Gyékényes, 1883. augusztus 26.
A katonaság fékezi meg a részeg fosztogatókat
1883. augusztus 26-án a Somogy megyei Gyékényesen két csősz éppen a gyümölcsösöket járta, amikor egy ismeretlen embereket szállító szekérrel találkoztak. Az idegenek kalapjukat szemükbe húzták, arcukat sárral kenték be. A kilétüket firtató kérdésére megfenyegették a csőszöket. A csoport ezután körbejárta Kasztel Ádám, Unger Herman, Unger Samu, majd Mester Mór helyi zsidó lakosok házait, és beverték az ablakokat. Ezután másodszor is visszatértek az Unger testvérek házához, ahonnan a család pánikszerűen elmenekült. A rablók feltörték a pincét, a bor egy részét megitták, a többit kiöntötték. Ungerék üzletét kirabolták, főleg pénzt, értékesebb árukat és ruhákat vittek el. A lakásból az utcára cipelték a bútorokat és a zongorát, amelyen egyikük játszani kezdett. Hajnalig tivornyáztak, majd felgyújtották a hangszert. Összesen több mint 20 ezer forint kár keletkezett.
Az indulatokat végül a faluba érkező katonaságnak sikerült megfékezni. A nyomozás során sikerült azonosítani az egyik izgatót, Volf Lajos 37 éves, nagykanizsai születésű cipészt. A több tanúvallomásban is felbukkanó férfi számos Somogy megyei településen is uszított a zsidók ellen. A gyékényesieknek például augusztus 26-án arról szónokolt, hogy a zsidók üldözése a koronaherceg kifejezett óhaja. Súlyos betegsége miatt Volf már nem érte meg a tárgyalást.
A gyékényesi zavargások ügyének tárgyalására 1884. február 22. és 28. között került sor a kaposvári bíróságon. A törvényszék végül mindenkit felmentett a lázadás bűntette alól, 10 vádlottat viszont magánszemélyek elleni erőszak miatt 2−6 havi börtönre ítélt. A királyi tábla azonban az 1884. november 12-én, Kalocsán zajló végtárgyaláson megváltoztatta ezt az ítéletet, és bűnösnek találta a vádlottakat lázadás bűntettében. Ezért 14 vádlott 2 és fél évi, három pedig 2 évi fegyházbüntetést kapott. A Kúria 1886. március 18-án tárgyalta az ügyet, melynek eredményeképp 7 vádlottat felmentettek, két 19 éves elkövető börtönbüntetését pedig másfél évre szállították le. A többiek esetében helybenhagyták a tábla által hozott ítéletet.
Forrás: „Zsidóellenes zavargások. A somogyi zavargások.” Pesti Hírlap, 1883. 09. 07., 9. o.; „Zsidóellenes mozgalmak a Dunántúl.” Somogy, 1883. 09. 11., 2. o.; „Dunántúli zavargások.” Somogy, 1883. 10. 16., 2. o.; „Die Gyékénser Judenkrawalle.” Preßburger Zeitung (Morgenblatt), 1884. 02. 24., 5. o.; „A gyékényesi zsidóellenes zavargások…” Pesti Hírlap, 1884. 11. 12., 6. o.; „A gyékényesi zsidóellenes zavargások…” Pesti Hírlap, 1886. 03. 19., 11. o. Bősze 1994, 92. o.; Kövér 2011, 642−647. o.; Nemes 2007, 34. o.
Hasonló eseteket itt találsz
A témáról és forrásairól bővebben itt olvashatsz