Hazatérés és kivándorlás


Írta: Kádár Gábor-Vági Zoltán

Túlélési stratégiák - projekt

 

Kertész Imre Nobel-díjas regényének főhőse, Köves Gyuri a koncentrációs táborból hazatérve ellentmondásos fogadtatásban részesül. Van, aki kétségbe vonja a gázkamrák létezését, és tulajdonképpen Köves szenvedéseit is. Mások együttérzéssel telve kérik, meséljen megpróbáltatásairól, és nem értik, hogy erre nem képes. Lakásában már idegenek laknak, akik be sem nem engedik a deportálásból hazatért fiút. Apja haláláról a holokausztot Budapesten túlélő szomszéd zsidóktól értesül. Az ezt követő rosszízű, kölcsönös értetlenséggel teli beszélgetés során Gyuri és Fleischmannék megpróbálják elmondani egymásnak, hogy mit és miért tettek, vagy nem tettek a megelőző hónapok alatt. A regény utolsó jelentében Köves (tulajdonképpen maga Kertész) megáll a ház előtt: „[…] ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet.” A DEGOB-jegyzőkönyveket tollba mondó túlélők ugyanezt tették: hazatértek, és minden megpróbáltatás, veszteség dacára megpróbálták folytatni életüket.

 

 

 

Hazatérés


1945 tavaszán megnyíltak a koncentrációs táborok kapui. A szükséges fizikai és mentális rehabilitáció után sok tízezer magyar zsidó indult haza. A DEGOB 1946 szeptemberéig 83.331 visszatérőt regisztrált. A legtöbben (25.678 fő) 1945 júniusában érkeztek.1

 

Összesen 147 túlélő számolt be támogató, pozitív gesztusokról, amelyek a hazatérés alatt az országhatáron kívül érték őket. A segítségnyújtók a legkülönbözőbb nemzetekhez tartoztak: voltak köztük csehek, németek, osztrákok, lengyelek, magyarok. Elsősorban civilek siettek a deportáltak segítségére, a hivatalos szervek közül főleg a Vöröskeresztre emlékeztek szívesen a hazatérők.

 

A deportáltak egységesen rendkívül pozitívnak ítélték a cseh lakosság viselkedését. Mermelstein Mayert Theresienstadtban szabadította fel a szovjet hadsereg. Kívánságát, hogy egyedül, transzporton kívül térhessen haza, megtagadták az orosz hatóságok. Mermelstein erre megszökött, és egy cseh családnál húzódott meg. „Levágtak két libát, megsütötték az útra, adtak hozzá egy szép fonott kalácsot, három liter bort, egy kulacs konyakot.”2 Hasonlóképpen emlékezik Goldstein Adél is. „A csehek nagyon örültek nekünk, úgy bántak velünk mindnyájan külön-külön, mintha saját testvérük lettünk volna. Igyekeztek mindenben segítségünkre lenni.”3 Egy másik túlélő szerint „már szinte sok is volt, amit a deportáltakkal Prágában csináltak. Minden szálloda, színház, mozi nyitva állott előttünk, az utcán pénzt adtak az emberek.”4 Egy oberwüstegiersdorfi lágerből szabadult deportáltnak hasonló élményei voltak: „A cseh lakosság elképzelhetetlen jósággal kezelt bennünket deportáltakat, elláttak bennünket nemcsak a legjobb élelmezéssel, hanem a saját lakásukat adták rendelkezésünkre.”5

 

Magyarországi tapasztalatokról mindössze 26-an számoltak be. Ebben pozitív és negatív gesztusok egyaránt szerepelnek. A Husztól elhurcolt Zelkovics Móric például megjegyezte: „a fogadtatás magyar részről nagyon rendes volt”.6 A negatív élmények nagy része akkor érte a hazatérőket, amikor ráébredtek, hogy vagyontárgyaiknak részének lába kelt. Egy Rákospalotára visszatérő család szerint „lakásunkból ágyneműt, bútort, minden széthordtak a jó szomszédok és most semmink sincs a világon”.7 A Türkheimből hazaérkező Wassermann Ármin arra panaszkodott, hogy az „ismerősöknél elhelyezett holmimból semmit sem akartak visszaadni és az az egy ruhám maradt meg, amit a feleségem mentett meg úgy, hogy a nagy téli hidegekben a gettóban az én ruhámat viselte.”8

 

Ezek az incidensek előrevetítették a problémát, amely a következő hónapok, évek legtöbb konfliktusát generálta zsidók és nem zsidók között. Sok túlélő nem kapta vissza a keresztény ismerősöknél, barátoknál elhelyezett javait. Mások vadidegeneket találtak lakásaikban, házaikban. Ők gyakran menekültek voltak, akiknek mindene elpusztult a háború viharaiban, és most ellenségesen tekintettek a hirtelen feltűnt eredeti tulajdonosra. Sokszor azok sem kívánták visszaszolgáltatni a különféle vagyonelemeket (ruha, bútor, állat, ingatlan, stb.) akiket nem a szükség, hanem a kapzsiság vitt rá a zsidók javainak megszerzésére, kiigénylésére, elfoglalására. A probléma dimenzióit jól érzékelteti, hogy még 1947-ben is közel 100 ezer peres ügy zajlott az átvett és vissza nem adott tárgyakkal kapcsolatban. Ez a szám nem tartalmazza az ingatlanokra, üzletekre vonatkozó jogvitákat és a bíróság elé nem kerülő konfliktusokat.9

 

A 173 említés, amely a hazatéréssel kapcsolatos pozitív vagy negatív élményeket rögzíti, a teljes minta elenyésző hányadát, mindössze 4,7 százalékát teszi ki. Mivel a DEGOB-túlélők több mint 68 százaléka nem fővárosi volt, a jegyzőkönyveket pedig Budapesten vették fel, így a valódi hazatérés sokak számára még csak a jövőt jelentette. Ez részben megmagyarázza azt, hogy miért számoltak be olyan kevesen az otthoni élményekről: egyszerűen még nem értek haza. A másik ok a jegyzőkönyvek felvételének módjában kereshető. A túlélők visszaemlékezéseit a DEGOB munkatársai általában egy egységes kérdőív alapján rögzítették.10 Ennek utolsó, 12. kérdéscsoportjában szerepeltek a hazatérés körülményeire vonatkozó tételek. Mivel ez a csoport egy olyan, a deportáltak jövendő terveit firtató kérdést is tartalmazott, amelyet láthatóan sok deportáltnak feltettek (lásd a következő fejezetet), a jegyzőkönyvvezetők időhiány esetében valószínűleg leginkább a hazatérés részleteit tartották mellőzhetőnek. Így a dokumentumokban ez a téma súlytalanná vált.

 

További tervek

 

A DEGOB-kérdőiv utolsó két tétele így szólt: „Hogyan képzeli el a jövőjét és vannak-e már kialakult tervei? Hol akarja ezeket megvalósítani?” Ezekre a kérdésekre 1339 jegyzőkönyvben találunk választ.

 

Auschwitz-sorstípus

 

A jövőre vonatkozó tervek az auschwitzi túlélők körében jelentek meg a legmarkánsabban. A 2088 jegyzőkönyvből 949-ben adnak választ a kérdésre. A visszaemlékezők majdnem háromnegyede a kivándorlást, ötöde az otthoni újrakezdést jelölte meg követendő életstratégiaként.

 

1. ábra. A túlélők tervei Auschwitz után (949 válasz)

 

DEGOB-tanulmany-HazateresKivandorlas_html_1abra

 

A kivándorolni szándékozó és emigrációs célpontját pontosan meghatározó 635 túlélő 85 százaléka Palesztinába, azaz a későbbi Izraelbe kívánt kitelepülni.

 

2. ábra. Emigrációs célpont az Auschwitz-sorstípusban (635 válasz)

DEGOB-tanulmany-HazateresKivandorlas_html_2abra

 

A fővárosiak


A Budapestről deportáltaktól felvett jegyzőkönyvek közül 74-ben található válasz a „hogyan tovább” kérdésre. Emigrációs tervekről 42-en számoltak be, míg 27-en az otthoni életük újrakezdését tervezték. Itt is többségben vannak tehát a kivándorlást tervezők a maradást fontolgatókkal szemben. A 28 konkrét emigrációs célt megadó túlélő fele-fele jelölte meg Palesztinát, illetve a nyugati típusú demokráciákat.11

 

3. ábra. További tervek a budapestiek körében (74 válasz)

DEGOB-tanulmany-HazateresKivandorlas_html_3abra

 

A munkaszolgálatosok


A deportálásból hazatért munkaszolgálatosoktól 1111 jegyzőkönyvet vettek fel. 292 visszaemlékezésben található válasz a feltett kérdésre. 6,8 százalék még nem tudta, merre induljon tovább. A többiek döntő többsége a kivándorlást mérlegelte, az összes válaszadó 34,2 százaléka pedig itthoni élete újrakezdését tervezte.

 

4. ábra. További tervek a munkaszolgálatosok körében (292 jegyzőkönyv)

DEGOB-tanulmany-HazateresKivandorlas_html_4abra

 

149 jegyzőkönyvben az emigráció úti célját is megjelölték: kétharmaduk Palesztinába, a többiek pedig valamelyik nyugat-európai vagy tengerentúli országba akartak emigrálni.

 

5. ábra. Emigrációs célpontok a munkaszolgálatosok körében. (149 válasz)

DEGOB-tanulmany-HazateresKivandorlas_html_5abra

 

Összefoglalás


A jövőre vonatkozó tervekről 1339 jegyzőkönyv tartalmaz információkat. A túlélők több mint kétharmada kivándorlási szándékáról számolt be, és kevesebb, mint negyede képzelte el jövőjét korábbi otthonában. A többiek még nem döntöttek további sorsukról.12

 

6. ábra. A jövőre vonatkozó tervek a teljes mintán (1339 válasz)

DEGOB-tanulmany-HazateresKivandorlas_html_6abra

 

A késztetés, hogy elhagyják a Magyarországot, a válaszadó túlélők körében tehát igen magas volt. Sőt, sokan a kontinensen sem kívántak tovább élni: a konkrét úti célt megjelölők döntő többsége Európán kívüli akart letelepedni, hiszen akik nem Palesztinába készültek, azok közül is sokan a tengerentúlon (az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Ausztráliában) tervezték folytatni életüket.

 

7. ábra. Emigrációs célpontok a teljes mintán (845 válasz)

DEGOB-tanulmany-HazateresKivandorlas_html_7abra

 

A 6. és 7 ábrák tanúsága szerint tehát a válaszadók 70 százaléka ki akart vándorolni, és a konkrét emigrációs célterületet megjelölők majdnem négyötöde Palesztinába készült. A DEGOB-jegyzőkönyvek egyik első kutatója, Murányi Gábor szerint az óriásinak tűnő számok mögött manipuláció is rejlik. A szerző több olyan túlélővel is készített interjút az 1980-as években, akik 1945-ben a DEGOB-irodán tollba mondták tanúvallomásukat. Az interjúalanyok a főbb tényekre négy évtized múltán is ugyanúgy emlékeztek. Ugyanakkor voltak, akik tagadták, hogy emigrálni kívántak volna, holott jegyzőkönyvük szerint 1945-ben ki akartak vándorolni. Sőt, érvekkel is alátámasztották, hogy miért nem mondhatták akkor azt, amit a jegyzőkönyv tartalmaz. Murányi benyomása szerint a saját kezűleg aláírt visszaemlékezések között kevesebb az olyan, ahol a túlélő kivándorlási szándékot jelez. A szerző azt sejteti, hogy a DEGOB, mint a cionisták által fenntartott intézmény, a nagyarányú kivándorlási szándék kimutatásban volt érdekelt, és ezért esetenként manipulálta a dokumentumokat.13

 

Murányi véleményét egy másik kutató, Horváth Rita cáfolta. Szerinte semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a DEGOB-jegyzőkönyveket valaha is az emigrációs szándék demonstrálására használták volna. Joggal mutat rá, a legfontosabb cionista szervezet, a Szochnut ezeket az adatokat a (DEGOB-bal egyébként szoros szervezeti egységben működő) Zsidó Világkongresszus Statisztikai Osztályától kérte le. Az adatszolgáltatás alapja nem a jegyzőkönyv-gyűjtemény, hanem az annál jóval terjedelmesebb, mintegy 85 ezer kartonból álló túlélő-regiszter volt. Horváth szerint tehát értelme sem lett volna a jegyzőkönyvek hamisításnak. Az is megfontolásra érdemes érve, hogy negyven év elteltével nem feltétlenül emlékezett mindenki pontosan, miként is válaszolta meg a terveire vonatkozó kérdést. Nem lehetetlen, hogy – mivel ezek az emberek végül a maradás mellett döntöttek – a megvalósított életstratégia egyfajta önigazolásaként a memória utólag törölte a másik alternatív puszta létének emlékét is.14

 

Ráadásul más forrásokkal összevetve a Palesztinába kivándorolni szándékozók száma és aránya a DEGOB-minta egészén korántsem olyan extrém módon magas, hogy hamisításra kelljen gyanakodni. Az egyik cionista szervezet 1946. márciusi feljegyzése szerint 63.500 magyarországi zsidó akart kitelepülni a jövendő zsidó államba.15 Ez az 1945. december 31-i teljes zsidó populáció 33 százaléka.16 A Palesztina Hivatal 1947 februárjáig több mint 32 ezer kivándorlási kérelmet gyűjtött össze.17 A Zsidó Világkongresszus Statisztikai Osztályának 1946. júniusi jelentése szerint a 84.901 nyilvántartott túlélőből 8953 iratkozott fel a Palesztinába kivándorolni szándékozók listájára (10,5 %).18 Ez az ismertetett számok közül messze a legkisebb, de még ez sem radikálisan alacsonyabb a DEGOB-minta hasonló arányánál. (A 3629 elemzett jegyzőkönyvből 660: 18,1 %). Ha figyelembe vesszük, hogy a jegyzőkönyvek felvételekor mindössze egy semmire sem kötelező állítást kellett tenni, míg a kivándorlási listára kerülés már egy adminisztratív lépéssel komolyabb döntés volt, a különbség nem is tűnik olyan nagynak. (Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy sok esetben a jegyzőkönyvek felvételekor nem tették fel ezt a kérdést a túlélőknek.) Mindebből levonható a következtetés, hogy más források tükrében a Palesztinába kivándorolni szándékozók száma egyáltalán nem kiugróan magas a DEGOB-jegyzőkönyvek mintáján.19

 

Ha a jövendő zsidó államba emigrálni kívánók teljes mintához viszonyított arányával kapcsolatos kételyek el is oszlottak, még mindig felvethető persze, hogy manipuláció nélkül reálisnak tűnik-e a 79-21 százalékos megoszlás Palesztina javára a nyugattal szemben. Ha megvizsgáljuk a majdani zsidó hazába kivándorolni kívánók összetételét, akkor látjuk, hogy túlnyomó többségük (82 %) az auschwitzi sorstípusba tartozik. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a teljes DEGOB-minta majd’ fele Kárpátaljáról jött, akkor valószínűsíthetjük, hogy auschwitziak releváns hányadát is ők teszik ki. Ebben a régióban pedig mind a cionizmusnak, mind az ortodoxiának a (trianoni) magyarországinál lényegesen erősebb pozíciói voltak. Ezek a (politikai, vallási) irányzatok a kataklizma utáni kivándorlás legfontosabb bázisai voltak, hiszen sem a cionisták, sem pedig az ortodoxok nem kötődtek annyira a magyar identitáshoz, mint a neológok többsége. A cionisták teljes egészében, az ortodoxok pedig részben Palesztinát választották emigrációs célpontul. Így nem csoda, hogy kárpátaljaiak által dominált mintán a jövendő zsidó államban élni kívánók száma olyan jelentős.

 

Mindezek alapján nem tartjuk valószínűnek a jegyzőkönyvek meghamisítását azért, hogy nagyobb számú palesztinai kivándoroló-jelöltet mutathassanak fel. Murányi egyik interjúalanya elmondta, hogy a DEGOB munkatársai támogatták, segítették az alijázást.20 Nem kizárt, hogy valamilyen módon éreztették a túlélőkkel, mi a „helyes” válasz a „hogyan tovább” kérdésre. Ebből azonban nem következik manipuláció.

 

Érthető, hogy megelőző hónapok-évek szenvedései után sokan a hátuk mögött akarták tudni nem csak az országot, hanem a kontinenst is. „Végül is Auschwitz nem légüres térben esett meg, hanem a nyugati kultúra, a nyugati civilizáció keretei közt, s ez a civilizáció épp úgy túlélője Auschwitznak, mint az a néhány tíz- vagy százezer, a világon szerteszét szóródott férfi és asszony, aki látta még a krematóriumok lángját és beszívta az égő emberi hús szagát. Ezekben a lángokban minden elpusztult, amit addig európai értékekként tiszteltünk, és ezen az etikai nullponton, ebben az erkölcsi és szellemi sötétségben egyedüli kiindulópontnak éppen az mutatkozik, ami ezt a sötétséget teremtette: a Holocaust” - írja Kertész Imre.21 Ha nyilván nem is ilyen világosan, de ezt az értékvesztést érezhette az több ezer túlélő is, aki elhagyni készült Európát.

 

1 Horváth 1997, 25. o.

2 2826. jkv.

3 1970. jkv.

4 180. jkv.

5 1452. jkv.

6 2569. jkv.

7 2625. jkv.

8 2339. jkv.

9 „Maradás” Haladás, 1945. december 15.; „Új intézkedés a vissza nem adott zsidóértékek ügyében. Százezer ügy került a törvényszék elé” Kis Ujság, 1947. augusztus 31.

11 Egy válaszadó mindkét lehetőséget egyaránt megjelölte.

12 Több esetben is előfordult, hogy valaki egyaránt elképzelhetőnek tartotta Palesztinába vagy Nyugatra emigrálás lehetőségét.

13 Murányi 1991, 49. o.

14 Horváth 1997, 53-56. o.

15 Stark 1995, 93. o.

16 Braham 1997, 1246. o.

17 Stark 1995, 94. o.

18 Horváth 1997, 55. o.

19 A ténylegesen kivándorolták számáról nincsenek pontos adataink, de az 1941-es Magyarország területéről Palesztinába (1948-tól: Izrael) emigráltak száma több tízezer főre tehető. Stark 1995, 102-104. o.

20 Murányi 1991, 49. o.

21 Kertész 2001, 289.o Alija: kivándorlás a zsidó hazába.

 

A bibliográfiát lásd itt.

александр лобановский супермаркет класс