2. A szocialista Jugoszlávia


 

A felszabadult Jugoszlávia ideiglenes hivatalos elnevezése a Demokratikus Föderatív Jugoszlávia lett. Az első kormány koalícióban működött, élén Tito állt, aki 1943 óta marsalli címet viselt. Tagjainak zöme az AVNOJ képviselői közül került ki, de a korábbi egyezmények értelmében helyet kaptak benne a londoni monarchista emigráns kormány emberei is. Mindez persze nem jelentette azt, hogy a kommunisták támogatták volna a többpártrendszert. A kollaboráns pártokat és szervezeteket betiltották, a legális politikai ellenzék működését ellehetetlenítették.

 

Az 1945. november 11-i választások során gyakorlatilag már csak egy pártra lehetett szavazni, a többiek bojkottálták a választást. A választók 90,8 százaléka a népfront valamelyik tagjára szavazott, így lényegében már 1945 végére kialakult az egypártrendszer. 1945. november 29-én az alkotmányozó nemzetgyűlés eltörölte a monarchiát és kikiáltotta a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságot. Az állam élén Tito állt. Ő volt a párt főtitkára, a kormány és a népfront elnöke, az első államelnök, a fegyveres erők parancsnoka és 1953-tól az ország államfője is.

 

Jugoszlávia szövetségi államként alakult meg. A hat tagköztársaság határai nagyjából egybeestek a történelmileg kialakult határokkal. Bosznia-Hercegovina, Montenegró (Crna Gora), Horvátország, Macedónia, Szerbia és Szlovénia köztársasági parlamentje az AVNOJ regionális tanácsaiból alakultak meg. Még két autonóm egység is részét képezte a föderációnak: a soknemzetiségű Vajdasági Autonóm Tartomány és a Koszovó-Metóhiai Autonóm Körzet. A nemzeti kérdéssel kapcsolatban a vezetés új jelszava így hangzott: “Testvériség és egység”. Titóék úgy vélték, hogy hosszútávon a föderációt alkotó nemzetek előbb-utóbb egységes jugoszláv nemzetté fognak összeolvadni.