Internetezés és az erkölcsi értékrend összefüggései Európában

---

Csepeli György - Prazsák Gergő

 

 

1. Európa régiói és az internethasználat

A European Values Study adatfelvételeiben (a magyarországi vizsgálaton kívül) nem kérdeztek rá az internethasználatra. Ha a magyarok internethasználatának társadalmi-kulturális kontextusát európai összehasonlításban akarjuk vizsgálni, akkor más adatfelvétel után kell néznünk. A 2008-ban végzett European Social Survey (ESS) kutatás során szerencsére rákérdeztek az internethasználatra is. A felmérés eredményeinek 20 európai ország adatait tartalmazó második kiadása 2009 decemberében jelent meg. A kérdőív az EVS-hez hasonlóan számos kérdésblokkban foglalkozott az értékekkel, ami lehetővé teszi az internethasználat társadalmi-kulturális kontextusának európai összehasonlító vizsgálatát.

 

Szűcs Jenő Bibó István nyomán fejtette ki elméletét Európa fejlődési régióiról. Meglátása szerint „van egy nagyon markáns vonal, mely az Elba-Saale alsó folyásától délnek, a Lajta, s tovább a hajdani Pannonia nyugati pereme mentén húzódva szeli át Európát: a Karoling Birodalom keleti határa 800 táján. Ami ettől nyugatra esett, ott zajlott le a megelőző három évszázadban a későantik-keresztény és barbár-germán elemeknek az a szerves szimbiózisa, melynek első – noha koraérett és átmeneti – szintézise volt maga a „renovált” Impérium. E tömb megnevezése már akkoriban gyakran Nyugat volt.” Ide sorolódott később Skandinávia is. Róma keleti örököse Bizánc lett, melyek kisugárzásában jött létre Európa keleti régiója, mely Bizánc bukásával elvesztette az eleven kapcsolatot a Nyugattal. Nyugat-Európa és Kelet-Európa közé szorult Közép-Európa, melynek nyugati határát az Elba-Saale-Lajta folyók jelölték meg, s keleti határai ott voltak, ahonnan kezdve a Kelet felé tartó utazó már nem láthatott többé román, gótikus és reneszánsz stílusban épült templomot, várat, de nem volt reformáció, városi autonómia, korporatív szabadság sem. Ez a köztes, nyugati és keleti jellemzőkkel egyaránt rendelkező régió Szűcs Jenő szerint „maga sem tudta pontosan, hogy beletartozik-e még Európa Occidens kereteibe, vagy kiesett belőle.” A jaltai egyezmény szerzői, Sztálin, Churchill és Roosevelt mindenesetre gondoskodtak róla 1945-ben, hogy a régió országai megtudják, hol a helyük (Szűcs 1981: 316-317).

 

Ismerve az új infokommunikációs technológiáknak a futótűz gyorsaságához hasonlítható sebességű elterjedését, feltételezhetnénk, hogy az internet használata Európában tökéletesen független a múlttól, s ha van olyan terület, ahol a holt nemzedékek hagyománya nem nehezedik „lidércnyomásként az élők agyára” (Marx 1977: 405), akkor az éppen az internet használata.

 

Az ESS kérdőívben a következő kérdést tették föl a megkérdezetteknek: „Milyen gyakran használja az internetet, a világhálót vagy az e-mailt – otthon, a munkahelyén, vagy más helyen – magáncélra?” Hétfokú skála segítségével lehetett választ adni a kérdésre. Az egyik véglet a „soha”, a másik véglet a „minden nap” volt. A következő ábrán bemutatjuk, hogy az egyes országokban mekkora arányban fordultak elő azok, akik a magáncélú internethasználatot firtató kérdésre azt a választ adták, hogy „minden nap”. Nyilván ezek a válaszadók azok, akikről joggal elmondhatjuk, hogy az információs társadalom polgárai (azaz ők az ún. „netizenek”).

 

1. ábra. Az internetet napi rendszerességgel használók aránya Európa országaiban (%)

 

 

Az ábra egyértelműen mutatja, hogy az internetet napi rendszerességgel használók aránya korántsem egyenletesen oszlik meg Európa országaiban: az eloszlás meglehetősen jól leképezi Európa Szűcs által leírt három fejlődési régióját. Nyugat-Európa centrum-országaitól Kelet felé haladva a rendszeres internethasználók aránya csökken.

 

Az internethasználat szociológiai meghatározói mindegyik országban a magyarországi mintázatot mutatják. A fiatalok, a magas iskolai végzettségűek, az aktív munkavállalók inkább interneteznek, mint az idősek, az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők és az inaktívak. A lakóhely egyes országokban befolyásolja, más országokban nem befolyásolja az internethasználatot. A nemek között néhány országban vannak ugyan minimális különbségek, mégis azt mondhatjuk, hogy az internethasználat terén gyakorlatilag teljes egyenlőség uralkodik a nemek között.

 

Az ESS kérdőívével vizsgált egyes értékek elfogadása, illetve elutasítása nagyon különböző képet mutat az egyes országokban, s a rendszeres internethasználat korántsem független az értékalakzatokhoz való viszonytól.

 

2. Etatizmus

 

Az ESS vizsgálat kérdőíve is lehetőséget nyújt az etatizmus elfogadottságának mérésére, jóllehet a kérdések megfogalmazása eltér az EVS kérdőívében ezt firtató kérdésekétől, melyeket a IV. fejezetben, a magyarországi internethasználat egyik esetleges meghatározó szempontjaként már tárgyaltunk.

 

Bár az Európai Unió alapító atyái nem ismerték Szűcs Jenő elméletét, az Unió története akár az elmélet bizonyítékaként is felfogható. Az Unióhoz 2004. május 1. előtt csatlakozott országok (Görögország kivételével) Nyugat-Európa részei, ahol jól működik a piacgazdaság, tisztázott az állam és a piac szerepe, s az állampolgárok tudják, hogy mit várhatnak az egyiktől és a másiktól. Ezzel szemben a 2004. május 1. után csatlakozott kelet-európai országok társadalmaiból 1945 és 1990 között kiiktatódott az amúgy sem túl fejlett piacgazdaság, s az újraelosztó állam túlhatalma következett be (Konrád és Szelényi 1989). Ezeknek az országoknak a polgárait az állam évtizedeken keresztül megfosztotta a vállalkozás szabadságától, a gazdaságilag szabad élettől. Az állampolgárok (gazdasági) szabadságának a központi hatalom szabott határt, amely jó apaként ügyelt gyermekei „jólétére”. Az 1990-es évek rendszerváltásai elvileg felszabadították az egyént a paternalista politika elnyomása alól. A megnövekedett szabadsággal azonban nem mindenki tudott élni. Kevesek jól, és sokan rosszul jártak, megnövekedett a társadalmi egyenlőtlenség (Kolosi 2000). Ennek következtében a poszt-szocialista korszakban sokan menekültek volna vissza a szabadság elől az állampolgárairól gondoskodó állam gyámságába. Az etatizmus iránti igény annak ellenére sem tűnt el ezekben az országokban, hogy megteremtődött a gondolkodás, a szólás és a magántulajdon szabadsága.

 

Az ESS kutatás során négy kérdést tettek fel a megkérdezetteknek az állam és a magántulajdon közötti kapcsolatokról. Az első kérdésben azt vizsgálták, hogy a megkérdezettek szerint a kormánynak kell-e vagy sem lépéseket tennie a jövedelemkülönbségek csökkenése érdekében,. Az etatizmus jele, ha valaki úgy véli, hogy a jövedelemkülönbségek csökkentése az állam feladata.

 

2. ábra. „A kormánynak lépéseket kellene tennie a jövedelemkülönbségek csökkentése érdekében” (az egyetértés átlagos szintje)

 

 

Az ábra címében jelzett kijelentéssel való egyetértés átlagos szintje Magyarországon a legmagasabb, míg Dániában a legalacsonyabb. Azaz: Dániában várják el az emberek az államtól a legkevésbé, Magyarországon pedig a leginkább, hogy csökkentse a jövedelemkülönbségeket. A jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentését az államtól elváró első tíz ország közé csak Portugália, Franciaország és Spanyolország került be az Európai Unió régi tagjai közül.

 

Egy másik kérdés esetében az egyet nem értés felelt meg az etatista nézeteknek:

3. ábra. „Az emberek jövedelmében mutatkozó nagy különbségek azért elfogadhatók, hogy megfelelően tükrözzék a tehetség- és szorgalombeli különbségeket” (az egyetértés átlagos szintje)

 

 

A magyar válaszadók hűek maradtak önmagukhoz, s nem értettek egyet azzal, hogy a tehetség és a szorgalom legitimálhatná az egyenlőtlenségeket. A dániai válaszadókat sem hozta zavarba a kérdés: az ő válaszaik arról tanúskodnak, hogy szerintük a társadalomban lehetségesek és kívánatosak a vagyoni különbségek, vagyis e kérdés alapján is Dánia nevezhető a legkevésbé etatista országnak. Szlovénia és Franciaország elutasítja az egyenlőtlenségeket, míg Portugália a középmezőnyben található.

 

A fenti két kérdésre adott válaszok összességükben azt sugallják, hogy a legtöbb európai ország lakosainak jelentős hányada etatista nézeteket vall, de a jövedelmek egyenlőtlenségének elfogadottsága valamelyest nagyobb, mint a kormányzatnak a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentő beavatkozásai iránti igény. A két kérdés alapján a mintába került országok három típusa különíthető el. Az antietatista-meritokratikus ideáltipust Dánia jelenti, ahol a lakosok a legkevésbé várják el a kormányzati beavatkozást, s ezzel összhangban a jövedelmi egyenlőtlenségeket sem tartják elfogadhatatlannak. Az ideáltípushoz közel található Németország, Norvégia, az Egyesült Királyság és Hollandia, ahol a kormányzati beavatkozások elfogadottabbak, és a jövedelmi egyenlőtlenségeket sem fogadják el annyira, mint Dániában. Az etatista-meritrokatikus nézettípus szerint a kormányzatnak be kell avatkoznia a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése céljából, ugyanakkor a tehetségnek és szorgalomnak (illetve ezek hiányának) köszönhető jövedelmi egyenlőtlenségek elfogadhatók. Ebbe a csoportba tartozik Belgium, Bulgária, Ciprus, Észtország, Izrael, Lengyelország, Spanyolország és Svájc. Az etatista-antimeritrokratikus nézetek ideáltipikus megjelenítői a magyarok, akik távolról sincsenek egyedül. Ebben a csoportban találjuk a finneket, a franciákat, a svédeket, a szlovákokat, a szlovénokat és a portugálokat. Az etatizmussal rokon érték-orientációt firtatja a következő kérdés is:

 

4. ábra. „Egy igazságos társadalomban az emberek életszínvonala között kis különbség kellene, hogy legyen” (az egyetértés átlagos szintje)

 

 

Ezzel az állítással Dániában és Hollandiában értenek legkevésbé egyet. Az egyetértés tekintetében ezúttal Portugália vette át a vezetést, s Magyarország Bulgária mögé, az ötödik helyre szorult.

 

A következő kérdés azt a klasszikus etatista nézetet teszi mérlegre, miszerint a munka biztosítása nem az egyén, hanem az állam felelősségi körébe tartozik. Az ESS mintába bekerült országok közül messze Magyarországon vannak a legtöbben, akik szerint az állam felelős azért, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni szeretne. Hasonlóan vélekedik a többség Spanyolországban és Bulgáriában is, Európa centrum-országaiban viszont elutasítják ezt a nézetet.

 

5. ábra. „Milyen mértékben az állam felelőssége: biztosítani, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni szeretne?” (az egyetértés átlagos szintje)

 

 

A következő ábra a fentiekben ismertetett négy változó értékei alapján átlagszámítással kialakított etatizmus-index átlagos értékeit mutatja be.

 

6. ábra. Az etatizmus-index átlagai

 

 

Az etatizmus-index mentén képződött sorrend nem okoz meglepetést. Magyarország van az élen, s Dánia zárja a sort. Magyarországot a kapitalizmusban kezdő, volt szocialista országok követik, melyek közé ékelődik Portugália és Spanyolország. Finnország itt kakukktojásnak számít, de a finnek etatizmusa minden bizonnyal más, mint a többieké. A finnek ugyan helytelenítik a nagy jövedelemkülönbségeket, de nem támogatják az államnak a gazdasági életbe való beleszólását.

 

2.1. Etatizmus és internethasználat

 

Az állam kívánatosnak tartott szerepvállalása a társadalmi-gazdasági problémák megoldásában (az etatizmus, illetve antietatizmus) kapcsolatban áll az élet szinte minden területével, így az internethasználattal is. Mindegyik vizsgált európai országban megfigyelhető, hogy az anti-etatisták gyakrabban, az etatisták pedig ritkábban használják az internetet. A következő ábrán azt mutatjuk be, hogy az etatizmus-index átlagos értékei alapján mekkora különbség mutatkozik az internetet napi rendszerességgel használók és az ennél ritkábban internetezők táborai között az egyes országokban.

 

7. ábra. Internethasználat és etatizmus.

 

 

 

Az etatizmus-index átlagos értéke mindegyik vizsgált országban alacsonyabb a napi rendszerességgel internetezők (a hálózati polgárok) körében, mint a másik táborban. A legnagyobb különbségeket Lengyelország, Bulgária, Szlovákia és Észtország, míg a legkisebbeket Ciprus, Dánia, Portugália és Belgium esetében figyelhetjük meg.

 

3. A munkahelyi autonómia

 

Az ESS vizsgálat kérdőívében két kérdés szerepelt a munkahelyi autonómia mértékére vonatkozóan, amelyekre csak azoknak kellett válaszolni, egy tizenegyfokú skálán adott osztályzatok segítségével, akik dolgoztak valaha életükben. (Minél magasabb értéket jelölt be a válaszadó, annál nagyobb mértékűnek érezte a saját munkahelyi autonómiáját.) A két kérdés a következő volt:

1. „Milyen mértékben teszi/tette lehetővé a munkahelyén a vezetőség, hogy döntsön a napi munkája megszervezésében?”

2. „Milyen mértékben teszi/tette lehetővé a vezetőség, hogy a szervezet/vállalat tevékenységét érintő döntéseket befolyásolja?”

 

A fenti két kérdésre adott „osztályzatokból” átlagszámítással kialakítottuk a munkahelyi autonómia-indexet, melynek az egyes országokban adódó átlagos értékeit a következő ábra mutatja.

 

8. ábra. Munkahelyi autonómia-index

 

 

Az index értéke szerint Norvégiában, Svédországban, Dániában és Finnországban élvezik a legnagyobb autonómiát a munkavállalók, míg Magyarországon, Szlovákiában, Bulgáriában, Oroszországban és Lengyelországban a legkisebbet. A munkahelyi autonómia mértéke az egyes országokban erős korrelációban áll azzal, hogy mekkora a közpénzekből finanszírozott intézményekben foglalkoztatottak aránya a teljes foglalkoztatott népességhez képest, ez az összefüggés azonban nem lineáris.

 

3.1. Munkahelyi autonómia és internethasználat

Az internethasználat Finnország, Norvégia és Svédország kivételével minden ország esetében együtt jár a munkahelyi autonómia magasabb szintjével.

 

9. ábra. Internethasználat és munkahelyi autonómia az európai országokban

 

 

A fejlett kapitalista országokban a magánvállalatokra és a közintézményekre egyaránt jellemző, hogy megbíznak a munkavállalókban, és az elvégzendő munka tekintetében számos kérdésben jelentős autonómiát, beleszólási lehetőségeket biztosítanak számukra. A kapitalizmusban kezdőnek számító, tanuló országok esetében a dolgozók munkahelyi autonómiájának szintje általában alacsonyabb, de itt is azt látjuk, hogy a viszonylag magasabb szintű autonómiáról számot adó válaszadók jóval gyakrabban interneteznek, mint azok, akik kevesebb önálló döntést hozhatnak a saját munkájuk körében.

 

4. Bizalom

 

Az ESS vizsgálat során is föltették azt az EVS kérdőívéből már ismert három kérdést, amelyek annak a megállapítására irányultak, hogy a megkérdezettek milyen mértékben hisznek, vagy nem hisznek mások megbízhatóságában, tisztességében és segítőkészségében. Ezek a következők voltak:

1. „Általánosságban Ön mit mondana? A legtöbb emberben meg lehet bízni, vagy inkább azt, hogy nem lehetünk elég óvatosak az emberi kapcsolatokban?”

2. „Gondolja, hogy a legtöbb ember megpróbálná kihasználni Önt, ha alkalma nyílna rá, vagy igyekeznének tisztességesek lenni?”

3. „Ön szerint az emberek inkább csak magukkal törődnek, vagy általában segítőkészek?” A három kérdésre adott válaszok értékeit átlagolva létrehoztuk a szociális bizalmi indexet.

 

10. ábra. A szociális bizalmi index átlagai az európai országokban.

 

 

Leginkább a skandináv országokban bíznak meg az emberek egymásban, míg a 2004 után csatlakozott korábbi szocialista országokban a legkevésbé. Érdekes adat azonban, hogy a bizalmi index átlagos értékeit tekintve Portugália hátulról a második helyre került, míg Észtország megelőzi Németországot.

 

4.1. Szociális bizalom és internethasználat

 

A szociális bizalmi index és az internethasználat gyakorisága között Észtország, az Egyesült Királyság, Norvégia és Svédország kivételével mindenütt szignifikáns összefüggéseket találunk. A bizalmi index és az internethasználat gyakorisága közötti összefüggéseket lineáris regresszió-analízissel vizsgáltuk, és mindegyik ország esetében pozitív irányú kapcsolatot találtunk: minél jobban bízik valaki a társas kapcsolataiban, annál gyakrabban használja az internetet. Ez a kapcsolat az egyes országokon belül, individuális szinten nem túl erős, ha azonban az országok szintjén hasonlítjuk össze a bizalmi index átlagos értékeit az internethasználat gyakoriságának átlagával, akkor meggyőzőbb erejű kapcsolatot láthatunk, amit szemléletesen mutat a következő ábra .

 

11. ábra. Szociális bizalmi index és internethasználat az európai országokban

 

 

Az internetet napi rendszerességgel használók aránya azokban az országokban magas, ahol magas fokú bizalommal vannak a polgárok egymás iránt.

 

5. Egyén és társadalom

 

Az ESS vizsgálatok során a kérdezőbiztosok arra kérték a megkérdezetteket, hogy a kérdőív kitöltése után segítség nélkül töltsenek ki egy érték-tesztet is, amely mintegy tükröt tart eléjük. A tesztet Shalom Schwartz dolgozta ki évtizedekkel ezelőtt (Schwartz 1992, 1994), abból a megfontolásból kiindulva, hogy az értékek képezik a legfontosabb összekötő kapcsot az egyén és a társadalom között, mert egyszerre töltenek be integráló funkciót a társadalomban és a személyiségben (Váriné 1987). Az uralkodó normák megingásának jele, ha az értékek vonzása meggyengül, és azok nem képesek betölteni integráló szerepüket akár a személyiségben, akár a társadalomban. Társadalmi válság (anómia) idején az értékek sem a személyiség, sem a társadalom szintjén nem működnek. A szokásosan alkalmazott érték-tesztek többnyire nehezen képesek megbirkózni az értékek kettős természetével, ellentétben a Schwartz-teszttel, amely egyedülállóan alkalmas az értékek kettős integráló természetének megragadására azáltal, hogy az értékeket a kollektív térben történő individuális cselekvés vezérlő szempontjaiként kínálja a vizsgálati személyek számára, akik ideáltipikusan felfogott személyiségekhez kötődő cselekvési alternatívák tükrében határozhatják meg önmagukat (Schwartz 2003).

 

A következőkben a Schwartz-tesztben ideáltipikusan leírt 21 féle személyiség jellemzőire vonatkozóan kapott adatokat elemezzük. A megkérdezetteknek a felsorolt személyiségtípusok mindegyikével kapcsolatban azt kellett megmondaniuk, hatfokú skála segítségével, hogy az adott leírásban mennyire ismernek magukra. Bár az előző elemzésekben Oroszország is szerepelt, módszertani okoknál fogva ezúttal Oroszországot kihagytuk az elemzésből. Elsőként faktoranalízist végeztünk, melybe bevontuk mind a 21 ideáltipikusan megfogalmazott személyiség-meghatározást. A faktoranalízis eredményei biztatóak voltak, de a faktorok illeszkedése nem volt megfelelő. A következő lépésben a legkevésbé illeszkedő négy meghatározást kihagytuk, s a maradék 17 meghatározásra az összes országban adott válaszokat egy adatbázisnak tekintve főkomponens-elemzést végeztünk, melynek eredményeként három jellegzetes értékmintázat különült el.

 

Elsőként, a következő táblázaton azt a főkomponenst alkotó értékmintázatot mutatjuk be, melynek összetevői az altruizmus és az univerzalizmus, rendező elve pedig a szociális jóindulat. A főkomponens magas értéke arra utal, hogy az adott személy másokkal kapcsolatos beállítódását az egyenlőség akarása, az empátia, a segítőkészség és a környezettel kapcsolatban érzett felelősség hatja át.

 

1. táblázat. Altruizmus - univerzalizmus

	kommunalitás	faktorsúly
Fontosnak tartja, hogy minden ember egyforma bánásmódban részesüljön. Azt gondolja, hogy mindenkinek egyenlő lehetőségekkel kellene rendelkeznie az életben.	0,37	0,61
Fontos számára, hogy meghallgassa azokat, akik másmilyenek, mint ő. Még akkor is, ha nem ért egyet velük, meg akarja érteni őket.	0,49	0,7
Nagyon fontos számára, hogy segítsen a körülötte élő embereknek. Törődik mások jólétével.	0,51	0,71
Fontos számára, hogy becsületes legyen barátaihoz. A hozzá közel álló embereknek akarja szentelni életét.	0,52	0,72
Komoly meggyőződése, hogy az embereknek óvniuk kell környezetüket. Fontos számára, hogy vigyázzon a környezetére.	0,4	0,64

Magyarázott variancia: 47,35 %

 

Ez a főkomponens Schwartz rendszerében az altruizmus és az univerzalizmus értékdimenzióinak felel meg. Az altruizmusban a mások iránti segítőkészség, az együttműködési hajlandóság és a becsületesség, az univerzalizmusban pedig az emberek egyenlőségének elismerése és a környezet iránti felelősség jut kifejezésre. A második főkomponensben az individualista értékrendet látjuk viszont, ami egészében véve ezt parancsolja az egyénnek: „Légy az, aki vagy!” Ebben a főkomponensben kap helyet a kreativitás, a szabad döntés iránti igény, a sikervágy és az élvezetes élet igenlése (hedonizmus).

 

 

2. táblázat. Individualizmus

	kommunalitás	faktorsúly
Fontos számára, hogy új dolgokat találjon ki, hogy kreatív legyen. Szereti a dolgokat a saját egyéni módján intézni.	0,34	0,58
Szereti a meglepetéseket, és szeret mindig új dolgokat csinálni. Fontosnak tartja, hogy az ember különféle dolgokat csináljon életében.	0,53	0,73
Fontos számára, hogy jól érezze magát. Szereti kényeztetni magát.	0,5	0,7
Fontos számára, hogy saját maga döntsön arról, hogy mit csinál. Szeret szabad lenni és nem függni másoktól.	0,3	0,55
Fontos számára, hogy nagyon sikeres legyen. Reméli, hogy az emberek elismerik teljesítményeit.	0,36	0,6
Keresi a kalandokat és szeret kockázatot vállalni. Izgalmas életet akar élni.	0,51	0,72
Minden lehetőséget megragad, hogy jól érezze magát. Fontos neki, hogy olyan dolgokat csináljon, amelyek örömet okoznak neki.	0,52	0,72

Magyarázott variancia: 43,66 %

 

Az individualizmus értékrendjében a legerősebben a hedonizmus, a kalandkeresés és a kockázatvállalás jelenik meg. Kisebb mértékben, de szintén meghatározó módon kifejeződik benne az önállóság, a szabadság, a kreativitás és a sikerességre való törekvés is.

 

A harmadik főkomponensbe került válaszok rendezőelve az individualizmus értékrendjével szöges ellentétben álló konformitás, melynek központi motívumai a kockázatok minimalizálása, az egyéni felelősség kerülése és a konfliktusmentes beilleszkedés. Ezek a vonások tökéletesen egybevágnak Riesmannak a fogyasztói társadalom által kitermelt „kívülről irányított” emberről adott leírásával (Riesman, 1983). A konformitás csak látszólag rokon a szociális jóindulattal, melynek vezérlő motívuma szintén a személyen kívüli, de célja nem a passzív hasonulás, hanem az aktív segítés.

 

3. táblázat. Konformizmus

	kommunalitás	faktorsúly
Fontos számára, hogy biztonságos körülmények között éljen. Elkerül mindent, ami veszélyezteti biztonságát.	0,5	0,71
Azt gondolja, hogy az embereknek azt kell csinálniuk, amit mások mondanak nekik. Azt gondolja, hogy az embereknek mindig be kell tartaniuk a szabályokat, akkor is, amikor senki sem figyeli őket.	0,4	0,63
Fontos számára, hogy szerény és visszafogott legyen. Megpróbál úgy élni, hogy ne vonja magára mások figyelmét.	0,4	0,57
Fontos számára, hogy a kormány biztosítsa biztonságát mindenfajta fenyegetéssel szemben. Azt akarja, hogy az állam erős legyen, hogy meg tudja védeni polgárait.	0,33	0,7
Fontos számára, hogy mindig megfelelően viselkedjen. El akarja kerülni, hogy olyat tegyen, ami más ember szemében helytelen.	0,54	0,73
A hagyományok fontosak számára. Megpróbálja követni azokat a szokásokat, amelyeket a vallási vagy családi hagyományok hagytak rá.	0,38	0,62

Magyarázott variancia: 43,74 %

 

Nem meglepő, hogy a konformizmusként azonosított látens dimenzió leginkább meghatározó alkotóeleme a következő meghatározás: „Fontos számára, hogy mindig megfelelően viselkedjen. El akarja kerülni, hogy olyat tegyen, ami más emberek szemében helytelen.” Aki ebben a leírásban önmagára ismer, az retteg az egyéni felelősség vállalásától, nem kezdeményez, az állam engedelmes polgára, és úgy tesz, ahogyan mások mondják neki. Nem nehéz viszontlátni ebben a dimenzióban a kérdőív más helyén vizsgált etatizmus jegyeit.

 

6. Értékrendek és országok

Láthattuk, hogy az ESS kérdőíve viszonylag széles körben fogja át azokat az értékeket, amelyek együttesen kezelve felettébb alkalmasak arra, hogy változataik alapján összehasonlítsuk az egyes országok társadalmait, melyek mindegyike európai, de korántsem ugyanúgy az. Az összehasonlítás érdekében az egységes európai adatbázisba került megkérdezettek válaszai alapján elemeztük az etatizmus, a munkahelyi autonómia, a szociális bizalom, az altruizmus, az individualizmus, valamint a konformitás mutatószámait és megkíséreltük, hogy az érték-orientációk rokonsága alapján hasonlónak mondható csoportokat különítsünk el egymástól. Kísérletünk sikerrel járt: a klaszteranalízis módszerével három egymástól jellegzetesen eltérő csoportot sikerült elkülönítenünk.

 

4. táblázat. Értékrendi típusok az európaiak körében.

érték-dimenziók	értékrendjük szerint megkülönböztetett típusok
	„cselekvők”	„lázadók”	„szenvedők”
etatizmus	-0,29	-0,23	0,47
munkahelyi autonómia	0,45	-0,12	-0,39
bizalom	0,56	-0,11	-0,5
tolerancia	0,75	-0,31	-0,56
altruizmus-univerzalizmus	0,38	-1,1	0,51
individualizmus	0,32	-0,58	0,02
konformizmus	-0,27	-0,79	0,7
elemszám (%)	12299 (38)	8357 (26)	11754 (36)

 

A táblázat első és harmadik oszlopában látható adatok kapcsán nehéz nem gondolni Nietzschére, aki kísértetiesen hasonló jellemzőkkel írja le a nyugati ember általa megalkotott két típusát. Nietzsche terminusai („előkelők” és „rabszolgák”) azonban nemcsak azért nem vállalhatóak, mert a mai, politikailag korrekt világban tarthatatlanok, hanem azért sem, mert a 2008-ban felmért egyéni értékválasztások alapján többváltozós matematikai statisztikai módszerekkel meghatározott típusok nem az antikvitás, hanem a modernitás kontextusában értelmezhetők. Nietzschének azonban abban valószínűleg igaza van, hogy minden korban vannak olyanok, akik a „cselekvő igeragozás” paradigmája szerint élik az életüket, s vannak mások, akik a „szenvedő igeragozás” paradigmája szerint, sodortatásként élik meg az életet, elfogadva, amit a sors rájuk mér. A cselekvők önmagukat tartják az értékek hordozóinak, s nem szorulnak rá külső jóváhagyásra. Ennek megfelelően nincs bennük konformizmus, de annál több bennük a tolerancia és az altruizmus, melynek forrása nem a puszta részvét, hanem a teljesség érzete, ami túlcsordulni igyekszik, s a nagy feszültség boldogsága, a gazdagság tudata, ami ajándékozásra és másoknak való juttatásra serkent. Ezzel szemben a szenvedők egyetlen törekvése az, hogy kibírják a létezés nyomorúságát. Ők alig vagy egyáltalán nem ismerik a munkahelyi autonómiát, konformisták, gyanakvók, gyávák, gondjaik megoldását az államtól várják. Tolerancia hiányában altruizmusuk passzív, nem a szolidaritásból, hanem tehetetlenségből ered. A lázadók értékrendjében minden dimenzióban a tagadás uralkodik. Elutasítják az etatizmust, ami egyben az egyenlőség ellenzését is magába foglalja. Nincs bennük sem bizalom, sem tolerancia, és különösen nem jellemző rájuk az altruizmus. Az individualizmus értékei nem visszhangoznak bennük. A csoport tagjait „lázadóknak” nevezzük, hiszen erőteljesen visszautasítják a konformizmust. Ez a csoport nem illik bele sem a „cselekvő”, sem a „szenvedő” paradigmába. (Nietzsche 2000b).

 

Az alá- és fölérendelődésen alapuló hűbéri viszonyok szereplőit jellemezve Szűcs Jenő azt írja, hogy Nyugat-Európában a hűbérurak és szolgáik kétirányú kötelmi kapcsolatban álltak egymással. Egyenlőtlenek voltak a felek, de az úrnak is voltak kötelezettségei, melyeket ha nem tartott be, a szolga jogosan kelhetett föl ura ellen. A jog volt az alap, amelyre utóbb a polgári szabadság rendje épült, magába foglalva mindenkit, függetlenül attól, hogy korábban úr vagy szolga volt-e. Ezzel szemben a hűbériség kelet-európai szerepfelfogása szerint élő „szolgálóember” ura előtt földig hajolt, kézcsókra járult elébe, vagy éppen földre vetve magát a porban csúszva csókolgatta urának ruhaszegélyét. Ez a társadalmi viselkedési reflex jóval túlélte a feudalizmus bukását, de csak ott, ahol nem a piac, hanem az állam lett a társadalom alapvetően fontos integráló intézménye.

 

A cselekvők a polgári társadalom érdemek, s nem kiváltságok alapján uralkodó helyzetbe került tagjai, szemben a szenvedőkkel, akik a „szolgálóember” reflexeinek béklyójában nem tudnak élni a polgári társadalom adta lehetőségekkel, veszítenek a versenyben, vagy abba be sem szállnak. A lázadók nem találják helyüket a polgári rendben, de úton lehetnek a cselekvők felé, ahol azok a többséget alkotják. Azokban a társadalmakban viszont, ahol a cselekvők kisebbségben vannak, elbizonytalanítja őket a be nem illés érzete, ami a frusztrált szenvedő többség ellenszenvét kiváltva destabilizálja a teljes társadalmat.

 

7. Értékrend és internethasználat

Az értékrend alapján egymástól markánsan különböző ideáltípusok kialakításában részt vevő egyes értékek országonkénti tárgyalása során minden egyes esetben láthattuk, hogy az adott értékek mindegyike meghatározza a válaszadó személyek internethasználatát is. Külön-külön kezelve az egyes értékeket, láthattuk, hogy ha valaki anti-etatista, munkahelyén autonómiát élvez, toleráns a szexuális mássággal szemben és nem idegengyűlölő, segíteni kész másokon, felelősséget érez a világért, amelyben él, az önmegvalósítás vágya hajtja és nem konformista, akkor minden egyes esetben nagyobb a valószínűsége annak, hogy egyszersmind rendszeres (napi) internethasználó is. Ezért korántsem meglepő, hogy európai szinten erős összefüggést találtunk az ideáltípusok és a napi internethasználat között is.,A 42. ábra szemléletesen mutatja, hogy a cselekvők a napi internethasználat gyakoriságát tekintve mindenki más előtt járnak Európában, míg a szenvedők körében mindenki máshoz képest a legritkábban fordul elő a naponkénti internetezés. A lázadók ebben a tekintetben a két véglet között helyezkednek el.

12. ábra. A napi rendszerességgel internetezők aránya a különböző értékrendeket követők között (%)

 

8. Európa három történeti régiója a 21. században

Látszólag képtelenség arra számítanunk, hogy Szűcs Jenő elmélete Európa három történeti régiójáról még ma is érvényes lehet. Szűcs Jenő az ESS 2008-as adatfelvételét sok száz évvel megelőző európai társadalmi helyzeteket elemzett, s ráadásul statisztikai adatai sem voltak. Mindössze szövegek és kulturális emlékek álltak rendelkezésére. Ezzel együtt feltűnhetett, hogy amikor az egyes értékek elfogadottságát vizsgáltuk országonként, az egyes országok sorát határozottan nem a véletlen alakította, hiszen minden egyes érték esetében jól látszott, hogy a nyugat- és észak-európai országok lakóinak többségi értékválasztásai eltérnek a kelet-és közép-európai, valamint dél-európai országokban élők többségének választásaitól. Ha azt vizsgáljuk, hogy az egyes értékek választásait együtt kezelve kapott három ideáltípus miként oszlik meg a 19 európai országban, akkor az eloszlások különbségeinek értelmezése során nehezen kerülhetjük meg Szűcs Jenő elméletét.

 

13. ábra. A cselekvők, a lázadók és a szenvedők aránya az egyes európai országokban (%)

 

(ÁBRA)

 

Az ábra azt mutatja, hogy a vizsgált 19 európai országban a három ideáltípust megjelenítő személyek aránya távolról sem azonos. A vízválasztó a polgári társadalom alakításában és fenntartásában kulcsszerepet betöltő cselekvő személyiségek aránya, ami azokban az országokban éri el a kritikus (50 százalék feletti) szintet, ahol a polgári fejlődés régen megindult, s azóta is töretlenül tart. Svájc harmadik helye nem meglepetés. Feltűnő viszont, hogy az észak-európai országok megelőzik az EU törzsországait, amelyek a klasszikus értelemben felfogott Nyugat-Európa részei. Ezekben az országokban is magas a cselekvők aránya, de alatta marad az észak-európai országokban kapott arányoknak. Ugyanakkor a kelet-európai országokban láthatóan igen kevesen esnek a cselekvők kategóriájába. A cselekvők ellentípusát megtestesítő szenvedők aránya viszont éppen ezekben az országokban (Magyarországon, Szlovákiában, Bulgáriában, Lengyelországban és Szlovéniában) éri el a kritikus, 50 százalék feletti szintet. Kelet-Európában kritikusan sokan vannak azok, akik életüket a „szenvedő igeragozás” paradigmája szerint élve, testi és lelki nyomorúságaiktól való megszabadulásuk tekintetében minden reményüket az államba vetik, s míg helyzetük jobbra nem fordul, marad számukra a tanult tehetetlenség, a pesszimista gyanakvás és a populizmus torz képzelgése. A két délnyugat-európai országot, Portugáliát és Spanyolországot is ebben a sorban látjuk viszont, ami nem inkonzisztens Szűcs Jenő elméletével, hiszen ez a két ország kiesett a centrumból. Ahol magas a cselekvő polgárok aránya, ott értelemszerűen kevesen vannak az önmagukban bizonytalan, szenvedő kiszolgáltatottak. A lázadók mindenütt kisebbségben vannak. Arányaik alapján Portugália (45%), Észtország (41%) és Franciaország vezeti a sort.

 

1. térkép. A cselekvő polgárok aránya Európában

 

 

A térkép azt mutatja, hogy a Szűcs Jenő által leírt három történeti régió a 21. században vonzónak tekintett értékek gyakorisága alapján is megkülönböztethetően jelen van Európában. Mindössze annyi történt, hogy az Europa Occidens által később abszorbeált Észak-Európa ma már megelőzi az eredetileg nyugati régió más országait (Németországot, Franciaországot és Angliát), de a közép- és kelet-európai régió helyzete érdemben nem változott a Karolingok óta.

Ezt a helyzetképet az internethasználat adataival való összevetés teszi igazán érdekessé.

Szűcs Jenő azt írja, hogy Európa belső határainak élességét és realitását nemcsak olyan térképekkel lehet plasztikusan illusztrálni, amelyek a romanika, a gótika vagy a reneszánsz elterjedését mutatják, hanem olyanokkal is, amelyek vizuálisan nehezen ábrázolható strukturális jegyeket tüntetnek fel. Az információs korszakban milyen más térkép lehetne erre a célra alkalmasabb, mint az, amelyik az internethasználat gyakoriságát mutatja be Európa egyes országaiban?

 

2. térkép. Az internetet napi rendszerességgel magáncélokra használók aránya Európában

 

 

Nem okoz meglepetést, hogy az értékrendek egyes típusai, illetve a mindennapi internethasználat elterjedtsége alapján szerkesztett két térkép meglehetősen hasonlít egymáshoz, hiszen láttuk, hogy a cselekvő polgárok jellemzően használják, míg a „szolgálóemberek” örökösei jellemzően nem használják az internetet

 

A kérdés voltaképpen az, hogy az új infokommunikációs technológiák elterjedése, az internet egyetemesen elérhetővé tétele és a digitális írástudás általánossá válása vajon megoldja-e az európai társadalmak egységesülését, felszámolja-e a múltból örökölt különbségeket? Könyvünk ismeretanyaga alapján erre a kérdésre egyértelműen tagadó a válasz. A szélessávú internet csak eszköz, melynek az elérhetővé tétele viszonylag egyszerűen, ha nem is olcsón megoldható feladat. Az internet pozitív gazdasági, kulturális és politikai hatásai azonban a társadalomban óhatatlanul szigetszerűek és részlegesek lesznek, ha megmaradnak egy kiváltságos kisebbségen belül, ahelyett, hogy beágyazódnának az élet mindennapjaiba, biztosítva a fejlődés és az emberhez méltó lét lehetőségét mindenkinek. Az internetben benne rejlik a minőség forradalma, ami azonban csak akkor válik valósággá, ha magában a társadalomban is túlsúlyra jut a minőség a mennyiséggel szemben.

 

Фільчаков Олександр Васильович