2. Szlovénia tíznapos háborúja


 

1990 végén Szlovéniában népszavazást rendeztek. 93 százalékos részvétel mellett a választók kilenctizede a Jugoszláviától való elszakadás mellett voksolt. A ljubljanai vezetés tisztában volt azzal, hogy mindez a Szlovénia területén számos bázissal és laktanyával rendelkező Jugoszláv Néphadsereg (JNH) beavatkozását eredményezheti. Felkészültek a harcra. Létrehozták a könnyű fegyverekkel felszerelt, szlovén ”területvédelmi” egységeket, amelyekben 21 ezren szolgáltak. Kidolgozták a védelmi stratégiát. A JNH nyomasztó túlereje miatt gyors gerillahadviselésre, a laktanyák és bázisok blokádjára, a tankoszlopok bekerítésére és a légtér védelmére készültek. Nagy számban vásároltak tank- és légelhárító rakétákat.

 

JNH tankok Szlovéniában a tíznapos háború idején

 

1991. június 25-én a szlovén parlament kikiáltotta az ország függetlenségét. Másnap a szlovén erők meglepetésszerűen átvették a határátkelők ellenőrzését a jugoszláv hatóságoktól. A JNH vezetése ezt a jugoszláv szövetségi alkotmány alapján egyoldalú határmódosításnak minősítette és támadást indított a határellenőrzés visszaszerzéséért. Hamarosan kiderült azonban, hogy a belgrádi tábornokok elszámították magukat. A JNH laktanyáit és bázisait a szlovének bekerítették. Elvágták az élelmiszer- és lőszer-utánpótlást, megszállták a raktárakat. A legfontosabb utakat teherautókkal és kamionokkal barikádozták el, megakadályozva ezzel a páncélosok mozgását.

 

Amikor a JNH helikoptereket küldött körülzárt csapatai megsegítésére, a szlovén kormány jelezte, hogy le fogják őket lőni. A jugoszláv vezérkar ezt blöffnek tartotta. A szlovének azonban komolyan gondolták és június 27-én lelőttek két helikoptert. Az egyik pilóta szlovén származású volt. Ekkor vált világossá, hogy mit is jelent valójában a polgárháború. A területvédelmi erők támadásba lendültek: országszerte laktanyákat és bekerített menetoszlopokat vettek tűz alá, közlekedési csomópontokat, reptereket szálltak meg. A jugoszláv csapatok több helyen megadták magukat. A szlovén és horvát származású katonák tömegesen dezertáltak. A jugoszláv főparancsnokság belátta, hogy az első támadás kudarcba fulladt. Azzal számoltak, hogy nagyobb erők bevetésével 24 óra alatt képesek lesznek elfoglalni Szlovéniát. 1991. július 1-én teljes körű offenzívára kértek engedélyt. Ehhez viszont az alkotmány szerint szükség volt a tagköztársaságok beleegyezésére. Meglepetésre a szavazáson Szerbia nemmel voksolt, így a támadásra nem kerülhetett sor.

 

Milosevics több okból is kész volt beleegyezni a kis köztársaság függetlenségébe. Szlovéniának nem volt közös határa Szerbiával. Etnikailag homogén ország volt: kétmillió lakója közül mindössze 40 ezer (2%) volt szerb származású. Márpedig Milosevics azoknak a tagköztársaságoknak a távozását akarta megakadályozni, amelyek területén sok szerb élt. Ráadásul Szlovénia kiválásával az is elkerülhetővé vált, hogy a jugoszláv testületekben a szlovének a horvátokkal összefogva leszavazzák a szerb kezdeményezéseket.

 

Kisebb, szlovén sikereket hozó összecsapások után a felek nemzetközi közreműködéssel július 4-én tűzszünetet, majd három nappal később átfogó megállapodást kötöttek. A JNH megkezdte Szlovénia kiürítését. A szlovének megkapták a határellenőrzés jogát, viszont három hónapra felfüggesztették a függetlenségük hatályba léptetését.

 

A háború így csupán tíz napig tartott. A szlovén fél 18 halottat és 182 sebesültet, a JNH 44 halottat és 146 sebesültet vesztett. A harcokban életét vesztette több külföldi is. A fogságba esett jugoszláv katonák száma megközelítette az 5000 főt. Az anyagi kár nem volt jelentős. Őszre a JNH kivonult az országból, 1991. október 7-én pedig Szlovénia újra életbe léptette a függetlenségi nyilatkozatát. Az új ország első elnöke Milan Kucsan lett.