7. A szerb csetnikek


 

Jugoszlávia földrajzi adottságainak köszönhetően igen alkalmas volt a gerillaháborúra. Az ellenállás megszervezését az is segítette, hogy a megszálló német csapatoknak nem volt idejük és erejük az ország teljes pacifikálásához. A bujkáló jugoszláv katonák kezében rengeteg fegyver és katonai felszerelés maradt.  Drazsa Mihajlovics a királyi hadsereg vezérkari ezredeseként egy tiszti csoport élén megtagadta a fegyverletételt majd Nyugat-Szerbiába vonult vissza. Ott ellenálló-mozgalom szervezésébe kezdett. Csapatainak a Jugoszláv Hadsereg Csetnik Különítményesei nevet adta. A radikális szerb nacionalistákból álló csetnik mozgalmat eredetileg a 20. század legelején hozták létre azzal a céllal, hogy felszabadítsa a török megszállás alól Koszovót és Macedóniát. Harcoltak a balkáni háborúkban és az első világháborúban. Amikor Sándor király 1929-ben királyi diktatúrát vezetett be, a csetnik mozgalmat betiltották.

 

A második világháborúban a csetnikek hűek maradtak az emigráns kormányhoz. A jugoszláv királyság és Nagy-Szerbia visszaállításáért küzdöttek. Nem szakítottak a jugoszlávizmus eszméjével, de annak radikális nagyszerb interpretációját képviselték. Fekete, halálfejes zászlójukon a következő jelmondat állt: „A királyért és a hazáért – szabadság vagy halál”. A csetnikek nem sokkal Jugoszlávia összeomlása után támadásokat kezdtek a magyar, olasz és német megszállók, valamint az usztasák ellen. Ennek hatására a londoni száműzetésben élő II. Péter király király 1941 végén Mihajlovicsot a jugoszláv hadsereg parancsnokának ismerte el. Ezzel párhuzamosan a nyugati szövetségesek utánpótlással és hadianyaggal látták el a csetnikeket. Amikor Mihajlovics 1941 végén meghatározta a mozgalom céljait, a prioritások megváltoztak. A király jogara alatt egyesített Nagy-Jugoszláviáért küzdöttek, amely magában foglalta volna az olaszok és németek által elcsatolt, vagy megszállt Szlovéniát, Isztriát, Triesztet és Karintiát. Vissza akarták állítani a 14. századi szerb birodalmat. Egy olyan etnikailag tiszta Nagy-Szerbiát, amely magába foglalta volna Nyugat-Bulgáriát, Észak-Albániát, Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát, Koszovót, a dalmát tengerpartot és más horvát területeket, a Vajdaságot és a Bánátot is. Mihajlovics elrendelte a nemzeti kisebbségek, valamint „államellenes elemek” eltávolítását. Helyükre montenegróiakat és szerbeket akart betelepíteni. Parancsba adta az usztasák, albánok és boszniai muzulmánok megbüntetését. Ez a program az etnikai tisztogatásra, a vallási kisebbségek kollektív kriminalizálására és elűzésére épült, és így számtalan tömeggyilkossághoz vezetett . E célokhoz képest a német, olasz, bolgár és magyar megszállók elleni küzdelem fokozatosan háttérbe szorult. Helyettük a fő ellenségként Mihajlovics a kommunista partizánhadsereget nevezte meg. Megtiltotta a velük való bármely együttműködést, mivel a partizánok „a dinasztia ellen és a szocialista forradalomért küzdenek”. Ez az ideológia jelentősen beszűkítette a csetnikek támogatottságát. Egy sok vallási és etnikai kisebbség által lakott országban kisszámú, elkötelezetten királypárti szlovén és horvát mellett lényegében csak a szerbekre számíthattak.

 

Szerb csetnikek