Cigányok és zsidók: diszkrimináció és intolerancia a mai magyar társadalomban


Konfliktusmonitoring - projekt

 

Az elmúlt év (2010) őszén az ELTE Társadalomtudományi Karának Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpontja országos kérdőíves vizsgálatot végzett, melynek egyik, ha nem központi témája a kisebbség-többség viszony néhány vonatkozásának felmérése volt. A közel azonos kérdőívvel lebonyolított adatfelvételek során egy 1000 fős, véletlenszerűen kiválasztott országos reprezentatív minta mellett két 100-100 fős elemszámú mintát is kialakítottunk. Egy kelet-magyarországi, nemzeti radikális eszmék jegyében működő szervezet tagjaiból véletlenszerűen kiválasztott csoport kontroll mintáját az azonos területen működő, közel azonos életkorú, céljai szerint a nemzeti vagy politikai kérdésekkel nem foglalkozó, környezetvédő („zöld”) civil szervezet tagjai közül választottuk. A továbbiakban a három mintán végzett összehasonlító vizsgálatok eredményeit ismertetjük.

 

 

 

1. Kisebbségek Magyarországon


Magyarországon hivatalosan 13 politikailag elismert kisebbség él. A 13 kisebbségből 12 nemzeti kategória mentén különbözteti meg önmagát a többségtől, s a többség is ugyanezt az eljárást követi. Nincs különbség a névhasználatban sem. Egy-egy kisebbség tagjai ugyanazt a nevet használják önmaguk jelölésére, mint amilyen nevet a többségi társadalom, illetve a többi kisebbség alkalmaz velük kapcsolatban.

 

A jogilag elismert kisebbségek között egyetlen olyan kisebbség van, mely nem nemzeti, hanem etnikai kategória alapján különül el a többségtől, illetve a többi kisebbségétől. Ráadásul, ez a kisebbség névhasználatában is bizonytalan, mivel jelölésére egyszerre két név is forgalomban van. Az egyik név a „cigány”, amely negatív értékelő jelentéssel terhes, de történetileg és kulturálisan meggyökeresedett. A másik név a „roma”, amely politikailag korrektebbnek számít, de használata korántsem egyöntetű, sem az érintett kisebbség tagjai, sem a kívülálló többség köreiben.

 

Magyarországon él egy olyan kisebbség, melynek tagjai jogilag nem kérték maguknak a kisebbségi státuszt. A kisebbség neve „zsidó”, melynek történelmi traumákkal megterhelt jelentései egyaránt tesznek lehetővé vallási, nemzeti vagy akár faji szempontú azonosítást.

 

Cikkünkben természetesen nem foglalkozunk egyik szóban forgó kisebbséggel sem, a kisebbségeknek jelen esetben csak a neve fontos számunkra. Kutatásunk során e két kisebbség nevét különböző kontextusokba helyezve arra használtuk fel, hogy a tekintélyelvűség tünetcsoportjának szerves részét képező társadalmi távolság érzését, a szetereotipizálást és az előítéletességet külön-külön megvizsgáljuk, és együttjárásaikat a lehetőségek szerint modelláljuk.

 

 

2. A romák megkülönböztetése

 

2.1.Társadalmi távolság

A roma kisebbséggel kapcsolatos megkülönböztetések affektív és kognitív elemeinek feltárására szolgáló kérdésekben a köznyelvben leggyakrabban használatos „cigány” szót használtuk. Elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogy a megkérdezetteket mekkora szubjektív távolság választja el azoktól, akiket kérdésünkben „cigánynak” neveznek. A témánkhoz kapcsolódó hazai empirikus kutatások többségéhez hasonlóan, a távolságérzetet egy leegyszerűsített Bogardus-skála segítségével mértük. Az eredetileg hétfokozatú Bogardus-skálából a „szomszéd”, a „munkatárs” fokozatokat változtatás nélkül vettük át. A „házastárs” fokozatot „partner” fokozatra cseréltük, figyelembe véve, hogy a mai magyar társadalomban egyre kevesebben kötnek házasságot, függetlenül attól, hogy a leendő férj és feleség milyen csoporthoz tartozik. Kontrollként a „zsidó” kategóriát alkalmaztuk. Az eredményeket a következő táblázatban mutatjuk be.

1. táblázat. Társadalmi távolságérzet a cigányok és zsidók iránt – országos reprezentatív minta

(az elfogadók aránya %-ban)

 

 

cigányok

zsidók

partner

24

41

szomszéd

61

73

munkatárs

69

77

 

Látható, hogy a cigányok elfogadottsága mindhárom fokozat esetében kisebb, mint a zsidóké. Ugyanakkor a cigányok elutasítása egyedül a „partner” kategóriában nagyarányú (76 %) és itt a legnagyobb különbség a zsidók javára, akiknek az elutasítottsága itt 59 %.

 

2. táblázat. Társadalmi távolságérzet a cigányok és zsidók iránt – nemzeti radikális és civil környezetvédő alminta

(a szomszédnak elfogadók aránya %-ban)

 

 

nemzeti radikálisok

civil környezetvédők

cigányok

31

61

zsidók

28

78

 

A nemzeti radikálisok és a környezetvédők csoportjában a cigányok és zsidók szomszédként történő megítélését vizsgáltuk. A környezetvédőkhöz (és a felnőtt lakossághoz) viszonyítva, a radikálisok mind a cigányokat, mind a zsidókat lényegesen kisebb arányban fogadják el szomszédnak. A két csoportot elutasítók aránya a radikálisok mintájában közel azonos, míg a környezetvédők – hasonlóan az országos mintához – inkább a zsidókkal szemben toleránsak.

 

A cigányok és zsidók szubjektív távolság alapján történő megítélésében a radikálisok jelentős részét egyfajta tanácstalanság, vagy a véleménynyilvánítás elkerülése jellemzi, mivel a nemzeti radikális csoport 17 százaléka a cigányokkal, 18 százaléka a zsidókkal szemben nem tudta megítélni, hogy elfogadja-e őket szomszédnak vagy nem. (A civil szervezet mintájában csupán 1, illetve 3 százalék volt a válaszolni képtelenek aránya).

 

2.2. Cigányok létszámára vonatkozó becslések

Az országos reprezentatív minta tagjai alaposan túlbecsülik a köznyelvben „cigány”-nak nevezett kisebbség arányát a „nem cigányok” arányához képest. 2010-ben a válaszadók átlagosan 24 %-ra becsülték a cigányok arányát Magyarország 10 milliós népességén belül. Ráadásul a megkérdezettek úgy vélték, hogy ez az arány 2030-ra 39 %-ra fog felkúszni.

A jelen és a jövő idejű létszámbecslés láthatóan nem független egymástól. Akik a jelenben nagy létszámú cigány kisebbséget vizionálnak, azok a jövőben is nagyobb létszámot becsülnek, mint azok, akik a jelenben az átlag alatti létszámbecslést adnak.

A túlbecslés aránya drasztikusnak nevezgető: figyelemreméltó, hogy gyakorlatilag senki sem volt a mintában, aki a valóságos 6 % körüli arányt említette volna.

 

2.3. Sztereotípiák és előítéletek

A csoportokról alkotott kollektív képek esetében nehéz megkülönböztetni a sztereotípiát és az előítéletet. Sztereotípiáról akkor beszélünk, ha az elképzelés az adott csoport testi kinézetére vagy lelki konstrukciójára vonatkozik. Az előítéletben a motivációs elem dominál, amely igazolásként használja fel az egyébként nem túl informatív, erősen általánosító kognitív elemet.

 

Az országos reprezentatív kutatás kérdőívében három állítással kapcsolatban kértük az egyetértés, vagy nem egyetértés állásfoglalást a válaszadóktól. A romákkal szembeni sztereotipizáló, előítéletes megnyilvánulásnak a három állításból két esetben az egyetértés, egy esetben a nem egyetértés felelhetett meg. A legnagyobb mérvű egyetértés annak az állításnak az esetében született, amely szerint „sok cigány nem tanulja meg családjában a tulajdon tiszteletét.” Erre az állításra 1 és 5 között lehetett az egyetértés mértékében osztályzatot adni, mellyel azok érthettek egyet, akik szerint a cigányokra illik a más kutatásokból jól ismer „tolvaj” sztereotípia (Csepeli, 2010). Az egyetértés átlaga 3.9 volt. Alig valamivel kisebb az átlag (3.4), amikor a következő állításra kerül sor: „a cigányoknak vérükben van a bűnözés”. A két vádaskodó („tolvajok”, „bűnözők”) állítással való egyetértés együtt jár. A harmadik állítás fordított logikából indult ki, s inkább mentegette, semmint vádolta a cigányokat. Ez az állítás a következőképpen hangzott: „a nyomor kényszeríti a cigányokat a bűnözésre.” Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy a mentegető állítás esetében a nem egyetértést jelző átlag született (2.3).

 

Figyelemre méltó eredmény, hogy a vádaskodó és a mentegető cigányképek nem tekinthetők egymás tükörképeinek: a felnőtt magyar társadalmat 2010-ben nem jellemzi tökéletesen konzisztens cigány-ellenesség. A három állításra adott értékek ugyanis nem illeszkedtek egy főkomponensre. Az inkonzisztencia alapvetően két irányból ragadható meg. Egyrészt megfigyelhető, hogy nem elhanyagolható azok aránya (15%), akik jóllehet elutasítják azt, hogy a „cigányok vérében lenne a bűnözés”, azzal mégis egyetértenek, hogy „sok cigány nem tanulja meg családjában a tulajdon tiszteletét”. Másrészt ugyancsak erre az inkonzisztenciára utal, hogy minden ötödik mintába került válaszadó azzal együtt, hogy elfogadja azt az állítást, miszerint „sok cigány nem tanulja meg a családjában a tulajdon tiszteletét”, mégis egyúttal felmentő-magyarázó attitűddel is él a cigányokkal kapcsolatban, hiszen azt is gondolja, hogy „a nyomor kényszeríti a cigányokat a bűnözésre”. Ebből a szempontból úgy tűnik, hogy a „sok cigány nem tanulja meg a családjában a tulajdon tiszteletét” állítás a kulturális különbségekre is utal, mely természetszerűen az egymást meg nem értés forrásaként is funkcionál.

 

A cigányokkal szemben érzett távolság, valamint a cigányokkal szemben kifejezésre jutatott sztereotipizálás és előítéletesség ugyanakkor szignifikánsan összefügg.

 

3. táblázat. A cigányokkal szemben érzett távolságtartás és a cigányokkal szembeni sztereotipizálás és előítéletesség kapcsolata

(ötfokozatú skála átlagai: 1: egyáltalán nem ért egyet, 5: teljes mértékben egyetért)

 

A cigányokat…

„tolvajok”

kijelentés

„bűnözők” kijelentés

„nyomor foglyai” kijelentés

…egyetlen viszonyban sem fogadja el

4.3

4.1

2.6

…egy viszonyban fogadja el

4.2

3.6

2.8

…két viszonyban fogadja el

4.0

3.3

2.7

…mindhárom viszonyban elfogadja

3.4

2.6

2.9

 

A táblázat jól mutatja, hogy a cigányokkal szemben mutatkozó távolságtartás és a cigányok sztereotíp-előítéletes reprezentációja összefügg egymással. Az összefüggések mindhárom sztereotipikus-előítéletes állítás esetében szignifikánsak.

 

2.4. A cigányokkal kapcsolatos konfliktusok megoldása

Az országos mintán lebonyolított kutatás kérdőívében négy állítást fogalmaztunk meg a cigányokkal kapcsolatos konfliktusok lehetséges megoldási módjára. A válaszadóknak az volt a feladatuk, hogy mindegyik kapcsán az iskolai osztályzatoknak megfelelően 1 és 5 között fejezzék ki egyetértésüket, avagy egyet nem értésüket. A következő táblázat mutatja az átlagokat.

 

4. táblázat. A cigányokkal kapcsolatos konfliktusok lehetséges megoldások támogatása – országos felnőtt minta

(ötfokozatú skála átlagai: 1: egyáltalán nem ért egyet, 5: teljes mértékben egyetért)

 

(Integráció*) a cigányok integrálódnának a társadalomba, megőrizve a saját kultúrájukat

3.5

(Asszimiláció*) a cigányok teljesen beolvadnának a többségi társadalomba

3.2

(Szegregáció*) a cigányok minél inkább elkülönülten élnének

3.1

(Deportáció*) a cigányok elköltöznének Magyarországról

3.0

*A zárójelben szereplő, értelmezést segítő fogalmak úm. integráció, asszimiláció, szegregáció, deportáció a kérdőíven nem szerepeltek!

 

A táblázat alapján szemmel látható, hogy sokan mindegyik megoldással egyetértettek, jóllehet logikailag nehéz mit kezdeni az olyan álláspont alakzatokkal, amelyekbe a deportálás és az integráció, vagy az asszimiláció és a szegregáció helyeslése egyidejűleg belefér. Ennek megfelelően a négy változó bevonásával nem sikerült egyetlen konzisztens véleménytípust (főkomponenst) alkotni.

 

Ha az eljárásból elhagyjuk az asszimilációra utaló változót, a maradék három változó már elfogadható módon egy típusba (főkomponensbe) szerveződött, melyen a két radikális megoldás (deportálás és szegregálás) egyaránt pozitív értéket mutatott, míg az integráció negatív értékkel került rá a főkomponensre. Ez azt jelenti, hogy aki helyesli a deportálást és a szegregálást, az nem helyesli az integrációt, s megfordítva.

 

A cigányokról alkotott sztereotípiák típusainak végleges kialakítása során a négy változó információtartalmának megőrzésére törekedtünk, így a többváltozós statisztikai modell helyett a logikai utat választottuk. Ennek első lépéseként mind a 4 konfliktus megoldási alternatívát 3 értékűvé kódoltuk. (1= nem ért egyet, 2= habozik, 3 =nem ért egyet).

 

Az átkódolást követően öt típust tudtunk azonosítani. Inkonzisztens válaszadónak azt tekintettük, aki mind négy megoldással egyetértett (25 %). Tanácstalan válaszadóként azonosítottuk, aki egyik megoldás kapcsán sem tudott dönteni (16 %), míg Kívül maradónak azokat tekintettük, akik mindegyik megoldást elvetették (6 %).

 

A válaszadók 50 %-a esetében tudtunk adni érdemi besorolást, amikor a válaszok egyértelműen utaltak a megkérdezettek attitűdjére. Az érdemi válaszadók fele Befogadó volt, aki nem értett egyet egyik radikális megoldással sem, de egyetértett az asszimilációs és integrációs stratégiákkal (25 %). Kirekesztők azok lettek, akik mind a deportáció, mind pedig a szegregáció eljárásaival egyetértettek, de nem értettek egyet sem az asszimilációs, sem az integrációs stratégiákkal (25 %).

 

Tanulságos egybevetni a sztereotip-előítéletes reprezentációkat és a megoldási stratégiákkal való egyetértést. Az előítéletesség és a kirekesztés közötti kapcsolat leginkább a „bűnözés” állítás kapcsán mutatkozik meg. Akik egyetértenek a „bűnözés” állítással, azok nagy valószínűséggel egyben „kirekesztők” is. A „bűnözés” állítással való egyetértés jól megfér a cigányokkal kapcsolatos konfliktus megoldási alternatívák választásában mutatkozó inkonzisztenciával, ami arra utal, hogy az inkonzisztencia valójában álca, mely mögött kirekesztés lappang.

 

 

2.5. Kollektív paranoia

 

Az előítéletesség különleges alkotó eleme az a hit, hogy a megkülönböztetett csoport árt a megkülönböztetőknek. Ez a hit önálló életre kelve önmagát beteljesítő jóslattá válhat, de az is lehetséges, hogy pusztán arra szolgál, hogy a megkülönböztetők úgy érezzék, hogy okkal üldözhetik a megkülönböztetetteket.

 

A magyarsággal kapcsolatos tudattartalmak feltárása érdekében szerepelt a kérdőívben egy kérdéssor, amelynek témája a magyaroknak ártó és segítő szerepben feltűnő csoportok felderítése volt. E csoportok egyikeként ott voltak a cigányok is. Az országos reprezentatív mintát jellemző ötfokozatú (1: egyáltalán nem, 5: nagyon ártott/segített) átlagok alapján a cigányok az ártó szerepben feltűnő csoportok listájának az élén (2.6), a segítő szerepben feltűnő csoportok listája végén helyezkedtek el (1.7).

 

Ugyanezt a tendenciát figyelhettük meg a kelet-magyarországi nemzeti radikálisok és a civil környezetvédők körében végzett kutatás során is. A nemzeti radikálisok mintájában a cigányok értékelésének átlaga az ártottak listában 3.8, azaz a nemzeti radikálisok az országos reprezentatív mintához képest is több ártó szerepet tulajdonítanak a cigányoknak, míg múltbeli segítségüket inkább jelentéktelennek tekintik (a segítő skálán vett átlagos megítélésük: 1.6). A civil környezetvédők mintájában a cigányok értékelésének átlaga az ártottak skálán: 3.2, míg a segítettek skálán: 1.7.

 

Ha nem az átlagokat, hanem az egyes fokozatok kapcsán talált arányokat nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy a felnőtt minta 34 %-a szerint a cigányok inkább ártottak, míg 26 % szerint a cigányok nem ártottak a magyaroknak. ( A maradék 40 % nem adott választ vagy is-is választ adott.) A segítő szerep kapcsán nagyobb válaszadói aktivitást tapasztaltunk. Azt látjuk, hogy a többség (63 %) szerint a cigányok nem segítettek a magyaroknak, s mindössze 6 % látja őket segítő szerepben. (31 % nem adott választ vagy kitért a válasz elöl.)

 

A cigányokat a magyaroknak ártó illetve segítő szerepben történő látása alapján létrehoztuk a cigány-paranoia változóját, mely remekül összefügg a cigányok jelenlegi és várható létszámának becslésével. A felnőtt lakosság körében minél inkább ártó szerepben látja valaki a cigányokat, annál nagyobbnak látja jelenlegi és várható létszámukat. Hasonló az összefüggés, ha a cigányoktól való távolságérzet és a cigány-paranoia összefüggését nézzük. Minél távolabb érzi valaki magát a cigányoktól, annál inkább ártó szerepben látja őket.

 

A „tolvaj” és a „bűnöző” szetereotípia inkább jellemző azokra, akik szerint a cigányok a múltban ártottak a magyaroknak, mint azokra, akik az ártást kisebb mértékben, vagy egyáltalán nem róják fel a cigányoknak. A „nyomor” sztereotípia esetében az összefüggés fordított.

 

A cigányokkal kapcsolatos konfliktusok lehetséges megoldásaira adott válaszaik alapján kirekesztőnek és az inkonzisztensnek minősülő válaszadók körében jóval erőteljesebb a cigány-paranoia mint a befogadóknál. Hasonló, bár gyengébben érvényesül ez a tendencia a tanácstalanok és a kívül maradók körében.

 

2.6. Cigányfóbia

 

Az országos kutatás kérdőívében volt egy állítás, mely a következőképpen hangzott: „A cigányok gyakran megfélemlítik a békés embereket”. Ez az állítás gyakori eleme a cigányokra vonatkozó ellenséges közbeszédnek. A válaszadóknak az volt a feladatuk, hogy az egyáltalán nem és a teljes mértékben egyetértés ötfokozatú skálának megfelelően, 1-5 ig adjanak egy osztályzatot erre az állításra. Az átlag meglehetősen magas (3.7) lett. A válaszadók 53 %- egyetértését fejezte ki, míg az egyet nem értők aránya 38 % volt. (9 % nem adott választ).

 

A civil környezetvédőkhöz viszonyítva, a kijelentést („A cigányok gyakran megfélemlítik a békés embereket”) szignifikánsan és lényegesen nagyobb mértékben támogatják a nemzeti radikálisok (az ötfokozatú skála átlaga: 3.9, illetve 4.6). A csoportokra jellemző átlagok eltérése nem meglepő, azonban a cigányok megítélésére vonatkozó korábban megfigyelt eredményektől eltérően, a kijelentés minősítésére gyakorlatilag mindenki vállalkozott a radikális és a környezetvédő csoportban (97, illetve 96 százalék). Az eredmények azt jelzik, hogy a nemzeti radikálisok számára nem jelent problémát a nem nyíltan diszkriminatív és a hétköznapi diskurzusokban is „vállalható” kijelentés minősítése.

 

A felnőtt mintát vizsgálva, a cigányfóbia és a cigánynak tartott népesség létszámbecslései között nem találtunk összefüggést. A cigányoktól való távolságtartás esetében azonban már volt összefüggés. Minél kevésbé akar valaki vegyülni a cigányokkal, annál inkább fél tőlük. A paranoid reakció azonban nem függ a cigányoktól való félelemtől. A sztereotip-előítéletes cigányképekkel való egyetértés azonban szignifikáns kapcsolatot mutat a cigányfóbiával. Minél inkább magáénak vallja valaki a „bűnöző” és „tolvaj” cigányképet, annál inkább fél a „cigánynak” nevezett csoporttól. A konzisztens romaellenesség jele, hogy a cigányfóbia szignifikáns összefüggést mutat a cigányokkal kapcsolatos konfliktusok radikális megoldási módozataival való egyetértéssel.

 

 

2.7. A cigány gyermekek iskolai szegregációja

 

Egy állítás segítségével azt mértük fel, hogy mi jellemzi a válaszadók cigány gyermekek iskolai szegregációjával kapcsolatos attitűdjét. Az országos felnőtt minta válaszadói átlagosan 2.9-es egyetértési osztályzatot adtak arra az állításra, mely szerint „mindenki jobban járna, ha a cigány gyermekek külön tanulnának”. Az állítással a válaszadók 32 %-a azonosult, valamivel többen (35 %) nem értettek egyet, míg a maradék (33 %) nem adott választ, vagy kitért a válasz elől.

 

A felnőtt mintára jellemző átlaghoz (2.9) viszonyítva, a kijelentést („Mindenki jobban járna, ha a cigány és a nem cigány gyerekek külön tanulnának”) a nemzeti radikálisok lényegesen nagyobb (3.8), míg a civil környezetvédők valamivel kisebb (2.7) mértékben támogatták. A két szervezet tagjait szignifikánsan eltérően jellemző átlagok mellett a „nem tudom” válaszok aránya is nagymértékben különbözik. A civil környezetvédők 6 százaléka, míg a nemzeti radikálisok csoportjában már 18 százalék nem tudta (vagy nem akarta) vállalni az erős szegregációt tartalmazó kijelentés melletti, vagy az azzal szembeni állásfoglalást.

 

A szegregációs attitűd jól láthatóan beágyazódik a cigányokkal kapcsolatosan korábban bemutatott változók struktúrájába.

 

Minél inkább egyetért valaki a cigánygyerekek iskolai szegregációjával, annál több cigányt lát a jelenben és a jövőben Magyarországon. Minél távolabb érzi magát a válaszadó a cigányoktól, annál inkább helyesli a szegregált oktatást. A „tolvaj” és a „bűnöző” cigány-képpel való egyetértés hasonlóképpen együtt jár a szegregáció pártolásával. (A „nyomor rabjai” esetében viszont nincs szignifikáns együttjárás sem a szegregáció helyeslése, sem annak elutasítása mentén). A cigány-paranoia és a szegregáció helyeslése szignifikáns együttjárást mutat.

 

Hasonlóan erősek az együttjárások, ha a cigányokkal kapcsolatos konfliktusok megoldási alternatívái alapján képzett típusokat és a szegregációval való összefüggést vizsgáljuk. A konfliktusok radikális megoldására való készenlétet mérő főkomponens szignifikáns kapcsolatot mutat az iskolai szegregáció helyeslésével. Minél radikálisabb valaki a megoldás terén, annál inkább a szegregáció pártján áll (s persze ez megfordítva is igaz).

 

2.8. Tolerancia

 

Mindeddig főként olyan kérdésekre adott válaszokat elemeztünk, melyekre a válaszadóknak tagadó választ kellett adniuk ahhoz, hogy kivonják magukat a roma kisebbséget sújtó előítéletes, sztereotipizáló és diszkriminatív diskurzus hatalma alól. A kérdőívben volt egy kérdés, amellyel egy olyan állítást kínáltunk a válaszadóknak egyetértésre, ahol a tagadás jelentette az előítéletességet, a helyeslés pedig a toleráns, nyílt megközelítést. A szóban forgó állítás a következőképpen hangzott: „A cigányok ugyanolyanok, miként bárki más, vannak köztük jó és rossz emberek is.” Korábban is láttuk, hogy a cigányokra vonatkozó megismerési elemek világa távol áll a logikától. Ezt bizonyítja, hogy a felnőtt válaszadók átlagosan 3.8-ra osztályozták ezt az állítást. Ez az egyetértési átlag magasabb, mint az, amelyet a korábban tárgyalt cigány-fóbia állítás esetében láttunk.

 

A cigányokra vonatkozó, lényegében pozitív kijelentéssel („A cigányok ugyanolyanok, miként bárki más, vannak köztük jó és rossz emberek is.”) a civil környezetvédők szignifikánsan (átlagosan) nagyobb mértékben értenek egyet, mint a nemzeti radikálisok (az ötfokozatú skála átlagai rendre: 4.14, illetve 3.71). A „nem tudom” válaszok aránya a cigányokra nézve kedvező kijelentésnél is lényegesen eltér, mivel a nemzeti radikálisok 18 százaléka, míg a civil környezetvédők csupán 5 százaléka nem tudott válaszolni, vagy nem akarta véleményét felfedni.

 

A cigányokkal kapcsolatos intoleranciát az egyet nem értéssel mérve, azt látjuk, hogy a felnőttek körében kisebbségbe kerülnek a cigányellenesek (31 %) és többséget alkotnak a toleránsok (51 %). A létszámbecslés esetében nem találtunk szignifikáns kapcsolatot, de a társadalmi távolságérzet kapcsán már igen. Akik nem értenek egyet a toleráns állásponttal, azok kevésbé vagy egyáltalán nem akarnak vegyülni a cigányokkal. A tolerancia fordítottan függ össze a „tolvaj” és a „bűnöző” cigány képének elfogadásával. A cigány-paranoia hiányzik a toleráns válaszadókból, míg az intoleránsokra annál jellemzőbb. Az intoleráns válaszadók egyben radikális konfliktus megoldás hívei, míg a toleránsok a radikális megoldásokat elutasítják.

 

 

2.9. Nem cigányok cigányokról alkotott reprezentációja

 

A bemutatott változók nyolc különböző téma kapcsán jellemezték az országos reprezentatív minta körében a cigányokról kialakult reprezentációt. Ezek alapján a cigányokról alkotott reprezentáció negatív változata esetében a következő tünetegyüttesről beszélhetünk:

 

  • Nagy társadalmi távolság

 

  • Nagy és növekvő létszámbecslés

 

  • Előítéletes vádaskodás („tolvaj”, „bűnöző”)

 

  • Radikális konfliktus megoldás preferenciája (deportálás, szegregálás)

 

  • Kollektív paranoia (ártás)

 

  • Fóbia (félelemkeltő anticipáció)

 

  • Iskolai szegregáció

 

  • Intolerancia (erőltetett homogenizáció)

 

 

 

3. A zsidók megkülönböztetése

 

3.1. Társadalmi távolság

A cigányokkal szemben érzett társadalmi távolság felnőtteket jellemző adatainak ismertetése kapcsán láttuk, hogy a zsidók esetében sem a szomszédság, sem a munkatársi kapcsolat nem tűnik kizáró kategóriának a nem zsidó többség szemében. A partnerkapcsolat esetében azonban 51-os %-os idegenkedést találtunk. A válaszhiány ez esetben kirívóan magas (8 %) volt, ami a kérdés érzékenységére utal. A zsidókkal szemben érzett távolság indikátora lehet az is, ha megvizsgáljuk, hogy a három felkínált lehetőségből hányszor választotta a felnőtt válaszadó a távolságra utaló alternatívát.

 

5. táblázat. A zsidókkal szemben érzett távolságtartás

(százalékban)

 

Egy alternatívát sem választott

15

Egy alternatívát választott

9

Két alternatívát választott

28

Három alternatívát választott

37

Adathiány

11

 

Az összevont mutató megoszlása alapján az országos mintában 15 százalék azok aránya, akik maximális távolságot tartva a zsidóktól, semmiféle viszonyba nem kívánnak velük lépni. Ez a csoport lényegesen kisebb arányt képvisel azokkal szemben, akik mind a három távolság-alternatíva estében bejelölték a zsidókat (37 %).

3.2. Zsidókkal szemben érzett paranoia

A zsidók is rajta voltak azon a listán, amelyen felsoroltuk azokat a csoportokat, amelyekről a kérdezettek megítélhették, hogy tagjaik a múltban ártottak-e a magyaroknak. Az ötfokozatú (1: egyáltalán nem, 5: nagymértékben ártott) skála alapján, a felnőttek körében a zsidók 2.7 átlaggal a középmezőnyben helyezkedtek el, egy sorban az osztrákokkal, szlovákokkal, amerikaiakkal. A zsidók segítő szerepét az országos felnőtt minta tagjai (hasonlóan az oroszok és az amerikaiak hasonló átlagú osztályzatához) 2.4-re értékelték.

A kérdőívben felsorolt csoportok közül a nemzeti radikálisok a zsidókat sokkal ártalmasabbnak vélik, mint az országos reprezentatív, vagy a civil szervezeti minta tagjai. A zsidók csoportjáról (a románokkal és az oroszokkal azonos átlaggal) feltételezik leginkább, hogy ártottak a magyaroknak, míg a segítést megítélő listán már középen, a horvátokkal és az amerikaiakkal azonos helyen szerepelnek. (A nemzeti radikálisok mintájában a zsidók értékelésének átlaga az ártottak listában: 4.2, a segítettek listában: 2.16. A civil környezetvédők mintájában a zsidók értékelésének átlaga az ártottak listában: 2.79, a segítettek listában: 2.47).

 

A segítés” és az „ártás” két olyan kognitív elem, melyek pszicho-logikailag kizárják egymást. Ha csoportközi kontextusba helyezzük e két kognitív elemet, akkor nyilvánvaló, hogy annak a csoportnak a megítélése pozitív, mely a saját csoportot segítő szerepben jelenik meg, s annak a csoportnak a megítélése negatív, mely a saját csoportnak ártó szerepben tűnik fel. Mivel a megkérdezettek arról is ítéletet alkottak, hogy a zsidók ártottak-e a múltban a magyaroknak, illetve segítettek-e nekik, a két ítélet minden egyes személy esetében összevethető volt. Az összevont mutató szerint az országos felnőtt minta 32 %-a teljesen közömbös attitűdöt mutat ebben a kérdésben. További 21 % esetében nincs információnk arról, hogy miként vélekednek, mivel nem válaszoltak vagy egyik, vagy másik, vagy mindkét kérdésre. Intenzív zsidó-ellenességre gyanakodhatunk azok esetében, akik szerint a zsidók csak ártottak, s nem segítettek a magyaroknak a múltban. Az ő arányuk a mintában 6 %. Az ellenkező véglet, amikor a válaszadó úgy vélekedik, hogy a zsidók csak segítettek, és egyáltalán nem ártottak. Ez az attitűd ritkán fordul elő a mintában (2 %).

 

3.3. Politikai antiszemitizmus

Kérdőívünkben a Nyilaskeresztes Párt politikai programjából származó több programpont megítélését is kértük a válaszadóktól. Az egyik programpont a következő volt: „Zsidómentes Magyarország”. Erre az extrém követelésre az országos felnőtt minta 13%-a egyetértően reagált.

A szélsőséges politikai kijelentéseket tartalmazó skála egyik állítása Magyarország romlásának okaként a „zsidó nagytőkések kizsákmányolását” jelölte meg. Háromfokozatú skálát használva (3: maximális elutasítás, 1: maximális elfogadás) a felnőtt mintán 1.9-es átlagot kaptunk.

 

A magyarság nemzeti tragédiájának listáján szerepeltettük az 1944-es zsidóüldözést (holokauszt). Ezzel kapcsolatosan a megkérdezetteket arra kértük, hogy döntsék el: a holokauszt besorolható-e, vagy sem a magyar történelem három legnagyobb nemzeti tragédiái közé? A felnőtt megkérdezettek 64 %-a szerint a holokauszt nincs a három legnagyobb nemzeti tragédia között. ( A 2. magyar hadsereg doni pusztulása 76 % szerint nincs benne az első három nemzeti tragédia között.)

 

A megkérdezetteket arra kértük, hogy becsüljék meg a magyarországi holokauszt áldozatainak létszámát. A megkérdezettek 23%-a erre a kérdésre nem válaszolt, 27 %- millión felüli számot mondott. A relatív többség (31 %) több százezres nagyságrendben tartotta számon az áldozatokat, míg százezer alatti áldozatról a megkérdezettek ötöde (19 %) számolt be.

 

A holokausztért viselt felelősség okainak megítélése a következő eredményeket hozta:

 

6. táblázat. Felelősség a magyar zsidók gettóba zárásáért és Auschwitzba deportálásáért

(„igen” válaszok aránya százalékban)

 

Hitler és az akkori német kormány

95

a német SS és a Gestapo

86

az akkori magyar kormány

55

a csendőrség és a magyar hivatalnokok

50

Horthy Miklós kormányzó

48

Sztálin és a szovjet vezetés

36

a német lakosság

32

gazdag, vagyonos zsidók

26

keresztény egyházak

26

Churchill és a brit vezetés

26

Roosevelt és az USA vezetése

25

az akkori zsidó vezetők

24

a pápa

24

a magyar lakosság

13

a zsidó lakosság

11

 

Hasonlóan az országos reprezentatív minta eredményeihez, a nemzeti radikálisok is Hitlert és a német kormányt, valamint a német fegyveres alakulatokat (SS, Gestapo) teszik leginkább felelőssé a zsidók deportálásáért, azonban a felelősséget megnevező válaszok aránya jelentősen alacsonyabb. A további sorrendek eltérése mögött a nemzeti radikális szervezet ideológia világképének jellemzőit fedezhetjük fel. Az országos mintához – és az ettől csekély mértékben eltérő civil környezetvédőkhöz viszonyítva – a radikális csoportban számottevően többen vannak, akik az áldozat szerepébe kényszerített zsidókat – elsősorban a gazdagokat, a vezetőket, és a zsidó lakosságot – okolják a holokausztért. Az eltérések másik tematizálható jellegzetessége szerint a korabeli magyar kormányzat, Horthy Miklós kormányzó és a csendőrség felelősségét a nemzeti radikálisok közül jóval kevesebben nevezték meg, mint az országos felnőtt, vagy a civil környezetvédő minta tagjai. A magyar lakosságot egyetlen nemzeti radikális válaszadó sem vélte felelősnek, de a keresztény vallás (egyház, pápa) reprezentánsainak felelősségét is az átlagosnál kevesebben jelölték meg.

 

A következő táblázatban zárójelek közé írt arányok a válaszhiányokat jelentik, melyeket részben azzal magyarázunk, hogy funkciójuk talán a leplezés. A megkérdezettek így akarják elkerülni nemzeti radikalizmus ideológiai-tematikai reprezentációinak nyílt vállalását. A világháborús német hadsereg, a korabeli zsidóság szerepének megítélésében a közgondolkodást egyfajta konszenzus jellemzi, amit a felnőtt minta adatai is mutatnak. Egy szokatlan interjúszituációban bizonyára feszültséget, disszonanciát indukál az olyan nyílt állásfoglalás, amely megkérdőjelezni a többségi konszenzust. Alaposabb vizsgálódás után azonban úgy láttuk, hogy a válaszhiányokat (nem tudom válaszok) főként a nemzeti radikálisok többségét jellemző alacsony iskolai végzettségnek is tulajdonítható ismerethiányok magyarázzák. Bizonyára ennek köszönhetők a szovjet, brit és amerikai vezetők és vezetés felelősségének megítélésére vonatkozó változóknál szintén megfigyelhető magas válaszhiány arányok is.

 

 

7. táblázat. Felelősség a magyar zsidók gettóba zárásáért és Auschwitzba deportálásáért – szervezeti minták

(az „igen” válaszok és a válaszhiányok aránya százalékban)

 

 

nemzeti radikálisok

civil környezetvédők

Hitler és az akkori német kormány

60 (30)

97 (2)

a német SS és a Gestapo

52 (28)

93 (3)

gazdag, vagyonos zsidók

40 (31)

33 (6)

az akkori zsidó vezetők

32 (29)

33 (8)

Sztálin és a szovjet vezetés

23 (29)

29 (9)

Churchill és a brit vezetés

22 (30)

26 (10)

Roosevelt és az USA vezetés

21 (31)

26 (10)

az akkori magyar kormány

17 (7)

68 (5)

a papa

16 (4)

27 (8)

a zsidó lakosság

15 (20)

11 (4)

a csendőrség és a magyar hivatalnokok

8 (4)

54 (6)

a német lakosság

8 (5)

20 (6)

Horthy Miklós kormányzó

4 (5)

54 (8)

keresztény egyházak

3 (4)

27 (8)

a magyar lakosság

0 (3)

16 (6)

 

 

3.4. Szélsőséges politikai antiszemitizmus

A legszélsőségesebb politikai antiszemitizmus mutatójának azt tekintettük, ha valaki helyeselte a „zsidómentes Magyarország” programját, s egyidejűleg úgy vélte, hogy magukat a zsidókat is felelősség terhelte azért, hogy 1944-ben sor került gettóba zárásukra és deportálásukra. Az országos reprezentatív felnőtt minta 70 %-a mindkét kérdésre tagadóan válaszolt. A két kérdés közül az egyikre igenlően válaszolt a megkérdezettek 16 %-a, s mindössze 3 % volt azok aránya, akik mindkét kérdésre a politikai antiszemitizmus jegyében válaszoltak.

Az előző logika alapján képzett csoportok arányait tekintve, a civil környezetvédők politikai antiszemitizmusának mértéke gyakorlatilag megegyezik a felnőtt mintára jellemző arányokkal.1 Ezzel szemben a nemzeti radikálisok csupán 24 %-a utasította el mindkét állítást és 15 %-a tekinthető az erősen szélsőséges (mindkét kérdésre igennel válaszolt), 25%-a az inkább szélsőséges (legalább az egyik kérdésre igennel válaszolt) politikai antiszemitizmus képviselőjének.

 

1 A civil környezetvédők politikai antiszemitizmusának jellemzői: mindkét állítást elutasítja 67 %, legalább egyik állítást elfogadja 16 %; mindkét állítást elfogadja 3 %.