3. Szemben Sztálinnal (1948-1955)


 

1947 végéig Moszkva és Belgrád kapcsolata néhány konfliktust leszámítva, pozitív volt. A főbb nézeteltérést az okozta, hogy a Szovjetunió nem támogatta Jugoszlávia Triesztre vonatkozó területi követeléseit, mivel emiatt nem akart a Nyugattal konfliktust. Belgrád pedig azt nehezményezte, hogy Moszkva önálló ügynökhálózatot próbált kiépíteni az országban. A kapcsolat véglegesen 1948-ban romlott meg. A hidegháború első éveiben Sztálin a szocialista blokk centralizálásra törekedett, így Jugoszláviát is teljesen függő helyzetbe szerette volna juttatni. Az ország földrajzi helyzete, a szovjet katonai jelenlét hiánya, és széleskörű hazai támogatottsága miatt viszont Tito megtehette azt, amit egyetlen kommunista vezető sem: szembeszegült Sztálinnal.

 

A szakításban más tényezők is szerepet játszottak. Tito akkor is szembekerült Moszkvával, amikor a térségben vezető szerepre tört. Egy Balkán-föderáció reményében szoros együttműködést kezdett Bulgáriával és Albániával. Ez a szovjetek számára elfogadhatatlan volt. 1948 februárjában Sztálin magához rendelte a feleket és azt követelte tőlük, hogy külpolitikai kérdésekben kérjék ki Moszkva véleményét. Egyúttal elutasította a Balkán-föderáció ötletét. Tito erre a találkozóra már el sem ment és a JKP 1948. március 1-én határozatban utasította el Sztálin követeléseit.

 

     Szakítás Moszkvával

 

 

A Szovjetunió ezután felfüggesztette a kereskedelmi egyezményekről szóló tárgyalásokat, és a szovjet tanácsadókat is hazarendelte. Ezután nyilvánosan elmarasztalta a jugoszláv vezetőket. A kampányhoz a környező kommunista országok, elsőként Magyarország is csatlakozott. A nyáron megtartott Kominform-értekezletre a délszláv vezetés már nem is ment el, így persze ki is zárták őket a szervezetből. A kommunista államok ezután mindent megtettek Jugoszlávia elszigetelésére és Titoék megbuktatására. Átfogó propaganda hadjárat indult Belgrád ellen. Jugoszláviát azzal vádolták, hogy fasiszta rendszert hozott létre. A vezetőkről azt állították, hogy imperialista ügynökök, akik puccsra készülnek szomszédaik ellen. A kommunista sajtó Titót nemes egyszerűséggel az imperializmus láncos kutyájaként emlegette.

 

Titot gúnyoló karikatúra, Ludas Matyi, 1950

 

 

1949 őszére minden kapcsolat megszakadt Belgrád és Moszkva között. A szovjet tömb országai felbontották a Jugoszláviával kötött szerződéseiket. Az országot teljes gazdasági blokád alá helyezték, a határokon sokasodtak fegyveres határincidensek. Mindenhol koncepciós perek indultak az állítólagos titóisták ellen. Magyarországon ezzel a váddal végezték ki Rajk László volt kommunista belügyminisztert és társait. A gazdasági blokád komoly problémákat okozott Belgrádnak: a beruházások 40 százalékát leállították, a lakosság ellátása a háborús szintre esett vissza. Titóék szovjet inváziótól tartottak. A potenciális belső ellenfeleket az Adriai-tenger szigetein, Goli Otokon és Grguron felállított táborokba zárták.

 

Goli Otok

 

 

A hadsereget megerősítették. Moszkva azonban nem kockáztatta meg a támadást. A szovjet-jugoszláv viszony végül Sztálin 1953-as halála után kezdett enyhülni. Az új szovjet pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov személyesen ment Belgrádba a kapcsolatok normalizálása érdekében. Hitler után Tito megnyerte a sztálini Szovjetunió elleni konfliktust is. Mindez otthon és külföldön egyaránt óriási tekintélyt biztosított számára.