5. A magyar megszállás


 

1941 áprilisában a magyar csapatok majdnem 12 ezer négyzetkilométernyi, Trianonban elcsatolt területet szálltak meg Jugoszláviában. A Délvidékként emlegetett területen a magyarok kisebbségben voltak. Rajtuk kívül 243 ezer szerb, 220 ezer horvát, 197 ezer német, 80 ezer szlovén, 15-15 ezer ruszin és zsidó élt itt. A bevonulás során több atrocitás történt. A magyar katonai hatóságok és a kormánya térség etnikai átrendezésére törekedtek. 150 ezer szerbet akartak kitelepíteni a német megszállási zónába, hogy a helyükre bukovinai székelyek érkezzenek. A magyar tervek a német ellenkezés miatt csak részben valósultak meg. Bevezették a Magyarországon hatályos zsidótörvényeket, sok zsidót űztek el azzal az ürüggyel, hogy rendezetlen az állampolgárságuk.

 

1941 végére megélénkült a partizántevékenység, amelyet a csendőrök és a katonaság közös fellépésével akartak megszüntetni. Egy ilyen akció során több magyar egyenruhás is meghalt. Ezért 1942 januárjában megtorlásként átfogó „közbiztonsági razzia” indult Újvidéken (Novi Sad) és tucatnyi környező településen. Az akció során a Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy és Grassy József ezredes, valamint a Zöldy Márton csendőrszázados emberei hivatalos magyar adatok szerint 3340, zömében szerb civil polgárt gyilkoltak le. (A halottak számát a szerb források 3800 főre teszik.) Az áldozatok között volt 729 nő, 299 öreg és 147 gyermek. A mészárlásnak mintegy 700 zsidó is áldozatul esett. Az ártatlan civilek közül egyeseket saját házukban, másokat a nyílt utcán öltek meg. Jelentős részüket a Duna jegén vágott lékekbe lőtték.

 

Újvidéki vérengzés

 

A mészárlást nem sikerült titokban tartani. A kirobbanó botrány hatására a magyar kormány vizsgálatra kényszerült. Kezdetben szerecsenmosdatás zajlott. 1943-ban azonban a magyar kormány már a háborúból való kiugrást készítette elő. Ekkor az ügyet újra tárgyalták, a gyilkosok hadbíróság elé kerültek és elítélték őket. Többen 10-15 éves börtönt kaptak, a főbűnösök azonban 1944 elején Németországba szöktek. Magyarország német megszállása után rehabilitálták őket, majd beléptek az SS-be. 1945 után elfogták, elítélték, majd kiadták őket Jugoszláviának, ahol egy újabb eljárás után kivégezték őket.

 

1943-ban német kérésre magyar zsidó munkaszolgálatosok érkeztek Szerbiába. A 6 ezer zsidót a Bor közelében lévő rézbányákban dolgoztatták magyar és német felügyelet alatt. A bánásmód és az ellátás 1943 végéig általában kielégítő volt.

 

A bori rézbánya

 

 

Miután Marányi Ede alezredes vette át a parancsnokságot, és megkezdődtek a verések, kikötések és a kivégzések. 1944 őszén a romló katonai helyzet miatt a táborokat kiürítették. A munkaszolgálatosokat két csoportban indították útnak. Az első 3200 fővel kezdte a halálmenetet. Útközben magyar őreik gyilkolták őket, majd októberben Cservenkánál német és muzulmán SS-ek 700-1000 embert végeztek ki közülük. Miközben a túlélőket az osztrák határ felé hajtották, a mészárlás folytatódott. Az áldozatok között volt Radnóti Miklós költő is, akit társaival együtt a Győr melletti Abdánál lőttek agyon. A bori munkaszolgálatosok második hullámát jugoszláv partizánok támadták meg. A legvéresebb kezű magyar katonákat és tiszteket kivégezték, a munkaszolgálatosokat felszabadították. Sokan beléptek a jugoszláv partizánhadseregbe. Magyarország német megszállását követően, 1944 tavaszán a Délvidékről a magyar és német nácik mintegy 10 ezer zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba, ahol túlnyomó többségüket elgázosították.

 

Magyar zsidók Auschwitzban