5. Nacionalizmusok a Tito-korszakban


 

A hatvanas évek végétől egyre több jel utalt arra, hogy sokaknak már elege van a jugoszláv testvériségből. 1968-ban a nemzetközi diákmozgalmak elérték Jugoszláviát. Elsőként a belgrádi egyetemisták szerveztek tüntetéseket. A megmozdulások egy hétig tartottak. Végül a rendőrség állította helyre a rendet. A fő szervezőket kizárták az egyetemről és elvették az útlevelüket, de a nagyobb megtorlás elmaradt.

 

1968, belgrádi egyetemisták a diáklázadások idején

 

 

1968-ban Koszovóban törtek ki zavargások. Az albán tüntetők a tartománynak tagköztársasági státuszt, fővárosának, Pristinának pedig önálló egyetemet követeltek. Az összecsapásokban egy ember meghalt, 37-en megsebesültek. Koszovóból nem lett köztársaság és a rendőrség százakat börtönözött be. Ugyanakkor létrehozták a pristinai egyetemet és engedélyezték az albán zászló használatát. Az elégedetlenség csökkentése érdekében albánok ezreit vették fel állami állásokba. Tanárok, rendőrök, hivatalnokok lettek belőlük, csökkentve a szerbek addigi túlreprezentációját. Néhány év múlva fordult a kocka és ekkor már a koszovói szerbek érezték úgy, hogy hátrányos megkülönböztetésben van részük. 1971-ben horvát diákok tízezrei tüntettek, a horvát kommunisták pedig egyre nyíltabban bírálták Titót és a gazdasági nehézségeket. A diktátor ezúttal keményen lecsapott a horvát tavaszra: több ezer horvát tagot kirúgtak a kommunista pártból, sok százan kerültek börtönbe. Köztük volt Franjo Tudjman, a későbbi horvát elnök is. A reálpolitikus Tito ugyanakkor pacifikálni akarta a horvátokat: ezért a tengerparti turizmus bevételeiből a köztársaság a korábbinál jóval többet tarthatott meg. Hamarosan a demokráciáról vitatkozó belgrádi filozófusok kerültek a célkeresztbe. Őket is kirúgták.

 

A nacionalizmus elleni harc ürügyén erősödött a politikai nyomás. 1970-ben jelent meg a későbbi bosnyák elnök, Alija Izetbegovics “Iszlám Kiáltványa”. A szerző azonnal a jugoszláv titkosszolgálat megfigyelése alá került. Helyzetét súlyosbította, hogy már volt priusza, mert 1946-ban három évet kapott antikommunista tevékenységért. A folyamatos zaklatás után több társával együtt Izetbegovicsot végül 1983-ban tartóztatták le “a muszlim nacionalizmusból eredeztethető ellenséges és ellenforradalmi cselekmények” vádjával. Izetbegovics 14 év börtönt kapott. Nem sokkal később újra szerb másként gondolkodók kerültek börtönbe. Köztük volt a későbbi szerb csetnikvezér, a Hágában háborús bűnösként megvádolt Vojiszlav Seselj is, aki anarcho-liberális nacionalistaként és “a társadalmi rend ellenforradalmi veszélyeztetéséért” 8 évet kapott. Letartóztatása ellen akkor a Nemzetközi Helsinki Bizottság is tiltakozott.

 

Tito persze józan reálpolitikus volt. A “húzd meg ereszd meg” módszerét követve időről-időre hajlandó volt engedményekre is. 1971-ben önálló nemzetnek ismerte el a muzulmánokat. Az 1971-es népszámlálási íven már bárki muzulmán nemzetiségűnek vallhatta magát. Boszniában 1,5 millióan nyilatkoztak így. A különböző ellenzéki mozgalmak leverése és a teli börtönök az 1970-es évektől mindenki számára jelezték: a jugoszláv harmadik út valójában nem más, mint egy nyílt, kommunista diktatúra.