Konfliktustérképek

1944-1945 fordulóján Székesfehérvár többször is gazdát cserélt. A szovjet hadsereg december 23-án megszállta a várost, amelyet azonban január 23-án a német-magyar csapatok visszafoglaltak. A polgári lakosság egy része ezekben a hetekben elmenekült. A maradókat először a Vörös Hadsereg brutalitása, a fosztogatás és tömeges nemi erőszak sújtotta, majd a visszatérő nyilas hatalom mindenkiben bolsevista ügynököt sejtő paranoiája fenyegette. A Nemzeti Számonkérő Szervezetnek nevezett speciális rendőri alakulat „árulókra” vadászott. Kerekes Lajos polgármestert és Shvoy Lajos katolikus megyéspüspököt letartóztatták, mert nem voltak hajlandóak elhagyni a várost a szovjet megszállás alatt.

Február első napjaiban a front közelsége miatt a nyilas hatóságok elrendelték a régió kiürítését. Vajna Gábor belügyminiszter utasította a közbiztonsági szerveket, hogy „mindazon megbízhatatlan egyéneket, kik a szovjet csapatok előrenyomulása esetén azokhoz csatlakozhatnak, továbbá cigányokat, családtagjaikkal együtt, végül a még feltalálható zsidófajúakat vegyék őrizetbe és a kitelepítési hely illetékes főispánja által biztosítandó átmenetei internálótáborokba kell elhelyezni”. A rendeletre hivatkozva Pintér József nyilas főispán egy csendőregység kíséretében megjelent a székesfehérvári cigánytelepen. Egy szemétkupacra bökve állítólag odavetette a rémült embereknek: „Ti is úgy fogtok égni, mint ez a rongy”. Körülbelül 100 romát gyűjtöttek össze és szállítottak teherautókon Várpalotára. Itt Farkas Andor, a nyilas párt helyi vezetője elrendelte a várpalotai cigányok letartóztatását is, akiket a székesfehérváriakkal együtt Farkas pajtájába zártak. Összesen mintegy 120 ember: férfiak, nők, gyerekek várták szorongva, hogy eldőljön a sorsuk.

Másnap nyilas pártszolgálatosok és csendőrök kiválasztották és a község határában lévő akácosba vitték a férfiakat. Itt egy nagy gödröt ásattak velük majd öt ember kivételével belelőtték őket. Ezután a nők és a gyerekek következtek, 15-20 fős csoportokban. „Én akkor voltam állapotos” – emlékezett a mészárlás két túlélőjének egyike, Lakatos Angéla – „júliusban babáztam volna le. Kaptam nyolc lövést, karba, a lábamba, az oldalamba, ide is, meg a combomba”. Az öt kiválasztott férfit ezalatt Várpalota főterén kivégezték.

Tisztázatlan, hogy ki adott parancsot a tömegmészárlásra. A helyszínen tartózkodott Pintér József, aki a főispáni poszt mellett a térség nyilas kormánybiztosa is volt. Az ő jóváhagyása nélkül valószínűleg nem kerülhetett volna sor a gyilkosságokra. Pintér azt állította, hogy neki nem volt érdemi hatása az eseményekre, amelyeket Orendy Norbert, a Nemzeti Számonkérés vezetője irányított. Pintér verziója szerint Orendy azt kívánta volna megtorolni, hogy a cigányok állítólag együttműködtek a szovjetekkel, amikor a Vörös Hadsereg kezén volt Székesfehérvár. (Ez persze nem magyarázná például a gyerekek vagy a várpalotai romák meggyilkolását.) Kemenesi Imre várpalotai csendőr azt vallotta, hogy a parancsot az NSZK helyi parancsnoka és a Gestapo területi vezetője együtt adták ki, és a Fekete István vezette várpalotai csendőralakulat hajtotta végre.

Várpalotán 118 romát végeztek ki. A tömeggyilkosságot két fiatal lány (Lakatos Angéla és Raffael Margit) élte túl, ők sebesülten zuhantak a gödörbe, de az éjszaka leszálltával kimásztak. Pintér Józsefet a háború után 1944-1945-ös tevékenysége miatt kivégezték. Az áldozatokat 1946-ban exhumálták, a holttestek további sorsa ismeretlen. A kivégzés helyszínén ma egy halastó (az ún. Grábler tó) található.

Források: Karsai 1992, 128-129. o; Ury 2004; Könczöl 1988, 24. o.; Bársony-Daróczi 2004, 105. o.; Lakatos 2010a; Czetz 2010, 12. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz