Mit gondol a magyar náci?


írta: Csepeli György-Vági Zoltán

Csepeli György-Vági Zoltán

A hazai magyar rádiókban, televíziókban, újságokban évek óta vitatkoznak a nyilván felkészült elemzők, politológusok és újságírók, hogy ki náci, ki számít nemzeti radikálisnak, vagy éppen ki a szélsőjobboldali. Ugyanaz a párt, politikus, program, beszéd egyszer ezt a címkét kapja, máskor egy másikat.

Kik azok a nácik?

A zavart fokozza hazai nyilvánosságban megszólalók különböző értelemben használják a náci kitételt. Van, aki a nemzetiszocialista szavazókra gondol. Csakhogy ők nem voltak mind nácik. És ennek az ellenkezője is igaz: ha valaki nem Hitlerre voksolt, attól még lehetett az. Az NSDAP szavazóbázisa ugyanis vegyes társaság volt. Sokan imádták a Führert. Mások viszolyogtak tőle, de jobban rettegtek a kommunistáktól, és kisebb rosszként őt választották. Volt, aki munkát akart, mások a működésképtelen demokrácia helyett hatékony kormányzásra, vagy a versailles-i béke lebontására vágytak. A nácikra szavazók többsége antiszemita volt, de sokukat egyáltalán nem érdekelte a zsidókérdés. Ráadásul nem a gázkamrákra és a világháború kirobbantására voksoltak. Hitler ugyanis nem ezzel kampányolt. Sőt: azt hazudta a németeknek, hogy a lengyelek lőttek először, a tömeggyilkosságokat pedig igyekezett titokban tartani.


Mások szervezeti, pártpolitikai alapon az NSDAP 8 millió egykori tagját minősítik nácinak. Százezreket azonban csak a karriervágy vitt a pártba, míg másoknak az állásuk megtartásához, vagy éppen megszerzéséhez kellett a tagkönyv. Ráadásul náci gyilkosok egész sora sosem csatlakozott az NSDAP-hez. Nem volt párttag több háborús bűnösként kivégzett lágerparancsnok. Sosem lépett be az auschwitzi Gestapo több hírhedt szadistája, sem jó néhány szelektáló, embereken kísérletező orvos (pl. Dr. Entress). Az auschwitzi Építésvezetőségen dolgozó mérnökök között is különösen sok volt a pártonkívüli. Mégis ők tervezték a krematóriumokat és a gázkamrákat. A 800 ezer zsidót elgázosító treblinkai megsemmisítő tábor parancsnoka, a „babaarcúnak” becézett Kurt Franz sem volt párttag. Pedig igazi mintanáciként viselkedett: Barry nevű kutyájával tépette le a zsidók nemi szervét.


Ma a náci szó hallatán a legtöbb embernek Hitler, a Nürnbergben felemelt kézzel menetelő tömegek, vagy a fekete egyenruhás SS gyilkosok jutnak az eszébe. Ezért furcsa, ha egy farmeres lányról, vagy egy öltönyös úrról halljuk, hogy náci. Pedig nincs bajsza, nem visel pisztolyt sem halálfejet, nem hadonászik. De nem a ruha, nem a tagkönyv, nem a valamelyik pártra leadott szavazat miatt lesz valaki náci, hanem azért, mert úgy gondolkodik, mint ők. Utálhatja Hitlert, a háborús filmeket nézve drukkolhat az amerikaiaknak, szavazhat a baloldalra, beléphet egy liberális pártba, lehetnek zsidó barátai – ettől még sokban hasonlíthat rájuk.


A nácik a legritkább esetben mondják magukról, hogy kifélék. Sőt: gyakori, hogy egy nyilvánvalóan náci párt, pártvezető vagy éppen ember felháborodik a minősítésen. Van, aki tényleg nem tartja magát annak. Mások egyszerűen csak eltérő fogalmi kategóriákat használnak. A magát francia hazafinak tartó Le Pen is sokszor tiltakozott, ha Hitlerhez hasonlították. Ráadásul a szélsőségesek jól felfogott önérdekből titkolják a nyilvánosság előtt valódi meggyőződésüket. Egy nyíltan náci pártot ugyanis a hatóságok könnyen betilthatnak. Egy nacionalistát, radikálist, patriótát viszont nem. Különben is: Hitler és mozgalma a globális kultúrában a gonosz szimbólumává vált. Ezért kevesen kérkednek a horogkeresztesek iránt érzett szimpátiájukkal. Ma nem a Führer, és nem az NSDAP vonzó, hanem a náci ideológia egyes elemei.


A tudomány a nácizmust speciális attitűdökből, vonzalmakból és ellenszenvekből összeálló, azonosítható értékrendnek tekinti, amelynek egyes jellemzőit jól ismerjük. A nácik elsősorban nacionalisták. Saját népüket, kultúrájukat a többinél értékesebbnek tartják. Másodsorban: a faji, származási vagy egyéb alapon tagadják az emberek és emberi csoportok közötti egyenlőséget. A jobbak, erősebbek uralmában hisznek, megvetik a gyengéket. Rasszisták, és gyakran (de nem mindig) antiszemiták is. Egy nácinak nagyon fontos a tekintély és a hatalom. Mivel vonzzák a régi, pogány mítoszok és szimbólumok, gyakran elfordul az államvallástól, sokszor kifejezetten keresztényellenes. Fogékony az összeesküvés-elméletekre, néha kifejezetten paranoiás. Elutasítja a kommunizmus vagyoni egyenlőségét és elfogadja a magántulajdont. Gyűlöli a szabadpiacot, gyanakodva figyeli a tőzsdét, de hisz az erős állam által felügyelt kapitalizmusban. Az igaz náci nem kedveli a demokráciát. Ha muszáj, elfogadja a többpártrendszer játékszabályait, de ha tehetné, inkább a diktatúra, vagy a tekintélyuralom valamilyen formáját választaná. A nácik és a szélsőjobb között nagy az átfedés. Mégis: bár az összes náci szélsőjobboldali, nem minden szélsőjobbos egyben feltétlenül nemzetiszocialista. Az olasz fasiszták többsége például nem volt az. Az egyes náci mozgalmaknak vannak karakteres nemzeti sajátosságaik, de a dicső múlt nevében szinte mindegyik területi expanzióra törekszik.


Vannak-e magyar nácik?

A felnőtt magyarok kétharmada úgy érzi, hogy ma vannak szélsőségesek Magyarországon. Az így vélekedők 72 százaléka szerint az országban működnek szélsőjobboldali szervezetek, míg szélsőbalosokról csak 47 százalék tud. A szélsőjobb veszélyességéről megoszlanak a vélemények: a létezésüket érzékelők egyik fele komolyan tart tőlük, a másik szerint viszont nincs ok az aggodalomra, hiszen demokráciában vannak ilyenek.


Nácik szerintünk is vannak. Méghozzá nem is kevesen. De nem foghatók fel homogén tömegként. Eltérő kor- és vagyoncsoportokban, különböző méretű településeken, több párt, vagy irányzat támogatói között is megtalálhatjuk őket. Például nyomozhatunk utánuk autoriter értékrendjük alapján. Tekintélyelvűségi vizsgálataink szerint (lásd  Csepeli György-Vági Zoltán: Magyarország 2010: válság és tekintélyelvűség. Magyar Narancs, 2010. november 25.) ma a magyarok 27 százaléka sorolható a radikális nacionalisták ideológiai szekértáborába. De a nyilasokkal kapcsolatos véleményeket viszgálva is rájuk bukkanhatunk.. Amikor Szálasiék egykori pártprogramjának népszerűségét mértük kiderült, hogy 2010 őszén a magyarok 13 százaléka szeretne zsidómentes Magyarországon élni, 6 százalék pedig kasztrálná a melegeket. Túlnyomó többségük bizonyosan náci. A nyilasokkal kapcsolatos vélemények azt is felfedték, hogy tavaly 29, idén pedig 21 százalék szimpatizál velük valamilyen mértékben (lásd a táblázatokat). Vannak, akik szerint csak a zsidóktól és kommunistáktól védték az országot. Mások szerint egyszerűen a történelmi Magyarországért küzdöttek, minden kilencedik magyar pedig úgy látja, hogy bár Szálasiék követtek el hibákat, alapvetően jót akartak.


A magyar nácikra nagyon jellemző a romák ellen érzett gyűlölet. Tavaly a magyarok 14, idén a 22 százaléka értett egyet teljes mértékben azzal, hogy a cigányoknak el kellene költözni az országból. További 15, illetve 19 százalék pedig azt szerette volna, ha elkülönülten élnének. A két véleménnyel egyetértők (2009: 29%, 2010. 41%) között bizonyosan megtalálhatjuk a magyar nácikat. De bizonyosan nemcsak őket. A zsidóellenesség mindig is jellemezte a nácikat. Ma például tíz magyarból három gondolja, hogy a zsidó nagytőkések kizsákmányolják az országot.


Kik a Jobbik szavazói?

Magyarországon a legtöbben a Jobbikot tartják náci pártnak. Kutatásaink során ezért ezt a kérdést is vizsgáltuk. A komplex analízis érdekében a Jobbik szavazóira jellemző attitűdöket kerestünk, és ezeket hasonlítottuk a teljes népességhez. A 2009. júliusi adatokból indultunk ki, mert ez az ideinél nagyobb mintát biztosított.


Tavaly, amikor a Jobbikot a biztos szavazó pártválasztók 14 százaléka támogatta, a nemzeti radikalizmussal a magyarok 6 százaléka azonosult.  Kétharmaduk jobbikos volt. Ugyanakkor a teljes Jobbik-tábor csupán 45 százaléka érezte közel magához ezt az irányzatot. Negyedük egyetlen politikai ideológiával sem azonosult, tizedük konzervatívnak, 15 százalékuk liberálisnak, vagy éppen szocialistának tartotta magát. A politikai töltetű fogalmak közül sorrendben leghevesebben a kommunizmust, a baloldalt és a kereszténydemokráciát utálták. Az utóbbit meglepő módon jobban, mint a liberalizmust. Összességében úgy tűnik, hogy a Jobbik tábora nagyon heterogén. Gyors gyarapodását nem a radikális jobb vonzerejének növekedése, hanem a taszítóerő csökkenése okozhatta. Politikai önbesorolás alapján 2009-ben a jobbikosok leginkább a Fidesz táborához hasonlítottak. Majdnem azonos mértékben vallották magukat konzervatívnak és jobboldalinak, ugyanakkor lényegi különbség mutatkozott a radikális-mérsékelt tengelyen. Azaz: a két tábor véleménye sokszor közel állt egymáshoz, a vérmérsékletük, stílusuk viszont nagyon is eltért.


A Jobbik kifejezetten macsó párt: a férfiak körében kétszer annyira volt népszerű, mint a nők között. Leginkább a fiatalok körében hódított. A 18 és 29 év közöttieknek 12, a 60 év felettieknek viszont csupán 5 százaléka támogatta. Tévképzet, hogy a Jobbikot elsősorban a vesztes, sértett, alulképzett emberek választották. Támogatói között sokkal több diplomást találtunk, mint szakképzetlent. Szavazói nem tekintették magukat az átlagosnál gyakrabban a rendszerváltás vesztesének, és családjukat nem érte több sérelem a kommunizmus alatt, mint a többi magyart.


A párt sikere egyértelműen a támogatók dinamizmusából táplálkozott. Míg a magyar felnőttek kevesebb, mint negyede vélte magáról, hogy képes befolyásolni környezete véleményét, a jobbikosok több mint harmada (34%) tartotta magát véleményvezérnek. Ami azonban a pártépítés időszakában előny volt, a későbbiekben bizonyosan komoly hátrányt jelent majd. A hasonló karakterű pártokat ugyanis gyakran robbantotta szét az átlagosnál több vezérhím konfliktusa.


A Jobbik támogatókat egyfajta heroikus idealizmus jellemezte. 23 százalékuk állását, szabadságát, vagy életét is kockáztatta volna kedvenc pártjáért. Az ilyen mértékű önfeláldozás csak a szocialista tábor 14 és a fideszes szavazók 11 százalékánál fordult elő.


Hogyan gondolkoznak a jobbikosok?

Attitűdjeiket vizsgálva számos jellegzetességet találtunk. Erősen vonzódnak a Horthy-korszak jobboldali eszméihez, szimbólumaihoz. Ők a legbizalmatlanabbak: nem bíztak se kormányban, sem ellenzékben, se igazságszolgáltatásban. Gazdasági bajainkért leginkább ők kárhoztatták az elmaradt rendszerváltást, a volt kommunisták befolyását, a zsidó nagytőkéseket, a túl sok külföldi cégtulajdonost, és a mindenbe beleszóló EU-t. Különösen hajlamosak voltak hinni a gazdasági csodákban. A demokráciáról a jobbikosok voltak a legrosszabb véleménnyel, ezért nem meglepő, hogy relatív többségük (36%) szerint a diktatúra jobb lehet, míg az átlagnépességben csak 23 százalék gondolta így.


A Jobbik támogatói fogékonyak a radikalizmusra, a rasszizmusra és a homofóbiára. Valamennyi párt táboránál előítéletesebbek a kisebbségek és a külföldiek irányában. Mindenkit elutasítottak: legjobban a romákat és legkevésbé az oroszokat, de nem szerették sem a kínaiakat, sem az arabokat, románokat, vagy a zsidókat. Sokkal kevésbé hiszik, hogy a romák ugyanolyanok, mint más emberek, és kétharmaduk meg van győződve, hogy „a zsidók mindenkit leantiszemitáznak, akinek nincs jó véleménye egy zsidóról”. Legjobban a jobbikosok hibáztatják a kisebbségeket a többséggel szembeni konfliktusokért. Ezen a téren hajlamosak a brutális megoldásokra is. 54 százalékuk elköltöztetné az országból a romákat, vagy elkülönítené őket.


A jobbikos mainstream és a magyar felnőttek átlagos véleménye számos kérdésben jelentősen különbözik. A többség támogatja az EU és a NATO csatlakozást, a Jobbik táborának több mint fele nem. A többség inkább nem erőltetné a területi revíziót, vagy a cigány és nem cigány gyermekek külön oktatását, a jobbikosok 64, illetve 59 százaléka igen. A többség inkább elfogadja, hogy a melegeket a heteroszexuálisokkal egyenlő jogok illessék, a jobbikosok inkább nem.


A jobbikos történelemszemlélet is specifikus. Körükben Szálasiék megítélése az átlagosnál sokkal kedvezőbb. Táboruk több mint fele kifejezetten szimpatizált a nyilasokkal, vagy mentegette őket. Leginkább Trianont fájlalják és mindenkinél ritkábban választották a legnagyobb nemzeti tragédiák közé az 1944-1945-ös zsidóüldözést. Trianonnal kapcsolatban kétharmaduk túlbecsülte az elcsatolt magyarok számát, harmaduk pedig az elveszített területek nagyságát. Tíz jobbikos közül hét volt revizionista: ők vagy teljes egészében visszaállítanák Nagy-Magyarországot, vagy visszacsatolnák a magyarlakta területeket. Az átlagosnál jóval kisebb mértékben érezték felelősnek a holokausztért a náci magyar kormányt a (46%), a csendőrséget és a hivatalnoki kart (42%), valamint Horthyt (25%). Ez utóbbi különösen groteszk, hiszen a gazdag vagyonos zsidókat még a kormányzónál is felelősebbnek tartják (35%).


Konklúziók

A nácizmus nem köthető csupán párttagsághoz, vagy pártszimpátiához. Egy-egy politikai mozgalom mögött gyakran heterogén tábor áll. Ezért súlyos tévedés lenne azt állítani, hogy a Jobbik tagjai, vagy szavazói kivétel nélkül nácik. Ugyanakkor világos, hogy a nácizmusra, a szélsőjobboldalra általában jellemző attitűdökkel, szimpátiákkal és véleményekkel Magyarországon a legkoncentráltabb formában a Jobbik közönségében találkozhatunk.

Rájuk gyakran jellemző a torz történelemszemlélet és a kirekesztés szélsőséges formáinak támogatása. De nemcsak rájuk. E nézettekkel esetenként a máskülönben szélsőjobboldali szimpátiára nem fogékony népesség egyes csoportjai is hajlamosak egyetérteni. Jobb és baloldalon egyaránt. A torz történelemszemlélet, a kirekesztő nézetek és a szélsőjobb iránti vonzalom között egyértelmű, de korántsem kizárólagos az összefüggés.



(A Magyar Narancs XXII/49. számának 10-13. oldalán, 2010. december 9-én megjelent írás részletének szerkesztett változata.)