Digitális Konfliktus Adatbázis

1920. július 14-én Fischer Mária Ernő nevű gyermeke azzal tért haza anyja Attila úti lakásába, hogy a Vérmezőn egy tiszt (mint később kiderült, Taby Árpád főhadnagy) megállította és a vallása iránt érdeklődött. A kisfiú elárulta, hogy zsidó, mire a főhadnagy odahívta a többi gyereket és megverette velük Ernőt. Másnap az asszony és gyermeke a Vérmezőn átvágva találkozott a tiszttel. Fischer Mária kérdőre vonta Tabyt az előző napi incidens miatt. Erre a különítményes őt és gyermekét is felvitte a Várban lévő laktanyába. Itt ismeretlen katonák az asszonyt brutálisan megverték és szexuálisan bántalmazták. Ezután olyan tartalmú jegyzőkönyvet vettek fel, amely szerint Fischer Mária elismerte, hogy szidalmazta Tabyt, a Nemzeti Hadsereg tisztjét. A dokumentumban az is szerepelt, hogy senki sem bántalmazta az asszonyt. Ennek aláírására újabb veréssel kényszerítették Fischert, majd – miután neki és gyermekének meg kellett csókolnia egy tiszt kezét – végre elengedték.

A megkínzott asszony feljelentést tett a katonai rendészeti hatóságoknál. A csendőrség felügyelőjének ügyésze által lefolytatott „vizsgálat” megállapította, hogy Fischer Mártát valóban lefogták és a laktanyába hurcolták. A kínzással kikényszerített tanúvallomásra hivatkozva a határozat szerint erre azért került sor, mert Fischer megsértette a Nemzeti Hadsereget. Azt elismeri a dokumentum, hogy az asszony által benyújtott orvosi látleletek brutális bántalmazásról árulkodnak, de nem látta bizonyítottnak a letartóztatás és a sérülések közötti kapcsolatot. Ráadásul, koronázta meg érvelését Dr. Schmitz ezredes, hadbíró-ügyész, bármi is történt, az úgy is a Horthy-féle közkegyelem alá esik, a különítményesek tehát nem büntethetőek.

Forrás: A Fischer-ügy iratai. 1920-1922. MZSL PIH-I-E, B 10/3. doboz.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz