Felszabadulás: bosszú és megtorlás


Írta: Kádár Gábor-Vági Zoltán

Túlélési stratégiák - projekt

 

„A németek eltűntek. Az őrtornyok üresen álltak. Ma úgy gondolom, hogy már csak Auschwitz puszta létezése miatt sem volna szabad senkinek gondviselésről beszélni, de akkor, ott szélként söpört végig a lelkeken a nagy bibliai megmenekülések története” – így emlékezett Primo Levi olasz író arra a napra, amikor a SS-őrség elhagyta a monowitzi koncentrációs tábort.1 Vincze Lászlót Ausztriában szabadították fel az amerikai csapatok, április 30-án, hétfő délután fél kettőkor. A megmenekülés pillanatát ő is katartikus élményként idézte fel: „Még nem tudom, mit hoz a holnap, mi vár rám, jó vagy rossz, mit tartogat számomra még a balsors, azt azonban ezekben a felemelő pillanatokban tudtam, hogy ez a dátum, mostani második megszületésem hátralévő életem utolsó percéig emlékezetes lesz.”2 Hasonlóképpen fogalmazott Klein Cecília is a felszabadulás napjára emlékezve: „Május 5-e volt, újjászületésünk napja”.3

 

Mások már nem voltak abban a fizikai és mentális állapotban, hogy átérezhessék a pillanat katarzisát. A marosvásárhelyi Szűcs László 1944-ben ugyanazt az utat járta be, mint sok ezer másik magyar zsidó. 1944-ben Auschwitzba deportálták. Innen Mauthausenbe, majd annak altáborába, Ebensee-be hurcolták. Az amerikai hadsereg Szűcs számára az utolsó pillanatban érkezett. Még néhány nap, és agyongyötört szervezete feladata volna a harcot. „Sorra bújtak elő a félholtak, összevissza támolyogtunk a tábor főtere felé, ott aztán pár ezer agyonéhezett emberi roncs találkozhatott hamarosan az amerikai hadsereggel. Őrületes jelenet volt. Már annak, aki állva élte át, s valóban a főtéren. Mert jómagam az erdőszélen hevertem […] mert nem volt már jártányi erőm.” Hamarosan megérkeztek a várva-várt felszabadítók. „Kedvem lett volna sírni a meghatottságtól. Így fogalmazok: kedvem lett volna, mert hiába volt kedvem, én akkorra már kőből voltam, minimum fából. Mégis tudtam [kiemelés az eredetiben], milyen megindító és csodás pillanatok ezek”.4

 

A felszabadítók

 

A halál torkából megszabadult deportáltak a felszabadítókat rendkívüli, már-már mitikus figuráknak látták. Vincze szerint az amerikaiak valamennyien „hatalmas termetű, kitűnően adjusztált” férfiak voltak.5 Levi először négy szovjet lovas katonával találkozott, akik vállhoz emelt puskával, dermedten nézték a hullahegyek közül elővánszorgó, csontvázszerű foglyokat. „Csodásan testet öltött, valóságos alakoknak láttuk őket, akik hatalmas lovaik hátán függve (az út magasabban volt, mint a tábor) a szürke ég hátterében mozdulatlanul állják az olvadás fenyegető, nedves széllökéseit”.6 Talán nem véletlen, hogy a torgaui tábor egyik bunkerében lapuló deportált éppen így fogalmazott, amikor a DEGOB-irodán elmesélte megmenekülése történetét: „Másnap délelőtt következett be felszabadulásunk. Amerikai ejtőernyősök szálltak le hozzánk. Sírtunk boldogságunkban.”7

 

A vizsgált DEGOB-jegyzőkönyvek elsöprő többsége (3158 darab, 87 %) beszámolt a felszabadítók nemzetiségéről. 57 százalékuknak az amerikai, több mint negyedüknek a szovjet, 15 százalékuk számára pedig a brit hadsereg hozta el a rabság végét.

 

1. ábra. A felszabadítók nemzetiségének megoszlása (3158 válasz)

DEGOB-tanulmany-BosszuMegtorlas_html_1abra

 

Látható, hogy az angolszász csapatok együtt majdnem a válaszadók háromnegyedét szabadították fel. A táborok evakuációja során jelentős felvevőállomásként működő lágerrendszereket (Bergen-Belsen, Buchenwald, Mauthausen, Dachau, Neuengamme) valóban a brit-kanadai és az amerikai csapatok érték el. A fogolycsoportokat mozgató (és a végén gyakran magára hagyó) SS és egyéb alakulatok is igyekeztek inkább az angolszászok kezére, mint szovjet fogságba kerülni. Így az úton lévő szállítmányokat is gyakran az amerikai vagy a brit csapatok szabadították fel. Az angolok „részesedése” két ok miatt ilyen alacsony. Egyrészt valóban kevesebb nagy lágerkomplexum (Bergen-Belsen és Neuengamme) kapujában tűntek fel, mint a tengeren túliak. Másrészt sok túlélő amerikaiként emlékezett rájuk. Bergen-Belsen egykori foglyai közül sokan számoltak be amerikai felszabadítókról, holott a tábort a britek érték el. 8

 

Nézzük, hogyan emlékeztek az egyes sorstípusokba tartozók a felszabadítók nemzetiségére. Az Auschwitz-sorstípusú válaszolók majdnem mindegyike (1871 személy, 89,6%) említette ezt.

 

2. ábra. A felszabadítók nemzetisége az Auschwitz-sorstípusban ( 1871 válasz)

 

DEGOB-tanulmany-BosszuMegtorlas_html_2abra

 

A Budapestről deportált zsidók zöme (mintegy kilenctizedük, 336 fő) is megjelölte megmentőik nemzetiségét. A megoszlás a következő volt.

 

3. ábra. A felszabadítók nemzetisége a budapesti sorstípusban ( 336 válasz)

 

DEGOB-tanulmany-BosszuMegtorlas_html_3abra

 

Hasonlóan a másik két csoporthoz, a munkaszolgálatosok elsöprő többsége (949, 85,4 %) is azonosította felszabadítóikat. 86 százalékuk az amerikai hadsereget jelölte meg, és csak 10 százalékuk a szovjeteket. Ez azzal magyarázható, hogy a háború végén deportált munkaszolgálatosok szinte kizárólag olyan táborokba (Mauthausen és altáborai) kerültek, amelyeket az amerikai hadsereg foglalt el.

 

4. ábra. A felszabadítók nemzetisége a munkaszolgálatosoknál (949 válasz)

 

DEGOB-tanulmany-BosszuMegtorlas_html_4abra

 

Megtorlások

 

Dina Wardi, a holokauszt túlélőinek gyermekeit vizsgáló pszichológus beszámolója szerint számos páciense szenvedett szülei teljesen váratlan és indokoltatlan dühkitöréseitől. A szakember ezt azzal magyarázta, hogy a holokauszt idején ezek az emberek hosszú ideig kénytelenek voltak folyamatosan elfojtani kínzóikkal szembeni jogos haragjukat.9 Előfordult ugyanakkor, hogy ez a nagyon is indokolt düh rögtön a felszabadulás után kirobbant. Horvát Ernő Mauthausen egy melléktáborában érte meg a rabság végét. „Megmutatkozott köztünk az egy év, illetve sokunknál a még hosszabb idő óta elfojtott rettenetes emberi szenvedély is” – emlékezett később. „Mire visszaérkeztünk a barakkunkba, a közeli 7-es és 5-ös barakk már lángokban állt, talán a lengyelek gyújtották fel, a két égő barakk előtt pedig vérbe fagyva feküdt két kápó […] A két kápót követte a többi. Egymás után verték agyon a felszabadult Hӓftlingek a kezük ügyébe kerülő kápókat”.10 A már említett Vincze László arról számolt be, hogy miután az amerikaiak lefegyverezték az őröket, volt rabtársa, Schneider Ernő „odalépett az SS mellé, megragadta annak a földre letett fegyverét a csövénél fogva, és minden megmaradt erejét összeszedve, a puskatussal fejbe vágta az őrmestert”.11 Rózsa Ágnest egy nürnbergi gyártelepen érte a felszabadulás. Itt „az egyik SS-nő civilbe öltözött. A lengyel lányok kiráncigálták a sorból, s megrugdalták. Rózsi mentette meg, ragadta ki végül a lengyelek kezei közül.”12

 

Előfordult, hogy a felszabadítók, felháborodva a lágerben tapasztalt borzalmakon, maguk kezdtek spontán igazságtételbe. A legismertebb ilyen eset a dachaui volt, amelynek során a 42. amerikai gyalogoshadosztály emberei a hullahegyek láttán fejüket vesztve körülbelül 50 SS-t agyonlőttek. Az eset „pikantériája”, hogy ezek az SS-ek csak az utolsó napokban érkeztek a tábor külső őrzésére, amikor az eredeti táborőrség távozott. Így semmi közük nem volt a táborban elkövetett atrocitásokhoz. A mészárlás után az amerikai hadseregben vizsgálat indult, amit hamarosan eltussoltak.

 

A szerbiai Borban a magyar munkaszolgálatosokat felszabadító jugoszláv partizánok is kivégezték azokat a keretlegényeket, akik a foglyok szerint a legbrutálisabban bántak velük. Az egyik munkaszolgálatos így emlékezett az esetre: „A 2000 főből álló menet legelején voltunk ... amikor az út kanyarójához (sic!) értünk puskacsővel találtam szemben magam. Felnéztem és látom, szerbruhás civil sapkáján szovjet csillaggal egy férfi tartóztatott fel, kezembe nyomott két kézi gránátot és intett, hogy azonnal menjek be az erdőbe ... egy kis tisztáson ott találtuk a keretet teljesen lefegyverezve és ott gyülekeztek a muszosok. ... A lefegyverzett keret őrzői között ott találtuk azt a hölgyet, aki a táborparancsnokunkat, Torma zászlóst boldogította szerelmével, és mint megtudtuk a partizánok első vonalbeli kémszervezetéhez tartozott. Torma zászlós úr öt perc alatt elbúcsúzott az árnyékvilágtól. A keretből kiválasztottuk azt a pár embert, aki rendesen viselkedett velünk. Csillagos kabátot adtunk nekik és magukkal vittük, a többit a partizánok a leggyorsabb időn belül kivégezték." A hálás munkaszolgálatosok mindannyian jelentkeztek Tito hadseregébe. „Jelentkezésünket azonban kollektíve nem fogadták el, mondván eleget szenvedtünk.”13

 

Több DEGOB-túlélő is úgy emlékezett, hogy Bergen-Belsenben és altáboraiban az angolok néha a foglyok kezére adták a különösen brutális őröket és fogolyfunkcionáriusokat. Egyikük szerint például „1945. április 15.-én az angolok felszabadítottak. Irka nevű lengyel nőt, aki Auschwitzból velünk jött, felakasztották a Häftlingek. Az angolok mikor bejöttek, megkérdezték, hogy ki bánt velünk rosszul és megengedték, hogy a Häftlingek azokkal, akik őket kínozták szabadon rendelkezhetnek, így történt, hogy a Caponőt kivégezték”14 Egy Kárpátaljáról származó asszonynak hasonló élménye volt: „1945. április 15 -én az angolok felszabadítottak. Bepanaszoltuk nekik a vezetőinket és az angolok azt mondták, hogy akik rosszak voltak hozzánk, azokkal tegyünk, amit akarunk. Hát mi erre azokat egy kicsit megleckéztettük. Aki a hajunkat tépte azt jól megcibáltuk, a másiknak a haját levágtuk és a harmadikat levetkőztettük, körül járattuk vele háromszor a lagert, és azt kellett neki mondani, hogy így csináltam én is a deportáltakkal, ezért jártam így.”15 Voltak ennél brutálisabb büntetések is: „Az angolok azután kiszabadítottak bennünket; hallottuk, hogy másnap elfogták az oberschaarführert, levetkőztették teljesen meztelenre, és elevenen vágtak le belőle húsdarabokat.”16 Egy másik beszámoló szerint ugyanitt „a megvadult oroszok és partizánok a Capo-kat mind agyonverték, de volt olyan, aki nagy dühében a kezüket, lábukat vágta le. Mindegyikünk igyekezett ezeken bosszút állni.”17

 

Voltak, akik a felszabadulás után a lágeren kívül is vadászni kezdtek egykori kínzóikra. Egy Nagyszőlősről származó férfi Neustadban csatlakozott az britekhez és „innen mentünk ki angol katonákkal a bujkáló SS-eket összeszedni. Bergen-Belsenben is voltunk, itt sikerült sok nyilast is elkapni, el is intéztük őket rövid úton”. 18 Az Ungvárról deportált Kalus Rózsi egy magyar SS nyomára bukkant, és a helyi cseh hatóságok kezére juttatta: „Behívattam egy nemzetőrt és ennek segítségével elvezettem a városi rendőrségre, ahol tagadni kezdett. Faggattuk, én is adtam neki két pofont, a nemzetőr is, akkor bevallotta, hogy tényleg SS katona volt, és hogy a Breslau lágerben teljesített szolgálatot. Erre azután összekötöztük, a hátára az SS jelet krétával ráírtuk és váráson kívüli kaszárnyába vittük. Az úton a felháborodott emberek össze akarták verni. Bevitték ott a kaszárnyába, a kínzókamrába, egy ideig néztem kínzását, de azután már nem bírtam idegekkel, hallottam, hogy másnap kivégezték.”19

 

Mások a katonai hatóságoktól független akciókba kezdtek. A Sachsenhausenben felszabadult egykori tisztviselő így emlékezett: „Mikor szabadok lettünk, másodmagammal az erdőben bujkáló SS-ekre mentünk vadászni, talált géppisztolyokkal.”20 Az Ebensee-ben megmenekült Jechezékel Hárfenész úgy magyarázta a magánakciókat, hogy a katonai hatóságoknak átadott volt őrök elleni eljárás hosszadalmas volt, „ezért az egykori rabok új módszerhez folyamodtak: nem akartak harcolni a hatóságok ellen, de ha elkaptak egy náci bűnöst, végeztek vele”.21 A visszaemlékező szerint előfordult, hogy a helyiek megpróbálták megvédeni az egykori lágerőrt, ezért szabályos verekedés tört ki a lakosság és a zsidók között. Nem ez volt az egyetlen feszültségforrás az egykori foglyok és a helyiek között. Mauthausen környékén például volt rabok nagyobb csoportjai járták a vidéket és osztrák tanyákat fosztogattak.22

 

Megoszlások


35 megtorlást említő jegyzőkönyvben az amerikaiak voltak a felszabadítók,23 ez az összes beszámoló kétharmada. A túlélők emlékei szerint megtorlások 18 helyszínen zajlottak. A nagy koncentrációs táborokban, mint Dachauban, Buchenwald24 és Mauthausen25 is került sor leszámolásra. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint ezekben a rabok és felszabadítóik is részt vettek. Ebensee-ben, Staltachban, Eggenfeldenben, Wolsbergben, Buchbergben, Geistlingben, Holleischenben és Landsbergben viszont jobbára a foglyok álltak bosszút. Salzwedelben az amerikai csapatok hajtották végre a megtorlást: hét jegyzőkönyvből öt26 őket jelölik meg bosszúállóként.

 

Az angol csapatok és az általuk felszabadított foglyok Bergen-Belsenben is megtorolták az őrök és lágerfunkcionáriusok korábbi tetteit. Erről hét jegyzőkönyv is tanúskodik.27 Ahogy említettük, az angolok általában megkérdezték a foglyokat, hogy ki bánt velük rosszul, és azokat átadták a raboknak: tegyenek velük, amit akarnak.

 

Stutthofban és Unterlussben a rabok vették kezelésbe korábbi kínzóikat. A szovjet csapatok által felszabadított túlélők kilenc esetben említenek erőszakos cselekményeket. Itt minden eset más-más helyszínre vonatkozik. Így Theresienstadt, Oranienburg, Auschwitz-Birkenau, Grosslippen, Georgenthal, Barth és Freudenthal mind helyszíne volt valamifajta leszámolásnak. Az utóbbi három esetben a Vörös Hadsereg, a csehországi Grosslippenben a helyiek, míg az összes többiben a felszabadult rabok hajtották végre a megtorlásokat.

 

Az alábbi táblázatból kiderül, hogy a jegyzőkönyvekben említett 28 helyszínen lezajlott megtorló akciókból négyben (Bergen-Belsen, Dachau, Mauthausen és Buchenwald) a rabok és felszabadítóik közösen álltak bosszút a nácikon. Ezek közül három esetben az amerikai csapatok, egy ízben pedig a britek vettek részt a megtorlásokban. A felszabadítók önállóan szintén öt esetben alkalmaztak erőszakot: Salzweldenben és Flossenbürgben az amerikaiak, míg Georgenthal, Barth és Freudenthal környékén a szovjet csapatok vették saját kezükbe az igazságszolgáltatást.

 

Az 1. táblázatban a felszabadítók nemzetisége szerint osztottuk el az eseteket.

 

1. táblázat. Felszabadítók, helyszínek és a megtorlást elkövetők, valamint az említések száma

Felszabadítók

Megtorlások említése

Elkövetők

hány jegyzőkönyvben

Amerikai

KL Dachau

rabok és felszabadítóik

4

Amerikai

Lauingen (KL Dachau)

rabok és felszabadítóik

1

Amerikai

Landsberg (KL Dachau)

rabok és felszabadítóik

1

Amerikai

Buchberg (KL Dachau)

Rabok

1

Amerikai

KL Buchenwald

rabok és felszabadítóik

4

Amerikai

Ostorode am Harz (KL Buchenwald)

Rabok

1

Amerikai

KL Mauthausen

Rabok

1

Amerikai

Günskirchen (KL Mauthausen)

rabok és felszabadítóik

4

Amerikai

Ebensee

Rabok

2

Amerikai

Holleischen

Rabok

1

Amerikai

Wolfsberg (KL Gross-Rosen)

Rabok

1

Amerikai

Egenfelden

Rabok

1

Amerikai

Staltach

Rabok

2

Amerikai

Geistling

Rabok

1

Amerikai

Salzwedel (KL Neuengamme)

Felszabadítók

7

Amerikai

Neustadt-Glewe (KL Ravensbrück)

nincs megjelölve

1

Amerikai

KL Flossenbürg

Felszabadítók

1

Amerikai

Nürnberg

Rabok

1

Angol

KL Bergen-Belsen

rabok és felszabadítóik

11

Angol

KL Stutthof

Rabok

1

Szovjet

KL Auschwitz-Birkenau

Rabok

1

Szovjet

Grosslippen

Helyiek

1

Szovjet

Barth (KL Ravensbrück)

Felszabadítók

1

Szovjet

Georgenthal

Felszabadítók

1

Szovjet

Theresienstadt

Rabok

1

Szovjet

Freudenthal (KL Auschwitz)

Felszabadítók

1

Szovjet

Oranienburg

Rabok

1

Szovjet

Dörnau (KL Gross-Rosen)

rabok és felszabadítóik

1

 

A 2. számú táblázatban a leszámolások elkövetői szerint csoportosítottuk a jegyzőkönyveket. Ebből kiderül, hogy a rabok összesen 14 helyszínen álltak bosszút fogvatartóikon. Egy helyen a britek, három helyen a szovjetek, míg tíz helyütt az amerikaiak voltak tanúi a felszabadított rabok dühének.

 

A DEGOB-jegyzőkönyvek szerint a reguláris szövetséges csapatok önállóan összesen öt ízben hajtottak végre erőszakos cselekményeket (két helyszínen az amerikaiak, három esetben pedig a szovjet csapatok). Hét alkalommal a rabok felszabadítóikkal közösen vezettek megtorló akciókat.

 

  1. táblázat. Megtorlások a végrehajtók szerint csoportosítva

Elkövetők

Megtorlás helyszíne

Felszabadítók

hány jegyzőkönyvben

Rabok

Buchberg (KL Dachau)

Amerikai

1

Rabok

Ostorode am Harz (KL Buchenwald)

Amerikai

1

Rabok

KL Mauthausen

amerikai

1

Rabok

Ebensee

amerikai

2

Rabok

Holleischen

amerikai

1

Rabok

Wolfsberg (KL Gross-Rosen)

amerikai

1

Rabok

Egenfelden

amerikai

1

Rabok

Staltach

amerikai

2

Rabok

Geistling

amerikai

1

Rabok

Nürnberg

amerikai

1

Rabok

KL Stutthof

Angol

1

Rabok

KL Auschwitz-Birkenau

Szovjet

1

Rabok

Theresienstadt

Szovjet

1

Rabok

Oranienburg

Szovjet

1

Felszabadítók

Salzwedel (KL Neuengamme)

amerikai

7

Felszabadítók

KL Flossenbürg

amerikai

1

Felszabadítók

Barth (KL Ravensbrück)

Szovjet

1

Felszabadítók

Georgenthal

Szovjet

1

Felszabadítók

Freudenthal (KL Auschwitz)

Szovjet

1

rabok és felszabadítóik

KL Dachau

amerikai

4

rabok és felszabadítóik

Lauingen (KL Dachau)

amerikai

1

rabok és felszabadítóik

Landsberg (KL Dachau)

amerikai

1

rabok és felszabadítóik

KL Buchenwald

amerikai

4

rabok és felszabadítóik

Günskirchen (KL Mauthausen)

amerikai

4

rabok és felszabadítóik

KL Bergen-Belsen

Angol

11

rabok és felszabadítóik

Dörnau (KL Gross-Rosen)

Szovjet

1

Helyiek

Grosslippen

Szovjet

1

nincs megjelölve

Neustadt-Glewe (KL Ravensbrück)

amerikai

1

 

Az amerikai csapatok dominanciája a megtorlást elkövető felszabadítók csoportjában nyilván nem azt jelenti, hogy az USA hadserege fegyelmezetlenebb vagy kíméletlenebb lett volna, mint mondjuk a szovjet egységek. A magas szám az 1. ábrán látható jelenséggel magyarázható: nevezetesen, hogy a DEGOB-minta túlélőit túlnyomó részben az amerikaiak szabadították fel. Így a valószínűleg egyébként mindenütt előforduló megtorlások az USA túlsúlyával jelentkeznek a mintán.

 

A bosszú hiánya


Annak ellenére, hogy az elképzelhetetlen megpróbáltatásokon átment, megkínzott, sokszor családtagjaikat elvesztő foglyoktól meglehetősen kézenfekvő reakció lett volna a harag agresszív kitörése, nagyon kevés DEGOB-jegyzőkönyvben tűnik fel a megtorlás. Az Auschwitz-sorstípusba tartozó túlélőknél 2088 válaszoló közül 40 jegyzőkönyvben számolnak be erről (mintegy 2%). A budapestiek közül hatan beszéltek megtorlásról. Ezek mindegyike a volt Hӓftlingek részvételével zajlott. A munkaszolgálatosok esetében összesen tíz incidens került elő. Hárman emlékeztek rabok, míg öten a felszabadítók bosszújára, ketten pedig mindkét csoport részvételével zajló leszámolást említettek.

 

Összesen tehát 56 esetről van szó, és ebből is csupán 32 incidensben vesznek részt volt foglyok. A 3629 jegyzőkönyvnek ez mindössze 0,9 százaléka. A cselekmények súlya ráadásul igen széles skálán mozog: a hajlenyírástól a nyilvános megalázáson keresztül egészen a kínzásokig, agyonverésekig, kivégzésekig terjed. Az extrém brutalitás eseteinek száma tehát még a 0,9 százaléknál is kisebb. Ezt az alacsony mutatót összetett okok magyarázzák. Nagyon sok helyen az őrség még a tábor felszabadulása előtt elhagyta a tábor, úgyhogy nem volt kin bosszút állni. Másrészt számos deportált egyszerűen nem volt abban a fizikai és mentális állapotban, hogy a megtorlásra gondolhasson. A túlnyomó többség ráadásul valószínűleg még akkor sem ragadtatta volna magát ilyen cselekményre, ha képes rá és lehetősége is adódik. Végül nem kizárt, hogy némi látencia is szerepet játszik ebben a nullához közelítő számban. A hazatérők közül sokan nyilván nem voltak büszkék arra, hogy egykori kínzóikat – még ha jogos felindulásból is – brutálisan megverték vagy megölték. Így inkább hallgattak róla.

 


 

1 Levi 1994, 201. o.

2 Vincze 1996, 512. o.

3 Klein 1988, 104. o.

4 Szűcs 1998, 194. o.

5 Vincze 1996, 511. o.

6 Levi 1994, 228. o.

7 16. jkv.

8 Lásd például 84., 117., 254. jegyzőkönyveket. A válaszolók tizede beszámol ugyan a felszabadítókról, ám anélkül, hogy nemzetiségüket említené. Előfordul az is, hogy különböző jegyzőkönyvekben ugyanannál a településnél, tábornál más-más nemzetiségű felszabadítókat említenek.

9 Wardi 1995, 129. o..

10 Ötvös 1997, 180. o. A kápók a lágerekben kinevezett munkafelügyelők voltak, akik a megkülönböztetett bánásmód és ellátás fejében általában igen kegyetlenül bántak fogolytársaikkal.

 

11 Vincze 1996, 512. o.

12 Rózsa 1978, 275. o.

13 3603. jkv.

14 1780. jkv.

15 1608. jkv

16 1523. jkv

17 87. jkv

18 2905. jkv.

19 174. jkv.

20 65. jkv.

21 Hárfenész 1993, 102. o.

22 Szita 2000, 255. o.

23 Ahol nyilvánvaló volt, hogy a nyilatkozó tévedett a felszabadítók nemzetiségével kapcsolatban, ott javítottuk az adatokat.

24 Dachaut és Buchenwaldot, 4-4 jegyzőkönyvben említik. Dachauhoz tartozó három kisebb tábort említenek még ezen kívül (Lauingen, Landsberg és Buchberg).

25 Mauthauseni leszámolást öt jegyzőkönyvben említenek, ide értve a Mauthauseből Günskirchenbe vezető halálmenetet is.

26 Egy jegyzőkönyv nem tesz említést arról, hogy kik hajtották végre a megtorló akciókat, egy pedig a foglyoktól beszél.

27 A hét jegyzőkönyvből egy említi, hogy mindkét csoport részt vett a leszámolásban, míg három szerint a rabok, egy szerint pedig a felszabadítók végezték a megtorlást. Két jegyzőkönyvben nem szólnak az elkövetők hovatartozásáról.

 

A bibliográfiát lásd itt.