Digitális Konfliktus Adatbázis

Fertőrákosra a zsidó munkaszolgálatosok 1944. december elején érkeztek. Nagy részük november végén a budapesti Józsefvárosi pályaudvarról deportált századok tagja volt. Ezeket az alakulatokat a németek Hegyeshalomnál átvették, majd Ausztrián és Sopronon át Fertőrákosra vitték. Egy részüket hamarosan a balfi táborba deportálták. Fertőrákoson a kényszermunkásokat részben tankárkok és más védművek építésén és a Fertő-tó menti nádasok learatásán vetették be. A fő munkaterület mégis a falu határában található hatalmas kőfejtő volt, ahol a német és magyar szervek a légitámadásoktól védett lőszergyártó telepet és raktárakat kívántak kiépíteni. A mintegy 1000-1200 zsidón kívül robotoltak itt a környékbeli falvak kivezényelt lakosai, olasz hadifoglyok, szerb és horvát munkásszázadok tagjai, sőt a sopronkőhidai börtön őrizetesei is. A zsidókat pajtákban, istállókban, gazdasági épületekben, barakkokban, papírjellegű sátrakban és földkunyhókban helyezték el.

A tábort a Wehrmacht irányította, a foglyok és a munka felügyeletét az SA, az SS, a Organisation Todt és magyar nyilasok látták el – a megszokott brutalitással. A megpróbáltatások nem Fertőrákoson kezdődtek. Hermann Sándor budapesti tisztviselőt november 27-én deportálták a Józsefvárosi pályaudvarról. A soproni kivagonírozásnál „fiatal nyilasok vártak, akiknek első tevékenységük velünk szemben az volt, hogy az utazástól elgyötört, kiéhezett, teljesen gyenge embereket végigverték. Amikor jól elvégezték így a dolgukat, akkor még egy 6 km-es gyalogutat kellett megtennünk Fertő-Rákosig. Útközben hajszoltak és állandóan vertek minket. Akin egy jobb ruhadarab, vagy téli kabát volt, azt azonnal elvették. Fertő-Rákoson a századot S.A.-katonák vették át, akik között 80% szadista volt.” A foglyok megalázása mindennapos volt. Egy budapesti túlélő visszaemlékezései szerint „egy részeg Todt-ember kihajtott bennünket az udvarra és ott a következő szöveget kellett elmondanunk: ’Mi zsidók aljas gazemberek vagyunk, mi miattunk van a háború és Németországnak miattunk kell véreznie.’ Erre meg kellett esküdni. Utána meg kellett köszönni neki a leckét.”

Az SS őrök itt is kitűntek kegyetlenségükkel, különösen, ha – ahogy az előbb felidézett Todtista is– részegek voltak, ez pedig gyakran előfordult. Ilyenkor találomra kiválasztottak egy-egy foglyot és célba lőttek rá. Megesett, hogy munka közben agyonverték az embereket. Sok volt köztük a Magyarországról besorozott népi német. Ez okozta Steinberger Zoltán egy bajtársának vesztét is: „Egyszer egy barátom, mikor az egyik SS nagyon ráütött, azt mondta fájdalmában, hogy ’ilyen marha’, egy sváb SS volt, értett magyarul, barátomat szó nélkül lelőtte. Én temettem el.” Az őrség – más határ menti táborokhoz hasonlóan – itt is fogolyfunkcionáriusokat („jupo”) jelölt ki, akik életükkel feleltek a többi kényszermunkásért. Egy alkalommal három zsidó megszökött. Elfogásuk után nem csak őket, hanem a föléjük helyezett jupót is kivégezték. A munka rendkívül kemény volt: napi 12 óra kőtörés, árokásás. A foglyokat kisebb csoportokra osztották, a napi munkamennyiséget pedig csoportonként szabták ki. Egy Síp utcai textilkereskedő a háború után elmondta, hogy szerencsétlenségére idős, a budapesti csillagos házakból elhurcolt férfiakkal került egy csoportba, és így jelentős munkatöbbletet kellett naponta produkálnia. Az élelmiszerellátás gyenge volt, de a táborvezetőség még ennek egy részét is ellopta és eladta. Nem csoda tehát, hogy 1945. február elejére a még életben lévő munkaszolgálatosok állapota és munkateljesítménye radikálisan leromlott. A fertőrákosi lőszertelep kialakítását a német katonai hatóságok igen fontosnak tartották, és a tábor vezetését ezért leváltották. Az új, Müller nevű Wehrmacht parancsnok igyekezett viszonylag normális körülményeket teremteni és javítani a munkaszolgálatosok élelmiszerellátásán.

A helyi lakosság viselkedéséről szóló beszámolók vegyes képet mutatnak.  Volt, aki szerint a fertőrákosiak igyekeztek nyerészkedni a zsidók nyomorúságán és igen drágán adtak csak ennivalót nekik. Mások viszont azt tapasztalták, hogy néhány helyi gazda titokban és folyamatosan élelmiszert juttatott a kényszermunkásoknak.

A tábort 1945. március 27-én ürítették ki. A menetképtelen foglyokat lemészárolták. A fertőrákosi kényszermunka összesen mintegy 400 magyar zsidó életét követelte.

Források: Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 298, 320, 737, 1143, 1360, 1690, 1789 , 2358, 2514, 2545, 3325, 3292; Szita 1989, 136-141. o., 253. o.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz