Digitális Konfliktus Adatbázis

A Niederdonau erődvonal balfi munkatáborába körülbelül 1800-2000 magyar zsidót hurcoltak 1944 november-decemberében. Elsőként a november 27. és 29. között a Józsefvárosi pályaudvarról deportált ún. védett századok érkeztek, majd a fővárosból gyalogmenetben a határszélre hajtott nők jöttek. December végén a keleti frontról és a Felvidékről hoztak több száz munkaszolgálatost. Ahogy a Südostwall sok más táborában, Balfon is a falusi lakosság portáihoz kapcsolódó pajtákban, istállókban helyezték el a rabszolgamunkásokat. A félig nyitott helységek rendkívül hidegek és huzatosak voltak, előfordult, hogy reggel vékony hóréteg fedte be a földön heverő zsidókat. Sok épületben felszínre tört a jeges talajvíz is. A helyiek gyakran kegyetlenül bántak a falujukba telepített munkaszolgálatosokkal. „A balfi lakosság mindent elkövetett, hogy megalázzon és csúffá tegyen. Kezdve a kisgyerekektől komoly felnőtt emberekig, kővel dobáltak és bottal vertek bennünket” – idézte ezt fel Relle Imre újpesti tisztviselő. Egy pápai védett századdal Balfra hurcolt 40 éves fővárosi férfi hasonlóan nyilatkozott: a lakosság „rettenetesen viselkedett, még a házban lévő kút használatától is eltiltottak. A tisztálkodási lehetőség tehát majdnem a nullával volt egyenlő.” Ebben persze az is szerepet játszhatott, hogy a nyilasok figyelmeztették a lakosságot: aki bármilyen segítséget nyújt a zsidóknak, azt sárga csillag viselésére kötelezik és internálják. A balfi fürdő igazgatója Wosinski Ernő ugyanakkor saját költségén, titokban élelmezte a munkaszolgálatosokat és 1945 tavaszán élete többüket el is rejtette.

A foglyok felügyeletét az SA és a helybeli és környékbeli lakosokból verbuvált „zsidóőrség” látta el. Gyakran feltűntek nyilas csoportok is, amelyeknek – emlékezett egy fél év múlva Hirschel István - „legfőbb elfoglaltságuk az volt, hogy bennünket vertek”. Ezen kívül Balfra települtek az Organisation Todt, a Gestapo, az NSDAP, a Volsksturm és az SS egységei is. A zsidók munkája elsősorban óriási farönkök mozgatásából, gyalogsági állások és géppuskafészkek létesítéséből állt. A körülmények itt is rettenetesek voltak: „Balfon tankcsapdákat és lövészárkokat ástunk. A kiszabott munka sok volt és nagyon nehéz volt a megfagyott földet feltörni. […] Az SA-k, Politische Leiterek és magyar nyilasok felváltva zaklattak és pusztítottak bennünket. Vertek bennünket, kedvtelésből lövöldöztek ránk.” 1945. január 27-én nyilas őrei agyonverték Szerb Antal írót, irodalomtörténészt is.

Balfon ugyanaz történt, mint a nyugati határszél sok más településén: az odahurcolt zsidókkal jelentősen megduzzadt lélekszámú helységben kitört a tífuszt. Az 1500 fős Balfon mintegy 2000 zsidót tartottak fogva. Rajtuk kívül legalább ennyi német és magyar egyenruhás és/vagy fegyveres is községben volt elszállásolva. Ráadásul 1945 tavaszán még egy vend munkászászlóaljat is ide vezényeltek. Talán elkerülhető lett volna a járvány, ha a foglyoknak emberi körülményeket teremtenek, engedik a tisztálkodást és nem éheztetik őket. De ez fel sem merült – ahogy a Délkeleti Fal más táboraiban sem. A megbetegedett zsidókat vagy helyben megölték vagy a Hidegséggel szomszédos Ilonamajorba vitték, ahol az SS lemészárolta őket. Ezt természetesen nem szüntette meg a járványt, ezért 1945 márciusában karanténnal kellett lezárni Balfot. Ez addig tartott, amíg március 27-31-én a Vörös Hadsereg fenyegető közelsége miatt ki nem ürítették a falut. A zsidók nagy részét nyugat felé indították. A betegeket magukra hagyták a pajtákban. A faluban maradt járóképes zsidók nagy részét – mintegy 180 férfit és nőt – egy SS tábori csendőr alakulat a falu szélén egy páncélosárokban lőtte.

Források: Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 424, 513, 626, 1331, 1140, 1496, 1603, 1898, 2221, 2457, 2612, 2802; Szita 1989, 129-134. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz