Digitális Konfliktus Adatbázis

A Pozsony megyei Szentgyörgyön, melynek háromezer lakosa közül mintegy 300−400 volt zsidó, már 1882 júliusa óta folyt antiszemita agitáció Hrudka kereskedő és adóvégrehajtó, valamint Hajcsek szabó vezetésével, akik többek között zsidóellenes dalokat költöttek és adtak elő helyi bormérésekben, közben Istóczyt és Simonyit éltetve. Ezen kívül elterjesztették, hogy a szintén az indulatok célpontjává váló két városi főtisztviselő, Szikor polgármester és Vaskszer kapitány azért védik a zsidókat, mert azok lefizették őket, egyes híresztelések szerint egymillió forinttal.

1882. szeptember közepén fajultak tettlegességig az események, kisebb-nagyobb csoportosulások éjszaka rendszeresen beverték helyi zsidók házainak ablakait, 24-én pedig egy zsidó kocsmárosné ajtaját fel is feszítették. Közben a zavargók Istóczyt éltették, halálosan megfenyegették a zsidókat, a polgármestert és a kapitányt, egyikük pedig a Pesti Hírlap tudósítójának elmondta, hogy azért utálják a zsidókat, mert „úgy vagyunk, hogy négy-öt ráül egy keresztény hátára, a keresztény nem mozdulhat, ők meg híznak annak a zsírján.” A házfalakon sorra jelentek meg a zsidók megölésére felszólító plakátok, például „ötven forint egy zsidófejért.” A szembenállás szimbolikus dimenziókat öltött,  Pozsonyi utcát például átkeresztelték Istóczy utcává, a közbeszéd az antiszemitákat Istóczynak, a zsidókat és az őket pártolókat pedig Wahrmann-nak nevezte.

A nagyobb mértékű zavargások szeptember 30-án kezdődtek, amikor az egyik bormérésben összegyűlt tömeg Hrudka vezetésével énekelve, kiáltozva, szitkozódva vonult végig az utcán, beverve közben a zsidók ablakait. Egy zsidó asszonyt homlokon találtak, a félelmükben bezárkózó izraeliták házait pedig valósággal megostromolták. Hrudka megfenyegette a helyszínre siető polgármestert, a négytagú helyi rendőrség pedig tehetetlennek bizonyult a több száz főnyi zavargó ellen, akik este hattól kilencig zavartalanul garázdálkodhattak, és megígérték, hogy holnap folytatják a rombolást. A polgármester és a kapitány katonai segítséget kértek, aminek eredményeképp a helyszínre vonult a Galíciából épp Bazinba visszaérkező dragonyos ezred egy osztálya.

Másnap reggelre szlovák nyelvű, „Halál a zsidókra, fel kell akasztani őket, lőjétek, üssétek, vágjátok őket!” feliratú plakátokkal volt tele a város. Este hatkor pedig valóban megismétlődött a zavargás  Hrudka vezetésével, ezúttal többen mészároskéssel és karddal is felszerelkeztek. A közbelépő dragonyosok és a tömeg között dulakodás kezdődött, a katonák letartóztatták az ellenállni próbáló, fenyegetőző Hrudkát és több más résztvevőt is, mire az egyik padlásról kőzápor zúdult rájuk, de a dobálók közül is sikerült húszat elfogni. A zavargók tovább fenyegetőztek, hogy megszorongatják a zsidókat és a városi urakat, ezért a település vezetősége csapaterősítést kért. A zsidók mindezek ellenére viszonylagos nyugalommal viselték az eseményeket, és teljesen megbíztak a katonaságban.

Mivel a polgármester nem tudta kordában tartani a helyzetet, az alispán személyesen utazott oda, és elfogatási parancsot adott ki a lázadók vezetője, Rutka egykori adóbehajtót, aki azonban ellenállt a helyi hatóságoknak, és eleinte a kirendelt katonaságnak is. Miután sikerült őrizetbe venni, a városi fogda helyett a kaszárnyába vitték, nehogy a vele szimpatizáló lakosság ki tudja szabadítani. Rajta kívül még 13 embert tartóztattak le, és – az alispán jelentése szerint – ezzel lefejezték a mozgalmat.

Az országos erőszakhullám epicentruma a régi főváros, Pozsony volt. Akárcsak 1848-ban - amikor, mivel az országgyűlés itt ülésezett és a város az egész ország politikai erőközpontjaként komoly trendteremtő befolyással rendelkezett - a pozsonyiak most is erős zsidóellenes indulatokkal reagáltak az eseményekre. 

Nem sokkal a tiszaeszlári vérvád nyilvánosságra kerülése után, 1882 májusa és júniusa folyamán Pozsony ismét zsidóellenes atrocitások színhelyévé vált. Májusban több helyi zsidó kereskedő névtelen fenyegető levelet kapott, a borítékon „A zsidóban a legfőbb baj nem a vallás, hanem a faj”, ill. „Füstölő” feliratokkal, benne pedig antiszemita gúnydalokkal. Reggelente pedig rendszeresen antiszemita falragaszok jelentek meg a városban, melyeket a rendőrség elkobzott. Az első zsidót június 25-én akarták megölni. A nagy port felkavaró eset nyomán a közeli Szentgyörgyön vertek össze egy zsidót. A településen a nyári hetekben egymást követték az antiszemita incidensek, de az erőszak látszólag nem terjedt tovább és csak néhány atrocitás (Nagymagyar, Újlak stb.) történt. A gyűlölettel izzó levegőt újra Pozsony lobbantotta lángra. Szeptember 27-én egy idősekből álló zenekar estélyén a közönség hirtelen Istóczy Győző antiszemita politikust kezdte éltetni és a zsidókra támadt. A kirobbanó összetűzéseket a városba rendelt katonaság csak három nap után tudta az ellenőrzése alá vonni. Ekkor már késő volt: a környező vidéken egymást követték a zsidóellenes támadások.

1882. szeptember 30-án éjszaka kihágások történtek a Pozsony megyei Nagymagyarban. Október 2-án éjszaka Nádas településen felgyújtották egy helyi zsidó házát, őt magát pedig bedobták a tűzbe. A tűzoltóság beavatkozásának köszönhetően a férfi túlélte a gyújtogatást. Horvátgurabon egy helyi izraelitát teljesen kifosztottak, Réthén pedig a három egymást követő éjszakán zajló kődobálásokban többen is megsérültek. Ugyanebben az időszakban rendzavarások történtek Ság, Hegysúr, Stomfa és Nagylévárd községekben is, Pudmericen ablakokat törtek be és fenyegették a zsidókat, Tótgurabon pedig erőszakkal szereztek bort a zavargók a zsidó kocsmárostól, de ezeket a megmozdulásokat kordában tudták tartani a helyi hatóságok. Az erőszak kitörésétől tartva több településre (Szered, Cziffer, Sáp) katonai egységeket vezényeltek ki, míg Vágújhelyen a helyi lakosság köréből toborzott polgárőrséget állítottak fel. Galántára és Diószegre is kértek katonaságot a majorok bérlői, holott semmi nyoma nem volt zavargásnak; az alispán a szolgabírót helyi őrség szervezésére utasította. A Pesti Hírlap tudósítója elítéli a zsidók viselkedését is, akik a kezdeti rémületet követően, a katonák megérkezése után Pozsonyban és más helyeken is kihívó magatartást tanúsítottak, leköpdösték és verbálisan inzultálták az embereket, ami csak tovább fokozta az indulatokat.

Schott alispán október 2-án részletes jelentést tett a belügyminiszternek a megyei zavargásokról, majd megkezdte a környékbeli településekről behozott zavargók kihallgatását, akiknek vallomásai szerint Pozsonyról vidékre ment agitátorok uszították a népet. Esterházy István főispán Pozsony megye közigazgatási bizottságának október  5-i ülésén közölte, hogy a megyében a közrend és a zsidók vagyon- és életbiztonsága ellen többrendbeli merényletet követtek el, és ő kormánybiztosi minőségében kötelességének tekinti a rend és a nyugalom megóvását. Napirendre került a rendkívüli állapot bevezetése. Az alispán részletes jelentéséből kiderült, hogy a megye háromszázöt települése közül összesen három városban és tizennégy községben történtek a zsidók ellen irányuló erőszakos cselekmények. A városokban és három községben katonai erőt kellett bevetni, a további tizenegy helyen a helyi hatóságoknak a lakosság közvetítésével sikerült helyreállítaniuk a rendet. A főispán megállapítása szerint elsősorban a cseklészi zavargások ártottak a megye hírnevének, a többi helyen a körülményekhez képest igen hatékonyan és gyorsan jártak el a közigazgatási és rendvédelmi szervek. 

Forrás: 

„Die antisemitischen Unruhen im Komitate Preßburg.” In: Preßburger Zeitung (Morgenblatt), 1882. 10. 02., 1−2. o.

„Zsidóüldözés Magyarországon. A mai helyzet a megyében.” In: Pesti Hírlap, 1882. 10. 03., 5. o.

„Die antisemitischen Unruhen.” In: Preßburger Zeitung (Morgenblatt), 1882. 10. 03., 2−4. o.

„Die antisemitischen Unruhen.” In: Preßburger Zeitung (Abendblatt), 1882. 10. 03., 1−2. o.

„Zsidóüldözés Magyarországon.” In: Pesti Hírlap, 1882. 10. 04., 5. o.

„Die antisemitischen Unruhen.” In: Preßburger Zeitung (Abendblatt), 1882. 10. 05., 1−2. o.

„Zsidóellenes zavargások. A pozsonymegyei zavargások.” In: Pesti Hírlap, 1882. 10. 06., 10. o.

„Die antisemitischen Unruhen.” In: Preßburger Zeitung (Morgenblatt), 1882. 10. 06., 2−3. o.

Esterházy István távirata Tisza Kálmánhoz, 1882. 10. 07. MOL BM K148, 80. csomó, 1882−XIV/D−3398

„Zsidóellenes kihágások Pozsonyban.” In: Pesti Hírlap, 1883. 07. 26., 5. o.

Kubinszky Judit (1968): Adalékok az 1883. évi antiszemita zavargásokhoz. In: Századok (102) 1–2., 162–163. o.

Sopron megyei főispán jelentése a belügyminiszternek, 1883. 08. 03. MOL BM K148, 1883−XIV/D−3091

 „Zsidóhecc Pozsonyban.” In: Budapesti Hírlap, 1883. 08. 05., 4. o.

„Zsidóhecc Pozsonyban.” In: Budapesti Hírlap, 1883. 08. 07., 4. o.

„A pozsonyi zavargás.” In: Magyar Polgár, 1883. 08. 07., 5. o.

Kövér György (2011): A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek. Budapest: Osiris, 599-611. és 639-653. o. 

 „Zsidóellenes mozgalmak Pozsony megyében.” In: Budapesti Hírlap, 1882. 07. 04., 2−3. o.

Belügyminisztérium utasítása Pozsony megye főispánjának, 1882. 07. 08. MOL BM K148, 100. csomó, 1885−XIV/D−2197

 „Zsidóellenes mozgalmak.” In: Budapesti Hírlap, 1882. 08. 31., 6. o.

„A zsidóheccek.” In: Budapesti Hírlap, 1882. 09 06., 5. o.