Kunmadaras, 1946. május 20-21.


Antiszemita pogrom, zavargás és lincselés
"Mi történt Kunmadarason és Kunmadaras óta?" (Forrás: Új Élet 1946. 05. 30., 5. o.)

A kunmadarasi pogrom közvetlen előzménye a Nagy János helyi református tanító és leventeoktató elleni népbírósági eljárás volt. A szomszédos Karcagra, 1946. május 20-ára kitűzött másodfokú tárgyalásra 300-500 főnyi szimpatizáns kísérte el a vádlottat. Ott voltak a Kisgazdapárt, a Parasztpárt és a Nőszövetség vezetői és tagjai, valamint Nagy János volt leventéi is. A csoport érkezéséről egy ismeretlen telefonáló értesítette a karcagi rendőrséget,  amely a város határánál feltartóztatta a tömeget. Miután a rendőrök csak ötven embert akartak továbbengedni, a tüntetők Nagy Jánossal együtt visszatértek Kunmadarasra. A feltüzelt tömegben elterjedt a szóbeszéd, hogy Karcagon a zsidók gyermeket raboltak el, és kolbászt készítenek a húsukból. Hazafelé az emberek körülvették a kommunista párt tanúként beidézett vezetőjét, Takács Ferencet és társait, akik csak riasztólövésekkel tudták távol tartani a támadókat.

A tüntetők ezután az Ipartestület székházában Nagy János vezetésével kérvényt fogalmaztak az igazságügy-miniszterhez és igyekeztek nyomást gyakorolni a terhelő tanúkra. Mások mellett Wurczel Ferenc szociáldemokrata párttitkárt is az ipartestületi székházba akarták vinni, hogy vonja vissza tanúvallomását.  Wurczel végül hajlandó volt egyezkedés céljából a tüntetőkkel menni, de még az épület előtt megtámadták, és súlyosan bántalmazták. Az antiszemita hangulatot tovább fokozta az a hír, hogy a helyi zsidók tájékoztatták a rendőröket a demonstrálók érkezéséről. Éjszakára őrséget állítottak Nagy házához és másnap reggelre állítólag népgyűlést is szerveztek.

Másnap, május 21-én (kedden) reggel a hetipiacon kunmadarasi parasztasszonyok megtámadták a jórészt helyi illetőségű zsidó árusokat. Azzal vádolták őket, hogy a tojás- és baromfifelvásárlás során árdrágítást és üzérkedést követnek el. Többen felhánytorgatták, hogy a deportálásból hazatérő zsidók visszakövetelték 1944-ben elkobzott javaikat. A támadók összetörték Kuti Ferenc tojáskereskedő áruját, őt magát papucsokkal ütlegelték. A tömeg létszáma 50 és 100 fő közöttire becsülhető, többségük a legszegényebb társadalmi réteghez tartozó helybéli, iskolázatlan agrárproletár, zömmel nő és fiatalkorú volt. Több jelentés is említi a helyi cigányok részvételét..

A később tovább növekvő tömeg botokkal, kövekkel és szerszámokkal felfegyverkezve megtámadta a zsidók házait. Korra és nemre való tekintet nélkül kíméletlenül bántalmazták az áldozatokat, közülük ketten (Kuti Ferenc, Neuländer Ferenc) később belehaltak sérüléseikbe. A harmadik halálos áldozat a Karcag irányába menekülő Rosinger József volt, akit a repülőtérnél dolgozó helyi és karcagi munkások (köztük kamasz fiúk) a helyszínen agyonvertek. A sebesültek száma 14 fő volt. Egy kisiskolás szemtanú emlékei szerint „Borzasztó volt a tömeg, ahogy összegyűlt. (…) a kövesút, amilyen széles volt, olyan szélesen hömpölygött a nép. Nem tudom, hogy gyűltek össze, de azok úgy mentek, mint a csürhe, ezeket a zsidó embereket hajtották, és ahol most van a kenyérbolt, ott is volt egy nagy terményforgalmis bolt, és onnan is a kereskedőt is kihúzták az útra és ott verték szét a fejét, nagyon csúnya munkát végeztek. És ez egy napig tartott.”  A megtámadott házakat mindenütt kifosztották.

Ekkor már megerősített (25-30 fős) rendőri egység volt a községben, de a karhatalom nem állította meg a pogromot. Néhány kivétellel senki nem emelt szót a kegyetlenkedések ellen vagy próbált segíteni az áldozatokon. Passzív maradt a helyi értelmiség is, beleértve a pártvezetőket, az egyházak lelkészeit és az eljárás alatt álló tanítót. A késő délután összeült pártközi értekezlet Takács Gergely, a Kisgazdapárt helyi titkára elnökletével felszólította Takács Ferenc párttitkárt és a „község zsidó lakosságának azt a részét, amelyik nem hajlandó beilleszkedni a község demokratikus életébe, hogy saját maguk érdekében a falut hagyják el”. A határozat sajátos „kompromisszum” eredményeként született meg. A kisgazda Takács eredetileg az összes zsidó hat órán belüli távozását követelte, de ezt a baloldaliak tiltakozása miatt elvetették. A vitát végül a Nőszövetség vezetője (akinek zsidó férje volt) döntötte el azzal, hogy támogatta a „korlátozottan” antiszemita verziót.

A nap délutánján megérkezett a megyei rendőri vezetőség és az illetékes szovjet parancsnok. A tömeget szétoszlatták. Másnap (május 22.) a Belügyminisztérium politikai osztályának emberei is megjelentek Tömpe András ezredes vezetésével. A kisgazda szimpatizánsok ismét ellenállást tanúsítottak, de a rendőrök szétkergették őket. Összesen 120 embert tartóztattak le. Végül 59 személyt fogtak perbe, köztük 20 nőt és öt fiatalkorút. Ügyüket kezdetben a szolnoki statáriális bíróság tárgyalta. Ez azonban a három napos határidőn belül nem tudta lezárni a bel- és külpolitikai szempontból egyaránt kényes ügyet. Ezután áttették a büntetőpert a népbírósághoz. Az elsőfokú, halálbüntetéseket és kényszermunkát kiszabó ítélet után a fellebbviteli tárgyaláson Tóth Zsigmond elsőrendű vádlottat életfogytiglani fegyházra, Takács Gergelyt két év két hónap börtönre, a gyilkosságokért közvetlenül felelős személyeket két és fél évtől tizenkét évig terjedő fegyházra illetve börtönre, a többi vádlottat nyolc hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Nagy János tanítót a népbíróság felmentette. A pogromot túlélt zsidók jó része az eset után elmenekült, részben Karcagra, részben Budapestre. A baloldali és liberális sajtó felháborodottan tiltakozott és követelte az eset újratárgyalását, de erre nem került sor.

1994 októberében a község központjában emlékművet állítottak a pogrom áldozatainak.


Források: MOL XXXII-7-a d.; PIL I. 274. 11. cs., 64. ő. E.; Tóth Zsigmond és társai pere. BFL Népbírósági ir. V-56032; JNSZML Népbírósági. ir. 428. és 436. d.; Népügyészégi ir. 9-10 dobozok; Jelentés a kunmadarasi pogromról. 1946. május 20–21. közli: Mink 2004; Magyar Államrendőrség Szolnok vm. főkapitányságának jelentése a közrendészet és közbiztonság állapotáról. 1946. június 9. Belügyi Szemle, 1982. 8. sz. 54-58.o.; USC SHOAH Judit M. visszaemlékezése; Az Igaz Szó, Haladás, Képes Figyelő, Kis Ujság vonatkozó számai;  Köztársaság, 1946. június 20; a Ludas Matyi, Magyar Nemzet, Népszava, Szabad Nép, Szabadság, Új Élet 1946. május 30. és június 13-i számai; Apor 1998; Apor 2008; Kőbányai 1990; Ötvös 1990; Pelle 1996, 151-168.o.; Vörös 1994.

 

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

antiszemita