Biljana Plavsics (Biljana Plavšić, 1930–)

Egyetemi oktató, biológusprofesszor, politikus, háborús bűnös. 1990 és 1992 között  Bosznia és Hercegovina elnökségének tagja. 1996 és 1998 között a boszniai Szerb Köztársaság elnöke. A boszniai háború idején többször hangoztatta a bosnyák muzulmánok faji alacsonyabb rendűségét. Ő a legmagasabb rangú politikus akit a Nemzetközi Törvényszék elítélt. Mivel bűnösnek vallotta magát a enyhébb büntetést mértek rá 2003-ban. 11 évi börtönre ítélték. 2009-ben hét év után jó magaviselete miatt szabadult svédországi luxusbörtönéből.»

Mohammad Hadzs Amin al-Huszeini (1895 vagy 1897-1974)

Palesztin arab nacionalista, muszlim vezető a palesztinai brit mandátum terültén. Már 1920-tól angolellenes és zsidóellenes politikát folytatott, a független arab Palesztina megalapításán fáradozott. 1921 és 1948 között ő volt a jeruzsálemi főmufi. A második világháború idején a náci Németországgal és a fasiszta Olaszországgal kollaborált. Híveit arra biztatta, hogy öljék meg a zsidókat, bárhol is vannak. 1943-ban személyesen is Boszniába érkezett, ahol meggyőzött néhány fontos helyi iszlám vezetőt, hogy egy bosnyák Waffen-SS felállítása az iszlám érdekeket szolgálja. »

Milan Nedics (Milan Nedić, 1877-1946)

Szerb katonatiszt, politikus. A Jugoszláv Királyság vezérkari főtisztje, hadügyi és tengerészeti minisztere. A második világháború alatt a nácikkal kollaboráns szerb kormány vezetője. A háború végén a letartóztatták, ám még a tárgyalása előtt öngyilkosságot követett el.»

Pál régensherceg (Pavle Karađorđević, 1893-1976)

1934-1941 között Jugoszlávia régenshercege. Noha igyekezett semleges maradni, 1941-ben aláírta a háromhatalmi egyezményt. Ennek hatására a Dusan Szimovics vezette katonai csoport puccsot hajtott végre és megfosztotta régensi posztjától. A háború ideje alatt házi őrizetben tartották az angolok. Párizsi száműzetésben halt meg. »

Franjo Tudjman (Franjo Tuđman, 1922–1999)

Horvát történész, író és politikus. 1990-ben Horvátország első elnökévé választották. A második világháború idején jugoszláv partizánként harcolt. Később történészként dolgozott. Történeti munkái kezdetben a hivatalos szemléletet tükrözték, majd a horvát nemzeti múlt újraértelmezésén fáradozott. Nacionalista tevékenysége miatt 1972-ben és 1981-ben bebörtönözték. 1989-ben megalapította nemzeti-konzervatív pártját, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ)»

II. Tomiszláv (1900-1948)

Eredeti nevén: Aimone Roberto Margherita Maria Giuseppe Torino.

Olasz herceg, a Savoyai-dinasztia tagja, Spoleto hercege (1904-1948), Aosta 4. hercege (1942-1948). 1941. május 18-án II. Tomiszláv néven a Független Horvát Állam trónjára lépett, ám ténylegesen nem vett részt az ország irányításában. Az usztasa állam Olaszország és Németország befolyása alatt álló bábállam volt, és a horvát vezetők a monarchia bevezetésével szerették volna legitimálni az új államot. Aimone herceg a középkori I. Tomiszláv király emlékére vette fel a II. Tomiszláv nevet. 1943 októberében Olaszország kapitulációját követően lemondott a horvát trónról. Mindössze egyszer látogatott el Horvátországba.»

I.Tomiszláv (Tomislav, meghalt 928-ban)

A Horvát Királyág első királya. 910-től haláláig uralkodott, kezdetben mint fejedelem, később mint király. 925-ben egyesítette a dalmáciai és pannóniai horvátokat. Királysága magába foglalta a mai Bosznia és Horvátország területét.»

Josip Broz Tito (1892-1980)

Kommunista vezető, Jugoszlávia elnöke. Horvát nemzetiségű jugoszlávnak tartotta magát. Az első világháborúban orosz fogságba esett, ahonnan már kommunistaként tért haza 1920-ban. Illegális kommunista tevékenysége miatt 1928-ban bebörtönözték, majd Párizsba emigrált. 1937-ben átvette a Jugoszláv Kommunista Párt vezetését, melynek főtitkára lett, később pedig elnöke. 1941-től a partizánháború irányítója volt. 1943-tól Jugoszlávia marsallja címert is viselte. A második világháborút követően Jugoszlávia tényleges vezetője, 1945-1964 között miniszterelnöke, 1953-tól államfője volt. A hidegháború idején az el nem kötelezett mozgalom élén befolyásos politikussá vált. 1980-ban halt meg. Halála után felerősödött az addig elnyomott nacionalizmus és ez hamarosan polgárháborúhoz, valamint Jugoszlávia széteséséhez vezetett.»

Milan Sztojadinovics (Milan Stojadinović, 1888-1961)

Szerb radikális-párti politikus. Többszörös pénzügyminiszter, mint a Szerb Népi Radikális Párt tagja parlamenti képviselő 1923 és 1927 között. 1935-ben megalapította a Szerb Radikális Pártot, mely a Jugoszláv Radikális Közösségen belül koalícióba lépett a Jugoszláv Muzulmán szervezettel és a szlovén Néppárttal. 1935 és 1939 között a Jugoszláv Királyság kormányfője. 1935-ben a macedón Damjan Arnautovics (Damjan Arnautović) merényletet kísérelt meg ellene.»

Ivan Sztambolics (Ivan Stambolić, 1936-2000)

Szerb politikus. 1986-1987-ben a Szerbia elnökségének elnöke. Elítélte a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémián memorandumát. Szlobodan Milosevics személyes barátja és mentora, míg Milosevics 1987-ben meg nem buktatta. Ezt követően bankárként dolgozott. 2000. augusztus 25-én gyanús körülmények között eltűnt. Holttestét 2003-ban találták meg. A gyilkosságot Arkan vörössapkás különítményesei követték el, Milosevics utasítására.»

Joszif Visszarionovics Sztálin (1879-1953)

Kommunista politikus, a Szovjetunió diktátora. 1898-tól párttag, az 1917-es bolsevik forradalom után vezető párt és állami posztokat töltött be. 1922-től a kommunista párt Központi Bizottságának főtitkára, az 1930-as évekre diktátori hatalommal rendelkezett. A második világháború alatt és után vezetésével a Szovjetunió bekebelezte a Baltikumot és kiterjesztette uralmát Kelet- és Közép Európára. 1953-as haláláig ártatlanok millióit végeztette ki, vagy záratta a Gulag táboraiba.»

Dusan Szimovics (Dušan Simović, 1882-1962)

Jugoszláv repülőtábornok, a Királyi Jugoszláv Hadsereg parancsnoka, Jugoszlávia miniszterelnöke volt. Részt vett a balkáni háborúkban, valamint az első világháborúban. 1941. március 27-én katonai puccsal magához ragadta a hatalmat, miután Pál herceg aláírta a háromhatalmi egyezményt. A puccsot követően miniszterelnökként április 5-én barátsági egyezményt kötött a Szovjetunióval, és katonai tárgyalásokat kezdett az angolokkal. Kormánya ugyan nem vonta vissza a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozást, ám nem is erősítette meg azt. Hitler 1941. április 6-án hadüzenet nélkül megtámadta Jugoszláviát. Simović elmenekült az országból. A felszabadulás után hazatért. Belgrádban halt meg.»

Vojiszlav Seselj (Vojislav Šešelj, 1954–)

Szerb szélsőségesen nacionalista politikus, ügyvéd. 1984-ben letartóztatták antikommunista, ellenforradalmi tevékenységért. 1989-ben az Egyesült Államokban Momcsilo Gyurics (Momčilo Đujić), második világháborús csetnik parancsnok csetnikvajdává nevezte ki. Tagja volt az antikommunista Szerb Megújulási Mozgalomnak, ám később kivált ebből, és megalapította a Szerb Radikális Pártot. 1993-ig jó viszonyt ápolt Miloseviccsel. Miután megromlott a viszony köztük a boszniai háború idején 1994-1995-ben újra bebörtönözték. A koszovói válság idején pártja újra Milosevicset támogatta, így Seselj 1998 és 2000 között a szerb parlament elnöki posztját is betölthette. A délszláv háborúban elkövetett emberiség elleni elkövetett bűntettei miatt a Hágai Nemzetközi Törvényszék vádiratot adott ki ellene. Önként jelentkezett Hágában, pere évek óta húzódik.»

Sándor király (Aleksandar I Karađorđević, 1888-1934)

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1921-1929), majd a Jugoszláv Királyság első uralkodója. A szerb Karagyorgyevics dinasztia tagja. Parancsnokként részt vett a balkáni háborúkban. 1914-től beteg apja helyett ő látta el a királyi teendőket. Az I. világháborúban a szerb hadsereg parancsnoka volt. 1929. január 6-án királyi diktatúrát vezetett be az országban, mellyel az ország széthullását próbálta magakadályozni. 1934. október 9-én Marseilles-ben macedón terroristák megölték.»

Ibrahim Rugova (1944-2006)

Koszovói albán író, irodalomtudós, politikus. 1989-ben a Koszovói Demokratikus Szövetség egyik alapítója. Ő vezette az 1990-es években a koszovói albánok erőszakmentes ellenállási mozgalmát. A Koszovói Köztársaság első elnöke (1992-2006).»

Zseljko Razsnatovics – Arkan (Željko Ražnatović – “Arkan”, 1952-2000)

Hivatásos bűnöző, háborús bűnös. A hetvenes években illegálisan Nyugat-Európába emigrált. Fegyveres rablásért, bankrablásért több európai országban kőrözték és bebörtönözték, de mindig megszökött. A délszláv háború idején a szerb félkatonai alakulat, a Tigrisek élén etnikai tisztogatásokban vett részt. Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene. Belgrádba visszatérve a jugoszláv hadseregben ezredesként dolgozó apja kapcsolatait kihasználva újból elkerülte az igazságszolgáltatást. Kedvenc futballcsapata a belgrádi Crvena Zvezda volt. Ennek szurkolóiból kezdte szervezni félkatonai szervezetét, a Szerb Önkéntes Gárdát, ismertebb nevén a Tigriseket. Az egység élén Horvátországban és Boszniában számos településen követett el mészárlásokat, illetve etnikai tisztogatásokban is részt vett. 2000-ben egy belgrádi szállodában lőtték le. Merénylői kapcsolatban álltak a Milosevics-féle szerb titkosszolgálattal.»

Radnóti Miklós (1909-1944)

Költő, műfordító. Többször behívták munkaszolgálatra, 1944 nyarán a bori rézbányákba vitték. A táborban lévő munkaszolgálatosok evakuációja során gyalogmenetben Magyarország nyugati határára hajtották, ahol 1944 novemberében agyonlőtték. A háború után holttestét exhumálták, zsebében megtalálták a halálmenet során írt utolsó verseit.»

Sztyepan Radics (Stjepan Radić, 1871-1928)

Horvát politikus, a Horvát Parasztpárt egyik alapítója és haláláig vezetője. Az 1918 utáni horvát nemzeti mozgalom vezére. 1925-1926-ban közoktatási miniszter. 1928. június 28-án Punisa Racsics (Puniša Račić) radikális-párti montenegrói képviselő a parlamenti lövöldözésben halálosan megsebesítette. Halála tovább mélyítette a szerb-horvát ellentéteket.»

II. Péter király (Petar II Karađorđević, 1923-1970)

Jugoszlávia utolsó királya. Sándor király legidősebbik fia. Apja halálakor 11 éves, így helyette az unokafivére Pál herceg által vezetett régenstanács uralkodott. Miután Pál herceg 1941-ben aláírta a Háromhatalmi Egyezményt, angolbarát katonai vezetők egy csoportja puccsot hajtott végre, Pál régenst elmozdították, II. Pétert nagykorúsították. Jugoszlávia megszállását követően a kormánnyal emigrációba kényszerült. 1945. november 29-én az alkotmányozó nemzetgyűlés megfosztotta trónjától. A háború után az Egyesült Államokban telepedett le.»

Ante Pavelics (Ante Pavelić, 1889–1959)

1929-től a horvát usztasa (“felkelő”) mozgalom vezére. 1941-1945 között a Független Horvát Állam vezetője. Hivatalos címe a “poglavnik” (legfőbb elöljáró). Pavelics nacionalista eszméket valló jogászként és politikusként tevékenykedett a Jugoszláv Királyság idején. Képviselőként Horvátország függetlensége mellett állt ki és fegyveres felkelésre buzdította híveit. Az 1929-es januári királydiktatúrát követően Olaszországba szökött ahol megalapította az Usztasa – Horvát Forradalmi Mozgalmat. 1934-ben Sándor király elleni merénylet tervezésében való részvétele miatt bebörtönözték Olaszországban. 1941-ben az usztasa náci bábállam vezetője lett. A háború után Argentínába szökött. 1959 decemberében halt meg a Jugoszláv titkosszolgálat merényletét követően.»