmus).

 

 

Elköteleződésen alapuló szabadság, tekintélyelvű vezetés


A korábbi elemzések azt mutatták, hogy a megkérdezettekben erőteljesen él a nemzeti/etnikai alapú szociális dominancia, mely identitásuk éltető magja. Az ideológiai-világnézeti alapon vallott szociális dominancia programja tökéletes összhangban van a szervezet hierarchikus felépítésével, melyet áthat a “szolgálat” ethosza. Az önállóság, a szabadság csak a szervezet által vallott célok elfogadása, a szervezet által vizionált közösség szolgálata kontextusában nyer értelmet.

  1. alany : (ffi, 39 éves) K. L.

  2. alany : (ffi, 25 éves) P. S.

  3. alany : (ffi, 30 éves) H. S.

  4. alany : (ffi, 47 éves) D. L.

  5. alany: (nő, 26 éves) K. Zs.

 

Az 5. alany példája azt mutatja, hogy a szülőktől való elszakadás (a házasság évei), illetve a válás után egyre fokozódik önállósága. Nem esett kétségbe, inkább kihívásnak fogta föl az új helyzetet. Ugyanezt az értelmezési sémát alkalmazza, amikor a megerőszakolt nőkre terelődik a szó. Mint maga mondja, előbb fogott volna fegyvert, minthogy "sipákoljon". Miközben büszke arra, hogy férjét és gyermekeit mindenben kiszolgálja, arra is büszke, hogy független. A kollokviumokra nem tanul, saját magából építkezik (ugyanakkor elítéli a mártíromságot, ld. a Magyar Gárda értékelését). Még az élelem előállítása terén is képes leküzdeni a modern ember kiszolgáltatottságát.

 

A 4. alany az önfenntartó élet mellett tesz hitet, az önfenntartó, mások segítségére nem szoruló élet hirdetője ( „Hamupipőke szindróma”). Az 1. alany szerint az egyén felelőssége eldönteni, hogy a világ megértése során mit fogad el hiteles forrásként. Számára az élet vezérfonala a szolgálat, melynek kerete az egyház, a rendőrség, a Szervezet. Elítéli a pusztán a "szerzésért" élő, harácsoló, a gyökereitől elidegenedett embereket, akiket a „plázák népének” nevez.

 

A szolgálat ugyanakkor nem szolgaság. A magyarokat a múltban rákényszerítették idegen érdekek kiszolgálására, ám a „meghunyászkodás” sosem lehetett tartós, mert a szabadság tulajdonképpen egy a magyarokban megtalálható speciális genetikai kód ( „akiben ott a genetikai mintázat, képes lesz lerázni az igát „).

 

Az elkötelezetten szabad ember cselekvésének ideális terepe a hadsereg. Az 1. alany számára rokonszenves a Francia Idegenlégió emberképe: önként vállalt alávetettség egy közös cél érdekében. A személyiség irányítása feletti hatalom ezáltal a saját akaratunkból átruházható: ezáltal lesz a szolgaságból szolgálat. A hadsereg összetartásának cementje a bajtársiasság. Az egykori Magyar Néphadsereg idegen érdekeket szolgált. A Néphadsereg nem adta meg az elköteleződés szabadságát tagjainak, aminek következtében a katonái közömbössé, tespedtté, érdektelenné váltak.

 

Az egyik véglet a „túlzott individualitás", mely a közösen osztott célok hiányának és a közösség megszűnésének az eredménye. A másik véglet a „kiszolgálás”, az „önalávetés”, a „meghunyászkodás”. Ezzel a két véglettel szemben, a Szervezet az "egészséges autonómiát” vallja, mely a szolgálat vállalásával jár együtt.

 

Az elkötelezett szabadság jegyében szerveződő közösség (mint pl. a Szervezet) a jelenlegi hatalom számára veszélyes. A Szervezet a hatalom által manipulálhatatlan ember-ember kapcsolatokra épít. A természetes közösség emberközpontú, és a saját "élhetőségi szabályait" követi. Ennek a szerveződésnek az eredeti példája a vérszerződés. A vérszerződés volt a valódi államalapítás (vö. Rousseau társadalmi szerződés elméletével: a civilizáció, mint "rosszító erő").

 

A civilizáció megszakítja a nemzetek organikus fejlődését, összekuszálja a különböző, kulturálisan meghatározott normarendszereket. A cél az organikus nemzeti identitások helyreállítása, mely csak akkor történhet meg, ha a nemzet megszabadul az "idegenektől". Itt visszajutunk a történelemszemléleti sémák ismertetése kapcsán már megismert tételhez, miszerint „a magyar történelem organikus rendszere Istvánnál borul fel”.

 

Az ország élete ciklikusságot mutat: külső erők hatására összezsugorodhat, de aztán újratermeli önmagát, akár a test sejtjei. Ebben a mozgásban egy isteni terv látszik körvonalazódni. Felsőbb hatalmak tartják egyben Magyarországot, a hazának isteni küldetése van. Mindez a Szent Korona szimbólumban válik egyértelművé (A Szent Korona égi hatalom, melyen nem vesznek erőt a földi hatalmak). Csak az a politikai erő lehet sikeres, mely erre az "égi erőre" épít (minden más párt csak "csicska").

 

Horthy Miklós azért lehetett kiemelkedő vezető, mert "érezte a nemzet szükségleteit" (Ezen a ponton a beszélgető társ párhuzamot von Koppánnyal, aki szintén "nem tűrte a papok hatalmát"). Karizmatikus vezető kell ahhoz, hogy ne szolgáljuk ki többé az idegen hatalmakat. Ugyanakkor Horthynak is meg kellett alkudnia. Fiával tartották sakkban, válaszút elé állítva, melyik családot tarja fontosabbnak („nemzet” vs. „saját család”).

 

 

Kis szoknyában és nemzeti értékekkel”


A hagyományos nacionalista kultúra maszkulin kulturális értékeket hangoztat: tisztesség, patriotizmus, bátorság, kötelesség. (Enloe, 2000)

 

A régi tekintélyelvűségen alapuló diskurzusok és narratívák célkeresztjében a patriarchális családmodell áll: az erős és határozott férfi alapítja meg a „klasszikus” családot. Kiválasztja a feleséget, megteremti az otthonukat, amelynek megvédése és fejlesztése is az ő feladata. Gyermekek születnek, akiket elsősorban az anya nevel, mert a nők feladata a háztartás.

 

Az a tipikus székely ember, aki acélos, szívós, lehet, hogy vékony, de még 80 évesen is olyat tudott cserdíteni, hogy feje tetejére állt az illető ember. Igazságérzete hatalmas, mert hát, a magyar soha nem volt eltaszító, soha nem volt, tehát egy befogadó társadalom vagyunk és voltunk, és mondom, tehát igazából képként egy bajuszos ember. Én magamat, mint pártában lévő kicsi lányt látom, kis szoknyában és nemzeti értékekkel.” (nő, 26 éves: f).

 

A Szervezet tagjai a nemzetet a családi metaforán keresztül képzelik el.

 

Mi a nemzet? Tudod egy család…Én nekem az a szándékom és célom, hogy a gyerekemnek legyen mit enni, ne fázzon, ne éhezzen, tanuljon, jól éljen, vagy viszonylag jól éljen. A nagycsaládban az erre hivatott szülőnek nem az a feladatuk, nem az lenne a feladatuk?” (ffi, 39 éves: f).

 

Ha viszont a férfi eltűnik, a nőre hárul a család egybetartásának, és a család modell fenntartásának kötelezettsége.

 

..ugye gyermekeim ott vannak, egyedül vezetem a háztartást, természetesen jószággal, mindennel, tehát egy igazi paraszt háztartást. Mondom, ismétlem két gyerek, nulla segítség.” (nő, 26 éves: f).

 

A régi tekintélyelvűség mintája szerint a férfiak a közéletben aktív szereplők, míg a nők a tradíciót testesítik meg, a családi értékek védelmezői. (Mosse 1985). Ezt a “Hófehérke” mintát vallják a szervezet férfi tagjai. Amíg a törpék a bányában dolgoznak, Hófehérke rendet rak, főz, beveti az ágyat, kötöget, és mire a törpék (a férfiak) hazaérnek, kész a vacsora. Az 5, alany interiorizálja ezt a mintát:

 

Hajnalban keltem olyan 5 óra környékén, férjnek elkészítettem a táskáját, utána a gyerekek ing vasalás minden, ők elmentek az óvodába, én onnantól kezdve szaladtam dolgozni.” (nő, 26 éves: f).

 

A nemzettel való tekintélyelvű azonosulást az anyaság köré épülő női identitás sztereotípiája erősíti (Bryson). A nő, mint anya, minden nacionalista ideológia központi szereplője. Ő az, aki újratermeli a nemzetet mind biológiai, mind pedig ideológiai értelemben. A fókuszcsoportos beszélgetésben részt vevő 5. alany példája tankönyvi eset:

 

Van két gyönyörű fiam, nemzettudatomból táplálkozom és a fiaimat is erre nevelem.” (nő, 26 éves: f).

 

„…az én két gyerekem szintén ugyanúgy egyenruhában, és ők a hiteles igaz történelmet tanulják és mondják és tanítják a többieknek is.” (nő, 26 éves: f).

 

“…hiszen egy gyereknek van egy egyénisége, de megpróbáltam irányítani ezt a dolgot. Hál Istennek – le is kopogom – sikerült.” (nő, 26 éves: f).

 

Az 5. alany tudatosan választja a “nemzetépítő” szerepet, mivel meggyőződése, ha ő nem teszi azt, amit tesz, akkor nem lesz helyette senki, aki át tudja adni a következő nemzedékeknek mindazt, ami a nemzetet nemzetté teszi.

 

A népi hagyományainkat, ugye, amik összekötnek, a népi meséink, költészetünk, táncunk, gyakorlatilag felhígítják. Olyan szinten felhígítják, hogy egyszerűen nem marad belőle semmi. És nem adják át az utókornak, nem adják át a gyerekeinknek.”(nő, 26 éves: f).

 

Szerepének ellátása nem nélkülözi régi tekintélyelvűség mintája szerint maszkulinnak ítélt vonzódást az egyenruha iránt.

 

És ami igazából akkor egy fordulópont volt ott az életemben az az, amikor ültem a nagymamámmal a tévé előtt, és a – nem emlékszem rá pontosan.. - de katonai, tehát koszorúzás volt, a Magyar Honvédséggel. És mamám sírt, könnyezett, na és onnantól kezdve, gyakorlatilag nekem attól a szent pillanattól az egyenruha, az, vágyálmommá vált, és onnantól kezdve én csak eköré összpontosítottam.” (nő, 26 éves: f).

 

Hagyományos szempontból tekintve a nemzet maszkulin intézmény. A nemzet szerveződése hierarchikus, a vezetés a tekintélyen alapul, s a döntéshozatal férfi dominanciájú. A férfiak határozzák meg a nők jogait (Özkirimi 2005).

 

Nem engedtem volna, mert amellett családot nem lehet csinálni, tehát ha most mind a ketten akarjuk csinálni azt is, akkor az úgy kivitelezhetetlen. Ez épp olyan, mint hogy két rendőr házaspár nehezen tudja az életét összeegyeztetni, vagy két fél, ha rendőr, tehát ez nem működik átlagban. Az egyiknek föl kell adni a másik javára.” (ffi, 39 éves: f).

 

A nők maszkulin értékként őrzött nemzeti tisztesség szimbólumai. a nemzeti és a maszkulin tisztesség megtestesítő: számos országban még mai is szokás, hogy a férfiak megölik azt a nőt, akiről úgy ítélik, hogy viselkedése szégyenfoltot ejtett a család becsületén (El-Solh, Fawzi és Mabro 1994). A Szervezet férfiak tagjai osztják ezt a hitet.

 

“…és náluk (a muszlimoknál) teljesen elfogadott történelmi nyomokban az, hogy ha az asszony mellé ment a dolgoknak, akkor azt meg kell kövezni. Hát nehogy már egy amerikai ember, aki, azt se lehet tudni, hogy milyen, kinek, minek a fia, borja, mondja meg ennek a muszlim embernek, hogy ilyet te nem csinálhatsz, te nem kövezheted meg az asszonyt, meg egyáltalán.” (ffi, 47 éves: f).

 

Ha ők ebben a társadalmi formában élték meg, és itt most beszélhetnénk az emancipációról, hogy most az a muszlim nő nem fog tudni ezzel a dologgal mit kezdeni, mert neki génjeiben, meg egyáltalán, történelmi múltjában arra van példázat.” (ffi, 47 éves: f).

 

A férfiak által uralt nacionalista diskurzus szerint a nemzeti ingroup-ban a férfiak szexuálisan potensek, míg a nemzeti “outgroup”-ban a férfiak romlottak, züllöttek, fajtalankodók, a nők pedig kicsapongók, prostitúcióra mindig készek. A nők tiszták szexuális sztereotípiák szexuálisan erőteljesnek (általában férfiakat) és tisztának (általában nőket) írnak le „minket”, „őket” viszont szexuálisan romlottnak, züllöttnek (férfiakat) és promiszkuusnak (nőket). (Nagel 2003)

 

 

Anno annak idején bálok voltak. Lányok, fiúk egymással megtalálták a… kommunikáció volt. Nem feltétlenül pakoltak ki mindenüket miniszoknyába és gyakorlatilag egy szál tingi-lingiben, hanem ruha volt rajtuk. Mégis megvolt a kellemük, a bájuk, ami kellett egy nőnek, ahhoz, hogy, igenis ami kellene most is, hiszen teljesen felcserélődtek a szerepek, és nem feltétlenül mondom én azt, hogy most ilyen soviniszta akármilyen gondolataim vannak, de amikor egy lány, egy fiúval, tehát anno annak idején ez teljesen másképpen, egészségesebben működött, mint most.” (nő, 26 éves: f).

 

Interjúalanyaink számára elviselhetetlen a “multikulti” szereposztás, mely fellazítja a nemek közötti határokat.

 

Most ugye mi van? Emós vagyok, nem látok a hajamtól…” (nő, 26 éves: f)

 

A Szervezet tagjai osztják azt a minden nacionalizmusra jellemző nézetet, mely szerint a férfiak kötelessége a háborús részvétel, a katonáskodás, melynek célja a nők és a gyermekek védelme (Benton: Founding Fathers and Earth Mothers).

 

És akkor én a Lacinak azt mondtam, hogy a tenni akarással a nemzeti öntudat, tehát mivel nekem is gyerekem van, családom van.” (ffi, 30 éves: f).

 

Hát én még nem ettem meg a kenyerem javát, de én értük, talán nekik jobb lesz.” (ffi, 39 éves: f).

 

Zokon esett, viszont nem tört meg. Tehát gyakorlatilag innentől kezdve teljesen független, teljesen önálló, csak én vagyok, és a két gyerekem, és megoldjuk az életünket. Pontosan ebben az időszakban, amit én egyáltalán nem neveznék sebezhetőnek, tehát gondolok itt arra, hogy ugye egyedül maradtam két gyerekkel, és mégis megoldottam mindent, találkoztam a Magyar Gárdával, és én beléptem.” (nő, 26 éves: f).

 

És szovjettel kapcsolatban mondom, hát az, ahogy jó néhány történetet tudok élő körből, baráti, családi körből, hogyan erőszakoltak meg nőket, ugye nemi betegségtől megkezdve, minden, tehát én ezt nem tudom, ha akkor ott élek, én az a típusú ember vagyok, aki hamarabb fegyvert fog. Tehát én nem az a fajta asszony vagyok, aki sikong, visong és tűri, hanem az a fajta, aki tesz, és cselekszik.” (nő, 26 éves: f).

 

 A hitelesség

 

Az interjúalanyok feltehetően nem foglalkoztak a meggyőző kommunikáció szakirodalmával, de láthatóan önmaguktól is rájöttek arra, hogy annak két feltétele van: a hozzáértés és a hitelesség. A hitelesség már az ókori szónokok esetében is kulcsfontosságú jellemző volt. A mai magyar politikai közbeszédben a hitelesség problémája Gyurcsány Ferencnek a szocialista parlamenti frakció előtt 2006 nyárelőjén Balatonőszödön titokban tartott, majd kiszivárgott beszéde kapcsán merült fel. Ebben a beszédben Gyurcsány megsértett egy Machiavelli óta jól ismert és betartott maximát, miszerint a politikában hazudni, csalni, lopni, gyilkolni lehet … sőt kell, de bevallani mindezt nem szabad.

 

Az elmúlt években a hitelesség vált a vezető politikai jelszóvá. A politikai marketinggel szemben a Szervezet tagjaival folytatott fókuszcsoportos beszélgetés résztvevői számára a hitelesség nem egyszerűen az aktuális politikai kommunikáció sikerének záloga, hanem kapocs, mely összeköti a múltat és a jelent.

 

„… ami számomra hiteles, az még a fennmaradt öregek, ha a múlt korról beszélünk ugye. Most országzászlók után nyomoztam, és még találtam olyan időseket, akik visszaemlékeztek és el tudták mondani a hiteles dolgokat.” (nő, 26 éves: f).

 

Úgyhogy mai napig is keresem azon idős emberek kapcsolatát, akik bármiféle hiteles információval bírnak azokról az időkről, emlékezetből, vagy történetekből, vagy ezt halotta, tehát.” „Mi teszi őket hitelessé? Az egyszerűségük, tehát nincs semmi, amiért hazudnának, vagy megmásítanák azt, amire ők visszaemlékeznek, ez a hitelességük, hogy, hogy a megélt, vagy átélt, vagy, vagy esetleg szemtanú voltak, és úgy élték át, azokat úgy adják elő, ahogy, ahogy emlékeznek rá, nincs befolyásuk.” (ffi, 39 éves: f).

 

„… hogy az egyszerű emberek, akik istenen, meg a családjukon kívül nem ismernek mást, azok, azok hitelesen tudnak beszélni, hitelesen tudnak beszélni.” (ffi, 39 éves: f).

 

„ … hát alapvetően számomra, ha szavahihető az ember, aki mondja, akkor onnantól kezdve az egy nagyfokú hitelességet jelent. Attól függ, hogy miről van szó, hogy ha, például benned nincs okom kételkedni, most akkor megint példát hozok föl, ha te nekem mondasz valamit, én azt el fogom fogadni, nagy valószínűség szerint, főleg, hogy ha meg van hozzá a szimpátia, meg egyáltalán, aztán, hogy ha valami olyat mondasz, ami bennem kétséget merít föl, akkor utána járok. A hitelességed, majd az utána járás után fog teljes érdemben hitelt nyerni.” (ffi, 39 éves: f).

 

„… hogy a Kuruc infó befolyásol, nem, egyszerűen utálom. Megmondom miért, leír jó dolgokat, viszont nagyon, nagyon sok kiforgatott, és túldimenzionált történet van azon a hírportálon, és nem tartom hitelesnek. Azért nem tartom hitelesnek, mert szelepként működik.” (ffi, 47 éves: f).

 

Az a lényege a szelepnek, én úgy gondolom, hogy engedünk, tehát politikailag engedünk egy bizonyos, akár számunkra, mármint a politikai hatalom számára ellentétes pólust, azért, hogy tömörítse azokat, akik.” (ffi, 47 éves: f).

 

Hitelesek vagyunk egymás között barátainkkal, mert egymás között meg tudjuk beszélgetni azokat a dolgokat, amik esetleg előre viszik a dolgokat.” (ffi, 47 éves: f).

 

Közösség számomra, néhányszáz. Néhányszáz, aki, aki hasonlóképpen, és abban a kötésségben, amikor beszélünk ezekről, a dolgokról, meg beszélhetünk egymás gondolatairól, és kiegészíthetjük azokat, az néhányszáz.” (ffi, 47 éves: f).

 

A megszólítottak szerint a hitelesség egyben valódiság. Csak az a valódi, ami az itt és a most terében zajlik, de eredete a nem itt, és a nem most. Az egyszeri esetek hitele a történelemből ered. Az egyediségre rányomja hitelesítő bélyegét a hagyomány, melynek ereje a távolságból a megközelíthetetlenségből, az ész által való felfoghatatlanságából származik, miközben mint kultusz nagyon is jelenvaló cselekedeteket és beszédaktusokat generál.

 

A hitelesség a Szervezet tagjai számára kultusz. A szó a latin cultus szóból ered. A szó eredeti jelentése imádat, törődés. A kultusz vallási rítusok rendszere. A hitelesség a Szervezet számára rituális élmény, mely újra meg újra meghúzza számukra a határt a „bent” és a „kint”, a biztonságot adó „mi” és az idegen, félelmetes, néhol gyűlöletes „ők” között.

 

Összefoglalás


A nemzeti radikális szervezet vezetőivel, tagjaival készített fókuszcsoport és egyéni interjúk során keletkezett szövegek elemzése a zárt értelemben felfogott „,magyar” kategorizáció identitásszervező erejét mutatta meg. A zártan értelmezett „magyar” név által keletkeztetett szemantikai univerzum nem újdonság. A zártság minden tekintélyelvűen értelmezett csoport hovatartozás sajátja (Adorno, et. al. 1950). Új elem a „magyarként” megjelenített múlt alternatív felfogása, mely a mainstream történelemfelfogás „ellentörténelemként” jelenik meg. A magyar történelmi múltról, főként annak legelső, őstörténeti korszakáról alkotott erőteljesen nem konvencionális kép elfogadása radikálisan leszűkíti a csoporthoz tartozók körét, másfelől éles határt vont a csoport tagjai és a többiek közé. A csoporton kívüli világ ezáltal idegen, fenyegető, csapdákkal teli, inkább ellenséges, mint semleges közegként jelenik meg. Az „ellentörténelmi” narratívákból táplálkozó zárt világnézet és az ebből táplálkozó nemzeti identitás a tekintélyelvűség korábban feltárt mintáihoz képest újdonság. A „nemzet” szociológiailag leszűkített, időben és térben ugyanakkor kitágított etnocentrikus felfogása ugyanakkor összhangban van a szociális dominancia elfogadásával.

 

A régi tekintélyelvűség a női szerepet a férfiak utánpótlási tartalékaként, a férfiak által uralt világ kontextusába helyezve értelmezte. Az új tekintélyelvűség teret nyit a nők számára, akik azonban nem a feminizmus, hanem a patriarchátus előtti ősi matriarchátus szerint értelmezik szerepüket.

 

A diskurzuselemzés feltárta, hogy a nemzeti radikalizmus diskurzusa proaktív módon számol a politikai korrektség elvárásaival. A szociális dominancia, a nemzeti etnocentrizmus, az ellenséges külső csoportok témái következésképpen sajátosan kódolva, rejtőzködő módon kerülnek megfogalmazásra. Az eredmény kódolt, kettősbeszéd, mely a szavak azonossága számára teljesen mást jelent az ingroup és a különböző outgroup-ok számára.

 

A régi tekintélyelvűség köszön vissza a szabadság-felfogásban, mely az egyéni szabadságot, kezdeményezést és felelősségvállalást az elsődlegesnek tekintett „Közösségnek” rendeli alá, kihangsúlyozva a szolgálat kötelmét. A „Közösség” hierarchikus rendet és tekintélyelvű vezetést jelent. A régi tekintélyelvűség felfogásának megfelelően a „Család”, a közösségi kötelékek mércéje.

 

Felhasznált irodalom

 

Arvisura honlap. http://www.freeweb.hu/arvisura/index.html, Utolsó látogatás: 2011. március 31.

 

Assmann, Jan 1992. Das kulturelle Gedächtnis: Schrift, Erinnerung und politische Identität in frühen Hochkulturen. München: C.H. Beck

 

Badiny Jós Ferenc 1997. Kaldeától Ister-Gamig. Budapest: Orient.

 

Badiny Jós Ferenc 1998. Jézus király, a pártus herceg. Budapest: Ősi Örökségünk Alapítvány

 

Bakay Kornél, Varga Géza 1997. Rabló, nomád hordák inváziója - avagy a kincses Kelet örököseinek honalapítása? Budapest: Írástörténei Kutató Intézet.

 

Benton: Founding Fathers and Earth Mothers)

 

Bryson: . Citizen Warriors, Workers and Mothers: Women and Democracy in Israel.

 

Dekker, H. et al. 2003. Nationalism and Its Explanations. Political psychology 24. 345-376.

 

Domanska, Ewa 2010. Az ellen-történetírás mint az elnyomottak ideológiája (Reflexiók az új humántudományok Múlt-képéről) Transl: Cs. Lévai. Aetas 2010: 165-174.

 

El-Solh, Fawzi és Mabro 1994. Islam and Muslim Women.

 

Enloe 2000. Bananas, Beaches and Bases: Making Feminist Sense of International Politics.

 

Erős Vilmos 2010. “Posztkoloniális értelmiséginek tartom magam.” Beszélgetés Ewa Domanska lengyel történésszel. Aetas 2010: 156-164.

 

Foucault, Michel 1999. A tudás archeológiája. Fordította Perczel István. Budapest: Atlantisz Kiadó.

 

Foucault, Michel 2003. Society Must Be Defended, in Society Must Be Defended: Lectures at the College de France, 1975–76, eds. Mauro Bertani, Alessandro Fontana, New York: Picador.

 

Hutton, P. H. 1993. History as an Art of Memory. Hanover: UP of New England.

 

Iggers, Georg G. 1997. Historiography in the Twentieth Century: From Scientific Objectivity to the Postmodern Challenge. Hanover: Wesleyan University Press.

 

Kik is vagyunk, kik értékelnek? http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=78603&n=lambert. Utolsó látogatás: 2011. április 12.

 

Kozsdi Tamás 2005. A magyar ősemlékezet és az Arvisura világkép. Budapest: Gondolatház Könyvek.

 

Glatz Ferenc (szerk.) 1996. Magyarok krónikája. Budapest: Officina Nova.

 

Mesterházy Zsolt 2003. A magyar ókor. Budapest: Kárpáti Ház.

 

Mosse, George L 1985. Nationalism and Sexuality. Respectability and Abnormal Sexuality in Modern Europe

 

Mudde, Cas 2005. Racist Extremism in Central and Eastern Europe. Routledge.

 

Nagel, Joane 2003. Race, Ethnicity and Sexuality. Oxford University Press.

 

Nora, Pierre 2010. Emlékezet és történelem között: válogatott tanulmányok. Vál. szerk. K. Horváth Zsolt. Budapest: Napvilág.

 

Özkirimli, Umut 2005. Contemporary Debates on Nationalism. A Critical Engagement.

 

Paál Zoltán 2005. Arvisura (igazszólás) I-II. Regék a hun és magyar törzsszövetség rovásírásos krónikájából. Budapest: Püski.

 

Weaver, Eric B. 2006. National Narcissism. The Intersection of the Nationalist Cult and Gender in Hungary. Oxford: Peter Lang.

 

 

 

 

1 A fókuszcsoportos interjú résztvevői (az egyéni interjúk az 1-3. alanyokkal készültek) 1.alany: 39 éves férfi. Elvált, majd újranősült, egy gyermeke van. Szakközépiskolát végzett, korábban rendőr volt, jelenleg munka-és biztonságvédelemmel foglalkozik. A Szervezetnek megalakulás óta tagja. 2. alany: 47 éves férfi. Élettársi kapcsolatban él. Hivatásos katona volt 13 évig, majd 5 évig a francia Idegenlégióban szolgált. Jelenleg hegymászó-technikai vállalkozásában dolgozik. 3. alany: 26 éves nő. Első házasságából 2 gyermeke van, jelenleg élettársával él. Érettségizett, majd levelező tagozaton titkárságvezetői szakon főiskolai diplomát szerzett. Rövid ideig a Magyar Gárda tagja volt, a Szervezetbe három éve lépett be. 4.alany: 25 éves férfi. Nőtlen, víz-gáz szerelő. 5. alany: 30 éves férfi. Nős, 1 gyermeke van. Foglalkozása pék-cukrász, 12 éve egy munkahelyen dolgozik.

2 A fejezetben felhasználtuk Sipos Flórián, “Szent István hátrakötött kézzel: egy nemzeti radikális szervezet tagjainak nemzeti attitűdjeiről és történetszemléletéről” című, felkérésünkre készített kéziratát, valamint az ELTE Interdiszciplináris Társadalomkutatások Doktor Programja keretében a 2010/2011 őszi félévben “Új tekintélyelvűség” címmel tartott kollégium résztvevői - Bernáth Gábor, Fiath Titanilla, Szász Anna, Bódis Enikő - által készített prezentációkat.

3 Az interjúrészletek idézése során az alanyok neme és életkora mellett azt is jelöltük, hogy az idézet a fókuszcsoportos interjúból (f), vagy egyéni interjúból (e) származik.

4 Érdemes idézni Glatz Ferenc írását a Magyarok Krónikája c. műből melyben a Tudományos Akadémia elnöke a következőket írta a magyar nemzet őseiről: „Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek- és nőgyilkosság régi tradíció...görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén, a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el..." (Kik is vagyunk, kik értékelnek?)

5 A Magyarok krónikája 8. oldalán ezt írja: „De - hasonlóan a többi félnomád néphez - a föld magántulajdonának fogalmát nem ismerik. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes elpusztítása, gyermekek, anyák megölése is természetes velejárója a harcnak. Mint bátor és kegyetlen harcosok jelennek meg a Kárpát-medencében a 9. század végén.” (Glatz, 1996, 8)

6 „…a lehető legnagyobb érvágást csinált a magyar nemzeten az, ugye, Istvánunk. Azzal, hogy ugye Gizella is Bizánc nyomására azokat az Arvisura arany lemezeket, amelyekre róva volt a magyar nemzet történelme, azokat beolvasztotta. Tehát innentől kezdődött el, innentől kezdve ugye tiltották, tűzzel, vassal űzték azt, aki esetleg templomokban, meg egyáltalán fellelhető módon ugye a rótt történelmünk még, még nyomokban megtalálható volt, ő volt az első kutya ebben a történelemben” (ffi, 39 éves: f).

7 Érdemes megjegyezni, hogy a nemzeti radikálisok körében két különböző pozsonyi csatának is igen erős a kultusza. Az első, a honfoglaló magyarok 907-ben a bajorok ellen vívott győztes ütközete. A másikra az 1051-es, III. Henrik német-római császár vezette sikertelen invázió során került sor az Árpádházi I. András uralkodásának idején. Búvár Kund, más néven Zotmund, mitikus történetét az utóbbihoz kapcsolja az emlékezet.

8 Előfordul még pártus, parthus, partus formában is.

9 A Magyarok Nagyasszonya azonban nem csak párthus hercegnőként értelmezhető, hanem az Arvisurák mitológiájában Anyahita-Arvisura volt a Magyarok Nagyasszonya, aki az égi szekérrel Ataisra érkező intelligens lények vezetőjeként a tőle származó kiválasztottak ősanyja is volt. Így alakjában a párthus hercegnő és az űrből érkezett ősanya alakja is ötvöződhet.