Kiskunmajsa (Bács–Kiskun megye), 1956. október 27


Kiskunmajsán meglincselték az egykori begyűjtési megbízottat

Kiskunmajsán október 27-én nem sokkal dél előtt került sor az első tüntetésre, amelyen nemcsak helybeliek, hanem az aznap tartott országos állat- és kirakodó vásárra érkezett környékbeli lakosok is részt vettek. A tüntetők leverték a tanácsházáról a vörös csillagot és a népköztársasági címert, összetörték a tanácsháza előtti versenytáblákat, követelték a tanácselnök és a párttitkár leváltását, valamint Neményi József, egykori begyűjtési megbízott felelősségre vonását. A községben maradt katonai parancsnokok (a katonák nagy részét az előző napokban Szegedre vezényelték) csak egy ideig tudták visszatartani a tömeget, amely nem sokkal dél után behatolt a tanácsházára. Ezt követően került sor az ideiglenes nemzeti bizottság megválasztására, amelynek tanácsi vezetők és honvédtisztek is tagjai lettek. Az ugyanekkor megalakított nemzetőrségnek egy honvédtiszt lett a parancsnoka, akinek két rendőr lett a helyettese.

Miközben tartott a nemzeti bizottság megalakítása, egy – részben italos emberekből álló – csoport Neményi József házához ment, őt a tanácsházára vitték, hogy a tüntetők előtt adjon számot korábbi tetteiről. Egy másik csoport a párttitkár keresésére indult, ő azonban addigra elmenekült a faluból. Neményit a tanácsháza előtt többen bántalmazták, de honvédeknek átmenetileg sikerült kimenteniük a tömeg kezéből, és a tanácsháza egyik szobájába zárták. Kis idő múlva egy csoport behatolt, előlük Neményi egy íróasztal alá bújt, de megtalálták és levitték a pincébe. A tömeg egyre hevesebben követelte kiadását, azonnali felelősségre vonását, és miután a helyőrség (megbízott) parancsnoka megtiltotta a fegyverhasználatot, a nemzeti bizottság egyik tagja a hangosbeszélőn bejelentette: kiadják Neményit. Erre többen behatoltak a pincébe, Neményit kivonszolták az épület elé, ahol a tömeg agyonverte. Katonatisztek igyekeztek a lincselést fegyverhasználat nélkül megakadályozni, de a nagy tömeg miatt csak akkor jutottak az áldozat közelébe, amikor az már meghalt. A tetemet kivitték a sintértelepre, ott akarták elföldelni.

A községben állomásozó katonák élére másnap kinevezett parancsnok többeket őrizetbe vett a zavargás résztvevői közül (egyes források szerint közülük többeket bántalmaztak is). A Neményi meglincselése miatt a megtorlás idején tartott perben három embert halálra ítéltek, és kivégeztek.


Forrás: Germuska Pál – Lux Zoltán – Szakolczai Attila: 1956. A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. CD-ROM. Budapest, 1956-os Intézet, 1997. Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács–Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. Kecskemét, Bács–Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 2000. 668–670. BKMÖL, XXV.30. B. 8/1957. Patyi István és társai pere.

Hasonló eseteket itt találsz

A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz

Típus

magyar-magyar